Tényleg van olyan ember, aki nem látta még az Amerikai pitét?
Pár napja levelet kaptam egy barátomtól* amiben azt írta, most jött haza egyik gyereke a zenetáborból.
Te elengedted a gyereket zenetáborba? – kérdeztem tőle, de hiába rajzoltam vagy öt smileyt a levélbe, ez sem adhatta vissza, mennyire vigyorgok az események alakulásán.
Barátom nem értette a dolgot, mert nem látta az Amerikai pite című, tinédzser kultuszfilmet, ami gimnáziumi végzős srácok legnagyobb problémáját mutatja be, vagyis hogyan váljanak ivarérett felnőtté még az érettségi előtt. A felnőttség fokmérője, pedig köztudottan a szüzesség elvesztése.
A filmből kiderül, a klasszikus zene tanulása felettébb hasznos, ugyanis aki járt a zenetáborban, annak a hormonális túlfűtöttségből és tapasztalatlanságból adódó kamaszkori problémái könnyen és gyorsan megoldódtak.
Ki gondolta volna, hogy Beethoven vagy Mozart jó a pattanások ellen is?
Ha van olyan hímnemű, aki nem látta volna még a közel tíz éve készült filmet (van ilyen ember a barátomon kívül?) mindenképpen nézze meg.
Idősebb korosztálynak is ajánlom, legfeljebb ők nem Nadiára fognak belőle emlékezni, hanem a Stifler mamájára.
*bocs T. hogy kipletykállak
a képen Stifler mamája, Jennifer Coolidge
ZALÁN!!!! kérdésem lenne: nem nagy probléma, csak nem értem. Minden cikket ugyanazzal a betűmérettel teszek fel, aztán mégis van, amelyikből másnapra eltűnik az előzetes formázás. Ez miért lehet? Van, amelyikben megmarad.
az én korosztályom “amerikai pitéje” a Kamaszkorom legszebb nyara volt.
egyébként a klasszikus zene ellen egyetlen szülőnek sem lehet kifogása:))))
Jó film volt a Kamaszkorom…., láttam.