Mijazisten?

Ledermen beszólt

Amióta dr. Marx doktori habilitációján keresztülrágtam magam a demokritoszi és más atomelméletekről, Feymann mellett Lederman koncepciója a legrokonszenvesebb nekem(Rajkó Félix)

Lássuk, mit tud a pali:

 

http://nobelprize.org/nobel_prizes/physics/laureates/1988/lederman-autobio.html

PhD fokozatát fizikából szerezte a New York-i Columbia Egyetemen 1951-ben. Ezután 28 évig, 1979-ig ott dolgozott, ezalatt 50 PhD hallgatója volt. 1958-ban lett professzor. Első kutatóévét a CERN-ben töltötte a g-2 kísérlet csoportjának szervezésével.

1979 és 1989 között a Fermilab igazgatója volt. Ő felügyelte az első szupravezető szinkrotron építését és használatát.

1960 és 1962 között kétneutrínó-kísérlet: Melvin Schwartz-cal és Jack Steinbergerrel és több kollégájával együtt először sikerült mesterségesen neutrínónyalábot előállítaniuk, és tisztázniuk, hogy nem csak egyfajta neutrínó létezik, hanem mindkét akkor ismert töltött leptonhoz, az elektronhoz és a müonhoz is tartozik egy. Ez vezetett ahhoz a standard modellben alapvető felismeréshez, hogy az elemi részecskék családokba sorolhatóak.

1988-ban fizikai Nobel-díjjal jutalmazták hármójukat “a neutrínónyaláb módszerért, és a müonneutrínó felfedezésével a leptonok dublet szerkezetének kimutatásáért”

1986-ban megalapította az Illinoisi Matematikai és Tudományos Akadémiát, egy hároméves bentlakásos iskolát Illionis állam tehetséges gyermekei számára.

Magyarul megjelent könyve

Leon Lederman, Dick Teresi: Az isteni a-tom: Mi a kérdés, ha a válasz a világegyetem? (ISBN 9637546545) Typotex Kiadó, Bp. 2000

A fizika fejlődésének olvasmányos, tartalmas, regényszerű leírása, különös tekintettel a részecskefizikára. Sokat tudhatunk meg a gyorsítókról, a kísérletek lefolyásáról és a kísérleti eredményekről.

Wikipédia

 

Az opus:

A NAPSZIVACS

 

Elkövetett Galilei egy kevésbé ünnepelt eretnekséget is, olyat, amely az e könyvben tárgyalt rejtélyhez közvetlenebbül kapcsolódik, mint a bolygópályák. Amikor először ment Rómába azzal a céllal, hogy mechanikai eredményeiről az ottani tudósoknak beszámoljon, egy dobozkában magával vitt néhány kődarabot. Bolognai alkimisták által felfedezett kőzetfajta volt, világított a sötétben. Mai neve bárium-szulfát, 1611-ben az alkimisták sokkal költőibben “napszivacs”-nak nevezték.

Galilei egyik kedvenc szórakozása volt, hogy gyomorgörcsig hergelje arisztoteliánus kollégáit, erre használta a napszivacsot is. Tudta előre, hogy a szavuk is eláll, ha meglátják a kőből áradó sugárzást az elsötétített szobában mert képtelenek lesznek cáfolni a tényt: a fény anyagi dolog, akár egy asztal. Az ortodoxia szerint ugyanis a fény nem volt egyéb, mint egyszerűen a megvilágított közeg tulajdonsága, tehát anyagtalan. Galilei kivitte a köveket a napra, majd vissza a sötétbe. Szemmel látható volt, hogy a kinti napsütéstől mintegy feltöltődve ezután még erősebben világítanak. A kövek vitték magukkal a fényt valahol a belsejükben, elválasztva a közegtől! Egy Arisztotelészt követő katolikusnak ez olyasféle abszurdum lehetett, mintha, teszem azt, a Szűzanyából a mennyei jóságot ki lehetne emelni, és áthelyezni egy kavicsba vagy egy öszvérbe. Még szerencse, hogy a bolognai alkimisták kreativitásának is megvoltak a maga korlátai…

