Szilárd Leó

“menjetek a fenébe”!

 

Szilárd Leó tízparancsolata

Corvina Kiadó

 

Hogyan szabadalmaztatta a nukleáris láncreakciót ?

Aki legyőzte a rákot

 

Szilárd Leó a berlini Műszaki Egyetemre beiratkozva egyszerre érezhette magát a világ tudományos élvonalában és tapasztalhatta meg, hogy senki sem tévedhetetlen. Az egyik alkalommal a híres Erwin Schrödinger váratlanul felállt és kijelentette, hogy a számításokat a bemutatott módszereknél sokkal egyszerűbben is el lehetne végezni, ha a háromatomos molekulákban a három atom egy síkban helyezkedne el. Döbbent, néma csönd lett, majd kitört a harsány nevetés, hisz a három atom nem helyezkedhet el másként, csak egy síkban. Szilárd Leónak még doktorátusa sem volt, amikor a fizika isteneivel kommunikált a berlini kollokviumok kapcsán. Planckhoz ezekkel a szavakkal fordult Szilárd Leó: “Csak a fizikai adatokra van szükségem, az elméletet majd magam dolgozom ki”.

Egy ismert történet arról szól, hogy egyszer az autóját rosszul javították meg. Ezt ő öt percen belül észrevette. Szilárd visszahajtott a javítóműhelybe, és ezt kiáltotta oda nekik: “Menjetek a fenébe, kérem szépen!”

1939 és 1945 között ez a generáció segített a világ újraformálásában. Ezúttal egy sokkal közismertebb világét: a hadseregét, az emberekét, az ideológiákét. Először azzal, hogy megmutatták, hogy az atombomba megépíthető, majd az érveléssel, hogy meg kell építeni az Egyesült Államokban, végül a bomba megépítésével. Egyike volt a századfordulós Budapest híres zsidó-magyar tudósainak, akik közé Erdős Pál, Teller Ede, Neumann János és Szilárd Leó is tartozott, utóbbi vált talán legközelebbi felnőttkori barátjává. Neumann iskolatársa és tanácsadója is volt, róla később így írt: „a legokosabb ember, akit ismertem a Budapesten született az akkori Osztrák-Magyar Monarchiában. 1902-ben még nem ismerték a relativitáselméletet és a kvantummechanikát. A legjobb tudósok is a fizikát egy majdnem befejezett tudománynak gondolták, amelyben minden fontos dolgot felfedeztek, és amelyben már csak pár apró részletet kell jobban kidolgozni. 11 évesen tuberkulózisa volt, és hat hetet az osztrák hegyekben kellett töltenie anyjával egy szanatóriumban. Amúgy a gyermekkora többnyire boldog volt. A szülei harmonikus házasságban éltek, és nagyon szerette a lánytestvéreit. Sokat szeretett sétálni kiskorában. A Fasori Evangélikus Gimnáziumban Rátz Lászlótól, az odaadó tudóstól és tanártól tanulhatott matematikát, aki Neumannt is tanította. Fizikából a neves tanár, Mikola Sándor tanította. Miután elvégezte a gimnáziumot, 1920-ban beiratkozott a Műegyetem vegyészmérnöki szakára, de 1921-től a Berlini Műszaki Főiskolán folytatta tanulmányait. (Ma Berlini Műszaki Egyetem.) Lényegesebb, hogy a Német Fizikai Társulat szerda esti beszélgetéseit is látogatta, melyeken résztvettek olyan nagy tudósok, mint Max Planck, Max von Laue, Rudolf Ladenburg, Werner Heisenberg, Walther Nernst, Wolfgang Pauli és – nem utolsósorban – Albert Einstein. Szilárd Leóval is találkozott a kollokviumokon. Szilárd szinte azonnal az egyik legjobb barátjává lett, bár személye mindvégig rejtély maradt számára. A Corvina kötete azonban közelebb hozza ezt a rejtélyt.

Egy alkalommal előadásának végén a hallgatóság egyik tagja jelentkezett, hogy feltegyen egy kérdést. Miután meghallgatta, majd ezt válaszolta: „A nevem Mr. Szilárd”. A kérdező meglepetten, de elismételte a kérdését. Ugyanazt a választ kapta: „A nevem Mr. Szilárd”. Végül a patthelyzetet sikerült valakinek feloldania, azzal hogy rámutatott, milyen zavarban is volt mivel nem tudta a hallgató nevét. Túl udvarias volt ahhoz, hogy megkérdezze, így bemutatkozott annak a reményében, hogy megtudhatja.
Formális és kötetlen tudományos találkozókon, amikor valaki előhozakodott valamivel, gyakran megállította egyszerűen azzal: „Nem értem!”. Sose volt elbizakodott, sose félt, hogy bolondnak nézik.
Tudós létére meglehetősen babonás volt, nem állhatta, ha 13 számla volt a zsebében, és ha jó hírt hallott, azonnal lekopogta valamilyen fából készült tárgyon.

