Tagsági bélyeg 2.: A Magyar Fotóriporterek Társaságának kiállítása

Talán furcsa, de van olyan tagdíj, amelynek befizetését nem kíséri az a kellemtelen érzés, amely a postai csekk kitöltésénél szokott enyhe izzadást okozni a műveletet végző kézben.

A Magyar Fotóriporterek Társaságában tömörülő több mint száz magyar fotográfus például idén is örömmel tett eleget a tagsághoz fűződő kötelezettségeinek, melynek köszönhetően fantasztikus kiállítási anyag született az általuk tagdíjként felajánlott képekből. A társaság elnöksége úgy gondolja, nem a tagdíj az, ami a fotográfusokat az egyesülethez köti hanem az a tevékenység, amely iránt mindannyian elhivatottságot éreznek: a fotografálás. Megkérték tehát a tagságot, hogy tagdíj helyett ajánljanak fel egy-egy képet, melyet szívesen megmutatnának a nagyközönségnek is.

Az idén második alkalommal megrendezett kiállításra a fotósok olyan alkotásokat küldtek be, amelyekből a látogatók átfogó képet kaphatnak a hazai sajtófotó helyzetéről, és megismerhetik azokat a témákat, jelenségeket, amelyek manapság a fotoriportereket foglalkoztatják.

A kiállításról Szigeti Tamást, a Magyar Fotóriporterek Társaságának elnökét kérdeztük:

– Ez már a második alkalom, hogy megrendezik a Tagsági Bélyeg c. kiállítást. Hány fotót állítanak ki? Minden fotóstól egyet?
– Mindenkitől kettő fotót kértünk be, ezek lesznek kiállítva. A társaság több mint száz tagból áll, így 190-210 db alkotást láthatnak majd az érdeklődők.

– Mi alapján válogattak saját képeik közül a fotósok? Volt valamilyen tematika, ami alapján döntöttek végül?
– Nem volt semmilyen tematika, a fotóriporterek tagsági díj helyett ajánlották fel képeiket, mindenki azt, amelyiket akarta. Mindenki szíve szerint választott, hogy melyiket találja legalkalmasabbnak a kiállításra. Azt azért szerettük volna, hogy olyan képek szerepeljenek, amik az előző kiállítás óta készültek, de ez a feltétel sem teljesül igazán. Legjellemzőbb szó rá a heterogén, tényleg mindenhonnan, „minden időből” születtek képek.

Akkor nem csak Magyarországon készült képekkel találkozhatunk, igaz?
– Igen, nekem most Irán, a Galápagos – szigetek és Párizs jutott eszembe, de biztos van még több helyszín is.

Mit csinálnak a fotókkal a kiállítás után?
– Tervbe van véve egy vándorkiállítás, de ez a pesti fogadtatáson is múlik, még nem mértük fel az igényeket. Sajnos az ország nagyon Budapest-centrikus, ez pedig jó alkalom arra, hogy átlépjük a város határait – szó szerint.

Úgy tudom, hogy az előző kiállítás képeit el akarták árverezni. Ezzel a tervvel mi lett?
– Nem lett belőle semmi, az idén nem is tervezzük ezt. Manapság még nagyon nehéz fotókat árverezni, ezek nem számítanak még műtárgynak – főleg a riportfotók nem.

Ki nyitja meg a kiállítást?
– Gera Mihály, ő újságíróként aposztrofálja magát, szerintem egy kiváló fotós szakíró, és nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elvállalta ezt a szerepet.

Végezetül említsen néhány nevet a kiállítók közül!
– Nem szeretnék senkit sem megbántani, de akkor mondok néhányat; Korniss Péter, Hemző Károly, Szalay Zoltán – úgy gondolom, hogy nem sértő rájuk nézve, ha azt mondom, hogy ők az idősebb korosztályt képviselik. Rajtuk kívül megemlíteném Pólya Zoltánt, Bánkuti Andrást és a két nagyágyút, akik mostanában tarolnak a sajtófotó pályázatokon; Gárdi Balázs és Dezső Tamás.

A kiállítás 2005. november 24-től látható a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóházában (III. Lajos utca 158.)

Vélemény, hozzászólás?