Írónak született, de gyerekkorától fogva ember szeretett volna lenni

„Ezt szeretem a legjobban az interjúkban, ezt az áriát, hogy már „kiskorában”. Már kiskorában színpadra vágyott, már kiskorában feltűnően jó hangja volt, már kiskorában festett egy képet a falra, már kiskorában írt egy csinos kis verset. Abban a pillanatban, hogy arrivál valaki, kiderül, hogy már kiskorában esernyő-gyárosnak készült.

Már kiskoromban ember szerettem volna lenni „.-nyilatkozta az, ki íróként ott állt a kor barrikádján, de a fegyverszünet óráiban kámzsás baráttá alakult. „A háború utáni magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb és legművészibb egyénisége: Márai Sándor-ő született ilyen félresikerülten- Kerekes Roadmovie Tamás-. Kinek felesége, Lola palacsintájáról, nevezte el Gundel a sajátját, s akinek fogyókúrája a haláltáborokban, Kosztolányiné, Harmos Ilonka szerint, igenis sikeres volt. Nincs olyan jelenség,- írta róla a kortárs, Ignotus, emberi szenvedés, átalakulás, kétség, őrlődés, kis összeomlás és nagy megsemmisülés, amit mélyebben és fájóbban, dokumentálhatóbban átérezne háború utáni író, Mint Márai Sándor, aki valóban a kor írója, egy szenvedő korszak tiszta művésze. Aki szenvedve és szemérmesen rejti el hullámzó és lélekző fiatalságának– (Ignotus cikkét a Délmagyarország 1935.-ös számából eredeti helyesírással közli a Lazi Kiadó- Kerekes Tamás- áradó és tiszta könnyeit valami távoli magaslat kék perspektívájába. Keserű néha, hogy ne kelljen kiáltania, gúnyosan mosolygó, hogy ne kelljen ítélnie… És a szenvedő szemérem, a keserű mosoly mögött, a kitáruló emberség, és a forró líra fiatalsága és lendülete…Márai az egyik legkiválóbb magyar író, aki soha nem lehetett igazán fiatal” .

Márai, aki bizonyos értelemben rossz regényírónak tartotta magát, ki, ha a befejezett egy művet, soha nem azt mondta, hogy regényt alkotott, hanem, hogy pontot tett valami végére. De tehetséges, de szenvedélyes zsurnalisztának tartotta magáét,  bevallja hibáját: „Élénken emlékszem egy cikkfigurámra, nyilatkozta Márai, hisz a kötet (Márai beszél, Bíbor Kiadó) a hivatásszerűen emigráns író szóbeli megnyilatkozásainak gyűjteménye- egy rendkívüli életű emberre, akivel egyszer itt Párizsban találkoztam. Különösebb faggatás nélkül, bőségesen és érdekesen bocsátotta rendelkezésemre a maga furcsa anyagát-, azzal a kegyetlen őszinteséggel, amivel csak a társadalmon kívüli emberek rendelkeznek. Elmondta, a háború utáni nagyvárosokban elkallódott ember életét, -hogy kártyaklubokba sleppel áldozatokat, hogy nők tartják ki, hogy hamis kokainnak kereskedik stb. Mikor, mindezt fölhatalmazása alapján, persze a név teljes elhanyagolásával megírtam, a cikk megjelenése után heves szemrehányással illetett, mert beleírtam a zagyva mondókába, hogy hősöm parókát visel. Nem bántotta őt, hogy stricinek, sleppernek neveztem, de rossz néven vette, hogy megemlítettem parókáját. S később, gondolkodva a dolgon, rájöttem, hogy igaza volt , nekem közöm lehetett az ő nyugtalan, társadalmon kívüli életéhez, hisz, amit csinált, az rám is tartozott: de a parókájához bizony nem volt semmi közöm.” -mondja Márai, ki a zsurnalisztát a hisztéria áldozatának tartja. Kedves Olvasó, ha a képzeletbeli beszélgetés közben-a kötet szóbeli beszélgetések sora Máraival-  elfogy az abszint, s Paul Valery kötete mögött nincs, keressék Arthur Rimbaud-nál. Az impresszionisták mindig isznak

Kerekes Esti Tamás

 

Márai beszél, Bíbor Kiadó, Miskolc

Kötött, 160 oldal, ISBN 963 9466 75 1

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?