Korunk legnagyobb fizikusainak sorában feltűnően sok magyar származású tudóst találunk. Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jenő s még néhány, magyar földről tengerentúlra vándorolt atomfizikus nevét világszerte ismerik,

 

– Mivel magyarázható vajon, – kérdezték egyszer Szilárd Leótól -, hogy a XX. század legkiválóbb fizikatudósai között a magyarok arányszáma a legmagasabb?

Szilárd Leó eltűnődött.

– Tulajdonképpen mi nem is vagyunk magyarok, – mondta aztán -, mi egy idegen galaktikáról, a KIBERNETIKA bolygóról származtunk ide a Földre. A KIBERNETIKA bolygón megbízóinktól azt az utasítást kaptuk, hogy maradjunk illegalitásban, s adjuk ki magunk magyaroknak, azokból úgyis elég található a földkerekén mindenütt…

– Csak az a bökkenő, – tette hozzá kis szünet után kesernyés mosollyal -, hogy megbízatásunk hosszú ideje tart már, s lassanként magunk is elhisszük, hogy magyarok vagyunk…

Komolyabban: Wigner Jenő Szilárd Leóról:

„Tudósok között eltöltött hosszú életem során sohasem találkoztam fantáziadúsabb, eredetibb, függetlenebb gondolkodású és véleményű emberrel, mint Szilárd Leó. Tudósként a statisztikus fizikában, a magfizikában és a biológiában alkotott. Mérnökként a fémfolyadékok pumpálásának módszerét fejlesztette ki, dolgozott a nukleáris láncreakció gyakorlati megvalósításán, elsők közt ismerte fel annak széles körű alkalmazhatóságát. Állampolgárként a hasadási folyamatok hasznosításával éppúgy hozzájárult mint sokan mások – vagy talán még inkább, mint akárki más – az Egyesült Államok óriási erőfeszítéséhez, amely végülis elvezetett a nukleáris fegyverek előállításához. Állampolgárként legalább két társaságot alapított, hogy befolyásolja annak az országnak a politikáját, amely befogadta őt. A politikára éppúgy erős hatással volt, mint kollégáinak gondolkodására. Írt egy kedves kicsi könyvet, A delfinek hangját, amelyet hat nyelvre fordítottak le.

 

Szilárd Budapesten született 1898-ban. Keveset beszélt szüleiről, de ha édesanyjáról esett szó, ritkán fordult elő, hogy nem fejezte ki ragaszkodását a maga teljességében. A középiskola után beiratkozott a budapesti Műegyetemre, tanulmányait azonban megszakította az első világháború. Az osztrák-magyar hadseregben hivatalnokként szolgált, sohasem járt a harcmezőn. Néhány nappal a front összeomlása előtt tért vissza Budapestre. A háború után a Berlini Műegyetemen folytatta tanulmányait. Eleinte elektromérnök akart lenni, de érdeklődése fokozatosan az elméleti fizikához vonzotta. A szerző a Technische Hochschule Fizikai Kémiai Intézetében találkozott vele először, amikor Szilárd rövid ideig ezzel a témával kacérkodott.

 

Amint tisztázódott Szilárd számára, hogy valójában a fizika érdekli, az őt nagyon is jellemző direktséggel bemutatta magát Albert Einsteinnek. Hiszem, hogy nagyrészt Szilárdnak köszönhető Einstein szemináriuma a statisztikus fizikáról, amelyen többek között Szilárd Leó, Gábor Dénes és a szerző is résztvett. Einstein csodálatos virtuozitása nem csak az igazán fontos megoldatlan kérdések felismerésében mutatkozott meg, de előre megnyilvánultak az elmélet eredményei és szelleme is. A szeminárium felejthetetlen élmény volt a legtöbb résztvevőnek. Meggyőződésem, hogy ez is inspirálta Szilárd doktori disszertációját (1922).

 

Szilárd disszertációja, és a hozzácsatlakozó tanulmány, amelyet 1929-ben publikált, tartalmazott néhány ötletet, amely a jelenlegi információelmélet alapja. Ezeknek az ötleteknek nyilvánvaló értékei ellenére Szilárd mégsem érezte magát egészen otthon az elméleti fizikában. Tudta, hogy a matematikai képességei nem mérhetők kollégái képességeihez, így idejének java részét H. Markkal közösen végzett röntgensugár-kísérletekkel, valamint mérnöki ötleteinek kivitelezésével töltötte.