No és ha a fény anyag, akkor miből áll? Galilei válasza: láthatatlan részecskékből. Részecskékből! Igen, itt vagyunk a mechanika századában, a korszellem alól a fény sem vonhatta ki magát. Lehetett mozgatni, ütköztetni más testekkel, amikbe vagy behatolt, vagy visszapattant róluk. A fénynek ez a felfogása Galilei számára elfogadhatóvá tette az oszthatatlan atom fogalmát. Nem tudta biztosan, miképp működik a napszivacs; talán a sajátos szerkezetével vonzza a fény részecskéit, ahogy a mágnes a vasat, vagy valami hasonló, mindenesetre a fény anyagi jellegének felismerésével itt is megtette a legfontosabb első lépést. (Amikor új ismeret szerzéséről van szó, a nullát az egytől rendszerint nagyobb hézag választja el – matematikusok most forduljanak el! -, mint az egyet a kettőtől.)

Újkori történészek hajlamosak Galileit afféle hivatásos eretnekként beállítani, mintha bizony az ő legnagyobb érdeme nem is tudományos munkássága volna, hanem az, amit mások tettek, vagyis hogy elnyomták. Próbáljuk meg ezt az aránytévesztést most elkerülni. Galileo Galilei mindenekelőtt fizikus volt, és mint ilyen, az első modern értelemben vett fizikus. Megalapozta a kísérletezés módszerét, mindjárt egyesítve azt a színvonalas matematikai gondolkodással. A testek mozgását vizsgálva fontosnak tartotta, hogy számszerű relációkat állítson fel. Több területen tört új utat a tudomány számára, és mindenütt azt kérdezte: “hogyan”, nem azt, hogy “miért”. Tudta, hogy a mozgás leírása – legalábbis az adott korban – önmagában is épp elég nagy feladat.

Démokritosszal azon a bizonyos szombat éjszakán beszélgettünk Galileiről is. (Párbeszédünket az előző fejezetben kivonatosan közöltem, végül is ez egy szórakoztatásra szánt könyv, nem az Encyclopedia Batavica.) Azt mondta nekem a szokott vigyorával, hogy – első kézből tudja – Galilei azért nem érdeklődött a mozgás okai felől, mert akart hagyni valamit Newtonnak is.”

 

 

“Mind az egész Világegyetemnek pedig sok nyelve és sok beszéde vala.

 

És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Waxahachie földjén egy síkságot találának és ott letelepedének.

 

És mondának egymásnak: Jertek, csináljunk egy óriás ütköztetőt, melynek ütközései elérnék az idők kezdeteit.

 

És valának nékik szupravezető mágneseik az eltérítéshez, és protonjaik az ütközéshez.

 

Az Úr pedig leszálla, hogy lássa az Ütköztetőt, melyet építenek vala az embernek fiai.

 

És mondá az Úr: Ímé e nép munkájának ez a kezdete, és bizony semmi sem gátolja meg őket, hogy megpillantsák, a mit előlök eltitkolni akartam vala.

 

Nosza szálljunk alá, és adjuk ott nékik az Isten-részecskét, hogy teljes pompájában megláthassák a Világegyetemet, amelyet nékik teremtettem vala.”

 

– Legújabb Testamentum 11:1 –

ugrás a lap elejére

 

 

Hitvallása:

A  természettudomány tanítása lényeges az emberi fejlődéshez és a benső tudományos kapacitás létrehozásához, …”

A természettudomány minden fiatal számára történő tanítása kulcs ahhoz a reményhez, hogy “a tudomány új társadalmi elkötelezettsége az emberi boldoguláshoz vezet”, ami a Konferencia nyilatkozatának központi témája.

Ahogy a demokratikus kormányzás terjed a világon, egye inkább szükség van a globális társadalmat formáló erők mélyebb megértésére. A 20. századi tudomány adta nekünk az anyag szerkezetének, a mindenség történetének és működésének, a biológiai molekulák szerkezetének és funkciójának megértését és hasznosítását, az agykutatásra alapított kognitív tudomány kezdeteit, valamint a digitális elektronika és az internet egyre bontakozó erejét.

