Cseresznyézzünk, jót tesz a koleszterinnek

A gyümölcsökben, zöldségekben általában sok antioxidáns található, ami azért fontos, mert nagy szerepe van a szív- és érrendszeri betegségek elleni védőhatásban: gátolják a zsír lerakódását az erek falán belül, úgy hogy megakadályozzák a zsírokat lerakó koleszterin, az LDL oxidációját. A cseresznye és a meggy a leggazdagabb antioxidáns-tartalmú gyümölcsök közé tartozik, amelyek megakadályozzák a zsírokat lerakó koleszterin, az LDL oxidációját.Egy amerikai felmérés legutóbb azt mutatta, hogy a megkérdezett, ezernél több felnőttnek csak 37 százaléka volt tisztában azzal, hogy a cseresznyefélékben sok az egészségünkhöz fontos antioxidáns. Ugyanakkor tíz megkérdezettből heten azt mondták: ha tudták volna, hogy a cseresznye vagy a meggy ugyanolyan egészséges, hasznos gyümölcs, mint az áfonya, inkább az előbbieket választották volna.

Az University of Michigan kutatói Steven Bolling vezetésével nagy figyelmet keltő vizsgálatot folytattak. A kisérletben laboratóriumi patkányok kaptak olyan tápot, ami egy százaléknyi meggyet tartalmazott. Három hónap után ezeknek a patkányoknak a vércukor- és koleszterin értéke lényegesen alacsonyabb volt, mint a kontroll állatoké, amelyek csak meggytelen patkánytápot ettek.

A meggyet is fogyasztó patkányok májában kevesebb zsír rakódott le, kevesebb volt a sejtjeik oxidatív károsodása, de kedvezőbbnek bizonyult az anyagcseréjük – cukor- és zsíranyagcsere – megfelelő egyensúlyához szükséges anyagok termelődése. A kutatók szerint – mivel ezek a változások kifejezett védelmet jelentenek a szív- és érbetegségekkel szemben – valószinűleg az emberben is ugyanígy érvényesül. A munkacsoport így önként jelentkező embereken kíván ilyen vizsgálatokat elkezdeni a szívbetegségek és a cukorbaj megelőzése szempontjából. Már az eddigi megfigyelések és vizsgálati eredmények alapján megjelent a cseresznyefélékről írott tanulmány (Cherry Nutrition Report), amely részletesen foglalkozik azzal is, hogy a meggyfogyasztás csökkenti az öregedés jeleit.

Vélemény, hozzászólás?