 

Hitler hatalomátvételekor, 1933-ban, Szilárd elhagyta Berlint és Angliába költözött. Ekkor történt először, hogy politikai jellegű aktivitásba kezdett. Ugyanazzal az egyenességgel-erőszakossággal, ami minden tevékenységét jellemezte, Szilárd megkörnyékezte Sir William Beveridge-t. Rávette, hogy alapítsa meg az Akadémiai Segélyező Tanácsot (az Academic Assistance Councilt). E szervezet célja az volt, hogy segítse a Németországot elhagyni kényszerülő nem-árja (rendszerint zsidó) származású tudósok letelepedését egy másik országban, és anyagilag támogassa őket a kezdeti nehézségek legyűrésében. Az alapítvány pénze részben adományokból jött össze, részben azoknak a Németországból jött tudósoknak önmagukra kivetett adójából, akiknek már sikerült megállapodniok valahol. (Az Akadémiai Segélyező Tanács történetét teljesebben Edward Shil írta le Szilárd megemlékezésében, amely az Encounter 1964. decemberi számában jelent meg.)

 

Szilárd Angliába menetele egyben a nukleáris fizika iránti aktív érdeklődésének kezdete is. Londonban felfedezte a modus operandit, amely leginkább illett egyéniségéhez és tehetségéhez: munkacsoportot alakított ki egy ifjabb kollégával, ebben az esetben T. A. Chalmers-szel. A közösen fogant ötleteket az ifjú kolléga kivitelezte, ezzel időt hagyott Szilárd képzeletének, hogy bebarangolja a még nem feltérképezett területeket. Néhány, az akkori időben nagyon fontos, lassú neutron kísérlet datálódik erre a periódusra, valamint az a technika is, amely lehetővé teszi azon atommagok kémiai szétválasztását, amelyek egy vegyületből lökődnek ki neutronelnyelést követően. Ez a technika – a Szilárd-Chalmers-reakció – manapság is széles körben használt.

 

Megkérdőjelezhetetlen, hogy a legfontosabb esemény Szilárd életében Angliában történt. Ekkor alakult ki benne az a meggyőződés, hogy nukleáris láncreakció lehetséges, és hogy ennek alapján atombomba kifejleszthető. Szilárd meggyőződésének eredeti változatáról bebizonyosodott, hogy téves volt, de ő szilárdan ragaszkodott az ötlethez. A gondolat végülis beérett, amikor 1939-ben felfedezték a maghasadást, ami a megvalósításhoz hiányzó kulcsot adta. Valószínűleg Szilárd volt az első, aki arra gondolt, hogy a hasadással neutronkibocsátás is együttjárhat, hogy a folyamatban kibocsátott neutronok száma meghaladhatja az 1-et, és ezáltal lehetségesnek kell lennie az energiatermelő láncreakció kialakulásának.

 

Szilárd saját szavai szerint csaknem első látásra szerelmes lett Angliába. Amikor azonban 1938-ban a Müncheni Egyezmény következtében kétségessé vált számára a jövő Angliában, véglegesen az Egyesült Államokba költözött. (1943-ban kapta meg az amerikai állampolgárságot.) Eleinte Szilárd a Columbia Egyetemen dolgozott. Amint meghallotta a nukleáris hasadás hírét, azon nyomban hozzáfogott, hogy meghatározza a hasadás azon jellemzőit, amelyek lehetővé tehetik a láncreakció kialakulását. Ezeket a kísérleteket W. H. Zinn-nel együttműködve végezte, vele párhuzamosan Anderson és Fermi is hasonló kísérleteken dolgozott. E kísérletek sikere előkelő helyet biztosított Szilárdnak abban a laboratóriumban, amelyet 1942-ben A. H. Compton vezetésével Chicagóban állítottak fel, és amelynek valódi célja a láncreakció kifejlesztése, egy nagyteljesítményű láncreakció-egység tervezése volt. Tény, hogy a Generális, ahogyan Szilárdot barátai és ellenfelei nevezték, nagyon nagy hatást gyakorolt a munkára. Nemcsak Szilárd töméntelenül sok technikai ötlete miatt – amelyek közül csak néhányat használtak fel – de sokkal inkább azáltal, hogy Szilárd előre látta a továbbiakban felbukkanó problémákat, és méréseket javasolt azok megoldására. A munka azonban a Metallurgiai Laborban (ez volt a Dr. Compton által vezetett intézet fedőneve) nem elégítette ki.

