The Roots a Volton

Már csak párat kell aludni és kezdődik is a soproni Volt Fesztivál. Az idén 15. születésnapját ünneplő rendezvény erős nemzetközi felhozatallal kedveskedik a közönségnek. Július 4-én Yonderboi után a tengerentúlról, egyenesen Philadelphiából érkezik hozzánk a ‘The Roots’. Zenéjükben fellelhető a hiphop, reggae, soul, pop, funk stílusjegyek, és előszeretettel használnak akusztikus hangszerelést a koncertjeiken. A ’80-as évek végétől aktív The Roots zenekar mesterien használja fel zenéjében a hiphop, a reggae, a soul, a pop és a funk stílusjegyeit. A The Roots több néve is ismert, például: The Legendary Roots Crew, The Fifth Dynasty, The Square Roots, The Foundation. Bár a bandát 1987-ben alapították, az első albumra ’93-ig várni kellett. Az Organix című album még csak aránylag kevés eladott példánnyal büszkélkedhetett, de a második – már egy nagy kiadónál, a DGC Recordsnál – megjelenő Do You Want More?!!!??! már elérte az arany státuszt (igaz csak 2005-ben). Ettől kezdve mindegyik megjelenő The Roots lemez egyre nagyobb sikert ért el.

Mára túl vannak a kilencedik stútió albumukon, számos díjat és jelölést érdemeltek ki (köztük egy Grammy-díjat), arról nem is beszélve, hogy a legnagyobb és legrangosabb fesztiválok játszottak több ezer embernek. Az évek során számos előadóval dolgoztak együtt: Q-Tip, D’Angelo, Erykah Badu, Jay-Z (akinek éppenséggel emlékezetes unplugged-koncertjét kísérték) és még számos amerikai hiphop és r’n’b előadó áll közel a The Roots-hoz.

A tavaly augusztusban megjelent Game Theory-t – annak ellenére, hogy sokan Grammy-díjra esélyesnek tartották – kissé “hűvösebben” fogadták a rajongók, az anyagot. A csapat azóta is folyamatosan dolgozik, ?uestlove az egyik interjúban elmondta, hogy már készül az új album (melynek a címe egy hiphop magazin szerint Rising Down lesz), a megjelenésre pedig 2007 kora ősszel lehet számítani.

A The Roots július 4-én a Soproni Nagyszínpadon, Yonderboi után lép fel.

Vélemény, hozzászólás?