József Attila füveskönyve

megértük ezt is

 

A SZOLNOKI HÍDON

Az érc-oroszlán üstökét csóválva
riadtan reng a halál-színpadon.
A Halál lesi, tárt karokkal várja,
hogy Úr legyen a sápadt arcokon.

Tenyérnyi hely s a vigyorgó, kapzsi Vég
orcájába sápad belé arcod.
Alattad a Rém, felül büntető Ég
– gyáva Ember! – Neked üzen harcot.

A Hold is kacag a nagy gyávaságon
és a Tisza lassan bugyborékol.
S csak ott tör ki a szó a néma ajkon,
hol már biztos-távol vagy a hídtól.

 

 

 

 

 

 

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?

A percek robognak, tűnik a Tavasz

S nem tudom, ki az.

 

Csüggedő szívvel loholok egyre,

Keresek valakit a Végtelenbe,

Loholok egyre.

Nem sánta az, aki

Együtt lelkendezik a csúszkálókkal.

Szép embertelenség. Csak egy kis darab

vékony ezüstrongy – valami szalag –

csüng keményen a bokor oldalán,

mert annyi mosoly, ölelés fönnakad

a világ ág-bogán.

Én állat volnék és szégyentelen,

nélkületek, kik játszotok velem –

Köztetek lettem bolond, én a véges.

Ember vagyok, így vagyok nevetséges.

 

S a víz a sok vad ajándéktól

kijön értük, elönti őket,

hanem hiába zúg, – zúgása

erősbíti az éneklőket.

 

A lányok dalát: Tenger vagyunk,

keserű só vagytok ti bennünk, –

a fiúk dalát: Partok vagyunk,

keserű tenger vagytok bennünk.

 

 

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén

szerelem szólal, incseleg felém,

pirkadó madár, karcsu, koronás,

de áttetsző, mint minden látomás.

 

Ifjuságom, e zöld vadont

szabadnak hittem és öröknek

és most könnyezve hallgatom,

a száraz ágak hogy zörögnek.

 

 

S a víz habzó, kibomlott kontyán

ragyogó holtakat ringat csengve

és háborogván emlékezik

az elcsöndesült szerelemre.

 

 

Kihűlt szerelem

Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,

de ágyban végzem, néha ezt remélem.

Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.

Éltem – és ebbe más is belehalt már.

 

Élet

Halál

Elevenek,

minden, mi kíntól megremeg,

égjen, hol laktok, kert, vadon táj –

 

s ágya körül,

üszkösen, ha elszenderül,

vakogjatok velem: Nagyon fáj.

 

Fájdalom

Én egész népemet fogom

nem középiskolás fokon

taní-

tani!

 

 

Társadalom

A szívem hoztam el. Csinálj vele

Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni

És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,

Csak a karom, mert nem öleltelek.

 

Minden szervem óra,

mely csillagokhoz igazítva jár.

 

Élet

Szeretlek, mint anyját a gyermek,

mint mélyüket a hallgatag vermek,

szeretlek, mint a fényt a termek,

mint lángot a lélek, test a nyugalmat!

Szeretlek, mint élni szeretnek

halandók, amíg meg nem halnak.

 

Megáll egy percre a dolog zaja,

Elszáll egy ember könnyes sóhaja,

Két éhes gyermek ágyán felriad.

 

A gép megindul újra zakatolva

S megy minden, mintha mi se történt volna:

A földön még elég ember marad.

 

Kerekes Tamás

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?