Neil Gaiman – Al Sarrantonio: 27 képtelen történet – Mesék felnőtteknek

„A legutolsó történet
Egy hidrogénháború dúlta társadalom eladósorba került lányai egy futurista állatkertbe mennek, és szexuális kapcsolatokat létesítenek a ketrecekbe zárt különféle torz, nem emberi lényekkel.
A történet főhőse egy nő, akit több másik nő szétroncsolódott testének darabjaiból foltoztak össze; egy földön kívüli nővel közösül a ketrecben, majd a futurista tudomány jóvoltából teherbe esik.
Gyermekük születik, és a két nő összeverekszik, kié legyen a gyerek. A földi nő győz, és azon nyomban szőröstül-bőröstül felfalja az ivadékot – Alig hogy elfogyasztja őt, rájön, hogy az utód: Isten volt.”
A legjobb kortárs angolszász szerzők vadonatúj novellái akár a képzelet legkülső határairól merítik témájukat, akár a mindennapokból, egy közös bennük: különlegesek. Vannak köztük olyanok, melyek megborzongatnak a forróbb napokon is, mások pedig megmelengetik a lelket, ha hűvös az idő. Mesék ezek egy varázslatos, néha félelmetes, néha megmosolyogtató világról, amely a mi világunk. Mesék felnőtteknek.
A bizarrul gyönyörű borító és az alcím – „Mesék felnőtteknek” – már sejtetni engedi, milyen jellegű sztorikat tartogat számunkra a kötet. Készüljünk fel tehát egy olyan világra, melyben a varázslat és a félelem kéz a kézben jár, ahol néha a leghétköznapibb történések álarca mögött a legborzongatóbb események zajlanak – ahol végre mi is megélhetjük, milyen az, ha a fantázia a legalapvetőbb szabályokon átgázol.

Roddy Doyle • Joyce Carol Oates • Joanne Harris • Neil Gaiman • Michael Marshall Smith • Joe R. Lansdale • Walter Mosley • Richard Adams • Jodi Picoult • Michael Swanwick • Peter Straub • Lawrence Block • Jeffrey Ford • Chuck Palahniuk • Diana Wynne Jones • Stewart O’Nan • Gene Wolfe • Carolyn Parkhurst • Kat Howard • Jonathan Carroll • Jeffery Deaver • Tim Powers • Al Sarrantonio • Kurt Andersen • Michael Moorcock • Elizabeth Hand • Joe Hill
Neil Gaiman írása, Az igazság egy barlang a fekete hegyen, a 27 képtelen történet húzósztorijainak egyike megnyerte az angolszász sf egyik legrangosabb díját, a Locus-díjat Legjobb Kisregény kategóriában. Ezt szombaton hirdették ki egy ceremónián. Gaimannek nem ez az első (és nem ez az utolsó) neves díja, az biztos – de mi, most erre vagyunk a legbüszkébbek.

„könnyed” szó talán elhamarkodott. A Mesék felnőtteknek alcímmel megjelent antológiát a hazánkban a Csillagporról, Coraline-ról és a Sandman-képregényekről ismert Neil Gaiman, és a legendás antológiaszerkesztő és horroríró Al Sarrantonio válogatta. Ez a két név pedig már önmagában elég a valósághajlításhoz.
27 történet, amelyek kifacsarják a realitást. Vagy azáltal, hogy hátborzongató új világokat teremtenek, jövőbe, múltba, párhuzamos síkokba rántva az olvasót, vagy az emberi elme megcsúszott rögeszméinek bolyongásán keresztül. A könyv tökéletes eszköz a külvilág kikapcsolására, történeteitől ugyanis megrendül a bizalom a valós és elképzelt közötti határvonal élességében. A valaki más halott lányát megszállottan kereső anya, a halászok filozófiájával vadászó gyilkos, a rock sztárrá avanzsált öregedő tűzisten, és a Télapóban radikálisan nem hívő férfi esetei mindennaposnak számítanak a könyv lapjain.
Az ítélkezést és felocsúdást legtöbbször az olvasóra bízzák. Ez olykor pusztán megmosolyogtat, vagy megrendítő, elgondolkodtató élményt nyújt, de helyet kaptak olyan novellák is, amelyeket csak erős idegzetű, horror szomjas olvasók élveznek majd igazán. Olyan írók mutatják be soha nem olvasott műveiket, mint Joyce Carol Oates, a Csokoládé-ról ismert Joanne Harris, Chuck Palahniuk, a Harcosok klubja írója, A nővérem húga szerzője, Jodi Picoult, Joe Hill, akinek a Szív alakú doboz-t köszönhetjük, és még sokan mások, teszik ezt akár megszokott írói világuktól eltérően.
Természetesen a két szerkesztő, Neil Gaiman és Al Sarrantonio is szerepel egy-egy vadonatúj írással. A Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban megjelent válogatás egyetlen hiányossága az, hogy egyik-másik történet fordítása mintha kissé hanyag volna. Ettől azonban a könyv még megteszi a hatását, ajánlható mindenkinek, aki stílusosan megírt megdöbbentésre vágyik, és nem riad vissza egy kis vértől a sötétben.

Neil Gaiman – Al Sarrantonio: 27 képtelen történet – Mesék felnőtteknek
Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kenessey Tamara

Vélemény, hozzászólás?