 

Amint Dr. Compton csapatának sikere meggyőzőnek kezdett látszani, Szilárd érdeklődése a nukleáris láncreakció és a termelt robbanóanyag távolabbi alkalmazásai felé csúszott. A tenyésztő reaktornak (annak a reaktornak, amely több üzemanyagot termel, mint amennyit beletettek) az elve ezekben a napokban született. Ugyanakkor a réginél néhány milliószor hatékonyabb új robbanóanyag nehéz politikai kérdéseket is felvetett. Ez foglalta el őt 1949-ig, amikor 51 éves korában a biológia felé fordult érdeklődése.

 

A biológiában Szilárd végre teljes potenciálját realizálhatta. Élvezte a Chicagoi Egyetem professzori állásának biztonságát és szabadságát, éppúgy, mint tehetséges és rokonszellemű munkatársát, Aaron Novickot. A kísérleti eszközök egyszerűsége, a téma összetettségének relatív hiánya tökéletesen megfelelt temperamentumának. Mind a hét cikk, amit e 1948-1955-ös periódusban publikált, tartalmazott néhány releváns és új információt. Legfontosabb talán a chemosztát kifejlesztése volt, ami egy olyan eszköz, amely időben változatlan körülményeket biztosít egy szaporodó baktériumpopuláció fenntartására. Így a baktériumok szaporodása ellenére a térfogategységre jutó baktériumok száma változatlan marad. Ez az eszköz Szilárd és Novick számára lehetővé tette például azt, hogy tanulmányozzák az időegységenként bekövetkező mutációk számát különböző szaporodási gyorsaságok mellett. Azt találták, hogy a mutáció gyakoriság független a szaporodási gyorsaságtól (az időegységenkénti sejtosztódások számától). Ezen időszak terméke az öregedés Szilárd-féle elmélete, amely igencsak megkérdőjelezhető, de kétségtelenül széles körben inspirálta a további kutatást.

 

Szilárd utolsó éveiben megint a politikának szentelte magát. Egészében véve, az ő esetében a homo scientiarum alig választható el a homo polilcustól. Nagyon erősen hatott rá Platon, különösen az elit által való kormányzás elve. Szilárd kedvenc mondása volt, hogy egy buta ember éppoly gyakran dönthet helyesen, mint egy okos, de két buta ember sokkal gyakrabban dönt hibásan, mint két okos; az előbbieknek nem szabadna egymással a nemzeti politikáról olyan sokat beszélgetniök, mint az utóbbiaknak. Akárhogyan is, Szilárd jószándéka mindannyiuk iránt, beleértve a butákat is, mindig teljes szívű volt, ezért rosszmájúsága miatt soha senki nem vádolta.

 

Szilárdot 1961-ben megválasztották a Nemzeti Akadémia tagjává. Az Einstein-díjat, amit Lewis Strauss alapított, 1958-ban kapta meg, és az Atom a békéért díjat pedig 1959-ben. 1964-ben halt meg.

 

 

 

TÍZPARANCSOLAT

 

Ismerd fel a dolgok kapcsolatát és az emberek cselekedeteit vezérlő törvényszerűségeket, hogy tudhasd, mit akarsz csinálni.

Vezessenek ténykedéseid méltó cél felé, de soha ne kérdezd, hogy eléred-e e célokat. Azok modellül és példaképül szolgáljanak számodra, nem pedig eszközül.

Úgy szólj minden emberhez, mint tenmagadhoz, és ne légy tekintettel a hatásra, amit kiváltasz, tehát ne zárd ki őket a te világodból. Ha nem így viselkedsz, az élet értelmének egyedülvalósága eltűnik a szemed elől, és elveszítheted a teremtés tökéletes voltába vetett hited.

Ne rombold le, amit meg nem alkothatsz.

Ne nyúlj a tál lencséhez akkor sem, ha éhes vagy. (Rühre kein Gericht an, es sei denn, dass Du hungrig bist.)

Ne kívánd, amit nem kaphatsz meg.

Ne hazudj szükségtelenül.

Tiszteld a gyermekeket. Figyelj szavukra, és végtelen szeretettel szólj hozzájuk.

Végezd munkádat 6 éven át, de a hetedik évben vonulj el magányba vagy menj idegenek közé, hogy barátaid elvárásai ne akadályozza meg annak kiteljesítését, ami valójában vagy.

Könnyed kézzel kormányozd életed, és légy készen eltávozni, amikor elhangzik a hívó szó.

Szilárd Leó

 

 

Kerekes Tamás

Az Amerikai Népszava

www.nepszava.com

 

___________________________

 

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?