Akasztanak. Volt kolléganőm kérdezi: Milyen helyes kis hóhér, Nős?

Rómában mindig történt valami
Márai a diktatúráról

Helikon Kiadó

Az éjjel azt álmodtam, hogy hajnalban akasztanak.

Egy magánrádió pr-munkatársa voltam, s reggel négykor tették nyakamba a kötelet.

Az eseményen ott voltak a sajtómunkások, korábbi barátaim, szerelmeim.

Legcsinosabb kolléganőm, miután a csuklya fejemre került, így szólt:

Milyen helyes kis hóhér! Nős?

 

Jóllehet a világ mintegy százötven államában több ember él diktatúra alatt, mint demokráciában, Márai a diktatúra egyik sapektusát boncolja.Egyfelől a történelemformálást a támogatók és ellenzők részéről, másfelől boncasztalra kerül a diktátor idolum, őskép: Julius Caesar, aki a regény kezdetekor meghalt, így hát csak közvetve értesülünk arról, hogy milyen gondosan pozícionált véleményformálók alakítják a róla formált történelmi képünket az aktuális Rómában. Igaui pörgős , de korabeli spin-doktorok kutatják, hogy a vele való szembeszállás felmutatása révén milyen közvetlen és hosszú távú előnyöket lehetséges a dologból „kihozni.”

A zsarnokság, az önkényuralom, az elnyomás mindig élénken foglalkoztatta az írókat. A diktatúránál azonban érdekesebb a diktátor. Az író számára az igazi kihívás az, hogy sikerül-e megragadnia a személyesben a személytelent, a zsarnok egyéni jellemvonásaiban a társadalmi berendezkedés általános szabályszerűségeit.

Márai Sándor több mint huszonöt esztendeig dolgozott Rómában történt valami című regényén, melyet 1971-ben már az öreg kontinensen fejezett be. Európába való visszatérésének évében, 1967-ben végrendeletet készített, melyben művei magyarországi kiadását két feltételhez kötötte: a szovjet csapatok kivonulásához és a szabad, demokratikus választások kiírásához. Olaszországban, Salernóban telepedtek le. Még ezen a nyáron szakított a Szabad Európa Rádióval. Ezekben az években egymás után jelentek meg történelmi tárgyú regényei az Ítélet Canudosban, a Rómában történt valami, az Erősítő, a Harminc ezüstpénz.

Az önvizsgálat „kosztümös” írásai ezek: mindegyre azt a kérdéskört járja körül, hogy miképpen lehet megfelelni az elvárásoknak az üldözés és üldöztetés, az árulás és elárultatás véresen fojtó légkörében. „Az elmúlt 2000 évben ritka volt az a korszak, amikor a Diktátor emléke nem kísértette az írókat” – írja az utószóban. Minden században, minden műfajban életre keltették: született róla dráma és óda, értekezés és regény.

A szűkre szabott regény-időben Márai azokat az órákat cselekményesíti, amelyek Julius Caesar meggyilkolása és temetése között teltek el. Az akkori római élet jellegzetes alakjai – kurtizánok, heréltek, a császár kegyeiért tülekedő írók, kiszolgált katonák, rabszolgák – azon mesterkednek, hogy a meggyilkolt császárhoz fűződő viszonyukat gyökeresen átformálják, és mielőbb feltétlen hűségükről biztosítsák a lázadókat. Az efféle „történelemcsinálás” leírásában Márai a maró gúny és a metsző szellemesség eszközével él. (duna.tv.)

Az ezek után nem lehet meghökkentő, hogy az írónak sem a népről, sem a lovagokról, udvari ékszerészekről, szenátorokról nincs jó véleménye. A kötet megjelenését mi sem teszi izgalmassá, hogy Gyurcsány Ferenc távozása után jelent meg a kötet, ami a korabeli Rómában nemhogy kormányfőváltással ért föl. Most kíváncsian olvasom Márait, hogy az eddigi támogatók a kormányfő távozása után magukat politikailag hogyan pozícionálják.(Ugye milyen finom voltam?)

Az már csak hab a tortán, hogy Márai 1971-es víziójában lehetségesnek tartja egy diktatúra bukásá t(ahogy a magyar értelmiség ezt nem látta a brezsnyevi pangás éveiben), de nemcsak a bukás lehetőségét vázolja fel, de már azt is, hogy az utána következő korszak sem, mert a következő korszakot ugyanazok a gazdasági, politikai, irodalmi stb. főszereplők irányítják.

 

Kerekes Tamás

sajto@helikon.hu

A regény a Julius Caesar halála utáni órákat beszéli el: ki hogyan értelmezi az eseményt, mit von le a maga számára következtetésként. A mű mintegy tablóként értelmezhető: bemutatja egy társadalom minden rétegét uralkodójuk, a diktátor halála után s egyben ítéletet is mond felettük, hiszen a maga módján gyakorlatilag mindenkiről kiderül, hogy kiszolgálta a zsarnok halála előtti rendszert. A nép egy korsó olajért, egy marék gabonáért vagy egy cirkuszban töltött délutánért eladja magát. Különösen sokat sejtető a Caesart kiszolgáló írók párbeszéde a regényben; taktikának az elvonulást, várakozást választják, aztán készen állnak arra, hogy leleplező írásokat, monográfiát jelentessenek meg az elmúlt diktatúráról és diktátorról… a filozófiai kongresszus alkalmával kétszer Athénba küldött államköltségen… Erre gondolsz?… Nem tudod, hogy mindez áldozat volt részemről? Beértem ilyen kevéssel, eltűrtem, hogy az irodalmi kegyencek, akik a talpát nyalták, silány versekért zsíros aranyakat zsebeljenek be, amíg én itt kucorogtam vidéki magányomban, Baiae-ban vagy a római hivatalszobában, fogcsikorgatva írtam néha a zsarnok tiszteletére egy üdvözlő ódát vagy egy születésnapi pamfletet… Most is érzem az undort!

PIM

 

Vélemény, hozzászólás?