Noha a természettudományos és technikai műveltség fontosságát már jó néhány összefüggésben megfogalmazták, nem tudatosult kellően, hogy a jövő mennyire forradalmi lesz. Ha az oktatást olyan fiatalok képzésére tervezik, akik majd képesek helytállni és segíteni annak a világnak az irányításában, amelybe ki fognak kerülni, akkor bármely ésszerű elképzelésnek, amely a 21. századba átvezet, mély hatással kell lennie az oktatásra, különösen pedig a természettudomány oktatására. E témák közé tartoznak:

A népességnövekedés, az éghajlatkutatás, ezek modellezése, és a sok tudományág, amelyek a globális éghajlatváltozással és más ökológiai fenyegetésekkel foglalkoznak, a fenntartható fejlődést teszik a civilizáció továbbélésének egyik kiemelkedő szempontjává a következő században. De ez nem érvényesülhet a természettudományosan képzett lakosság határozott közmegegyezése nélkül.

A távközlésben és az információtechnikában lejátszódó forradalomnak, amint azt az internet példázza, olyan távlatai vannak, amelyek szinte hihetetlenek, noha a társadalomra gyakorolt hatásuk változó. Lehetőségünk van otthon elolvasni bármely könyvet, amelyet valaha írtak, minden filmet megnézhetünk, amelyet valaha készítettek, vagy meghallgathatunk bármely zeneművet, amelyet valaha rögzítettek. De az értelem megzavarásának, az üzleti szellem eluralkodásának, az alacsonyszintű szórakozásnak és a lélekkontroll fenyegetésének lehetősége is megjelent. A választás majd a lakosság műveltségén múlik.

A 21. századi genetika és neurológia elképzelhetetlen lehetőségeket ígér az emberi egészség, a betegségektől való megszabadulás, a hosszabb élettartam, sót még az emberi tulajdonságok tökéletesedése terén is, de ezek a fejlemények ma még félelmetesnek tűnnek a közgondolkodás számára. A természettudományok megkövetelik, hogy a technikailag és tudományosan művelt polgárság megértse eredményeik alapvető lényegét.

Mivel ezt a sok választási lehetőséget a tudás fejlődése hozza létre, a technikai és természettudományos közösségnek kötelessége vállalni a felelősséget a természettudományos oktatás fejlesztéséért. Felhívjuk a Világkonferenciát, fogadja el azt a morális kötelességet, hogy kiveszi a részét a tudományos oktatás gyökeres megváltoztatásában minden tanuló számára, minden szinten. A tudósoknak idejük egy részében együtt kell működniük a tanárokkal.

A tudósok oktatásba történő bevonásának elsődleges szempontjai:

– Segíteni a tanítókat a matematika és a természettudományok tanításában. Példaprogramok legyenek elérhetőek az interneten. E támogatásra a fejlődő országoknak van legnagyobb szüksége.

– Együttműködés a tanárokkal, hogy kritikusan vizsgálják át a természettudomány, a matematika és technika tanterveit középiskolákban, és a humán tudományok, művészetek, az üzlet, a jog, az újságírás stb. hallgatóinak felsőfokú tudományos oktatásában is.

Csatlakozzunk a kollégákhoz, hogy népszerű előadásokat tartsunk, írjunk az újságokba és folyóiratokba, használjuk a tévét, a rádiót és különösen az internetet, hogy a lakosságot tanítsuk meg a természettudomány és technika fontosságára, társadalmi vonatkozásaira és szépségére.

_______________________

Felszólalás a Tudományos Világkonferencián és az “Univerzum jövője – civilizáció jövője” konferencián

 

 

A kiadó:

Lederman a könyvben az a-tom keresésének kétezer éves történetét meséli el, és azt a leküzdhetetlen kételyt, amely a kutatás elválaszthatatlan kísérője: létezik-e valójában a “vad”, ami után a hajsza folyik, vagy csupán a képzelt űz velünk gonosz játékot. Könnyed eleganciával és humorral írja le a vadászatot, azokat az izgalmas pillanatokat, amikor már-már úgy látszott, hogy az a-tom puskavégre kerül, de rendre kiderül, hogy amit oszthatatlannak véltek, maga is bonyolult struktúra. Számos anekdota hozza személyes közelségbe a tudomány olyan óriásait, mint Galilei, Newton, Lavoisier, Mengyelejev, Rutherford, Bohr vagy Fermi, és közben meglepően világos képet is kapunk az általuk vizsgált problémák jelentőségéről. Megismerhetjük a kutatási eszközök fejlődésének történetét Galilei lejtőitől a – végül is félbemaradt – SSC szupergyorsítóig, és nyomon követhetjük, hogyan jutott el a tudomány a démokritoszi a-tomtól a ma ismert legkisebb részecskékig, a kvarkokig. A könyv

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?