Magyarország krumpliország

Amerikai fotós 1938-ban

Magyarország 1938

L’Harmattan Kiadó

 

Margaret Bourke-White fotói

Szerencsés Károly esszéivel

 

A kiadó:

 

A tengerentúli hölgy otthonosan ült a keszthelyi kastély könyvtárában. Ahogy gesztikulált, a művirágok megremegtek a repülő szerkezet közepén. A herceg feszengve pózolt könyvei előtt, s örült, hogy megmutathatja Margaretnek az ő Magyarországát. S Margaret Amerikából be is járta e furcsa helyet, s a mesekastélyból kilépve lencsevégre kapta az utolsó békeévben a magyar valóságot. Ahogy ő látta, ahogy mi nem láthatjuk soha: hűvös vízfátyolon át, lebegő felhőről, messziről, egészen messziről.

 

 

 

Magyarország egy amerikai szemével

 

 

A kötetben szereplő hatvan képet a hölgy egyhónapos tartózkodása alatt készítette, amikor Hazánkba látogatott férjével, akinek a neve irodalombarát olvasónak nem ismeretlen: Erskine Celdwell-lel. A hölgy annak a Life magazinnak volt sztárfotósa, melynek példányszáma népszerűségének időpontjában elérte a tizenhárom milliót. Ipari és építészeti témájú képeinek köszönhetően e tárgykörben alkotott fotói benne vannak a világ leggyakrabban reprodukált képeinek. Erővel és elszántsággal elérte, hogy első lehessen, akit fotósként Nyugatról beengednek a Szovjetunióba, s a világon elsőként közölt képeket a generalisszimusz magánéletéről. Amikor hazánkba látogatott, akkor a Life szerkesztői már aggódtak Magyarországnak a német táborban játszott szerepe miatt. Noha harcedzett nő lehetett, a magyarországi képek benne is nyugtalanságot szülhettek.  Ő volt az első nő, aki harci bevetésen vett részt, az első háborús fotós, aki képeket készített az orosz ipari komplexumokról, fotózott a Chrysler épületéről, máshol gerillák támadták meg, a második világháborúban kimentették egy elsüllyesztett hadihajóról, s elsőként fotózta a Patton tábornok által felszabadított buchenwaldi tábort.

Az amerikai hölgy számára a magyar valóság egzotikusnak, néha komikusnak, néha tragikusnak hathatott, amely iránt tagadhatatlan szimpátiát érzett-írja a képeit líraian aláfestő Szerencsés Károly. Utazása során Margaret számára Magyarország elsősorban meseország volt, amely kizárólag vaskos könyvek lapjain létezik. Sejtette, hogy el fog tűnni, de eltűnni csak a felszín fog, a mély megtartja a nemzetet s az országot is. Eltűnhet a 31 különféle testőr, csendőr, rendőr, koronaőr a süvegekkel, sisakokkal; eltűnhet a vigyorgó katona a kilónyi kitüntetéseivel, az ispán, a hajdú, a herceg, az admirális, a díszmagyar, a „Nem, nem soha!”, -mindez eltűnhet, de marad a magyar nemzet , amelynek nagyszerű küldetése van. Ezért megy el a Tisza partjára, hogy megörökítse az ottani embereket és világot, az ottani embereket, a népviseletet, a természettel egységben élő népet.

A képek az utolsó békeévben készültek. A 19. századból átnőtt és azt túlélt világ utolsó erőfeszítéseit tette Magyarországon, hogy vonzónak mutassa magát. A magyarság és állama is büszke volt erőfeszítéseire, hogy a trianoni rémálom után képes volt újra működőképes, erős, vonzó államot alkotni. Úgy érezte, hogy a rengeteg hazugság után, amit rákentek szorgos kezek, a világ elismeri erőfeszítéseiket. Így értékelték, hogy a katolikus egyház legnagyobb világtalálkozóját, az Eucharisztikus világkongresszust Magyarországon tarthatták ez év május végén. Az ország ennek megfelelően ki is tett magáért. Újra visszaköltözött Magyarországra a pompa, a nagyság, s ehhez a főváros kiváló díszletekkel szolgált. Mindenki jelmezbe öltözött, s órákig vonultak a városban az egyházi méltóságok színpompás ruháikban.

A Life magazin a Magyarországról szóló beszámolóját olyan fontosnak tartották, hogy címlaptéma lett. A címlap azonban nem tükrözi a cikk lényegét. „Egy porosz Magyarországon” -ezt a címet kapta, valószínűleg az egyenruha, az acélsisak formája miatt. Ebből aztán komoly félreértések adódtak, mondván, hogy a magyarok a „dél poroszai”. Bár a szövegkörnyezetből nem derül ki, hogy e megjelölést azzal vívtuk ki, hogy „hevesen harcoló emberek vagyunk”, egy amerikai szemében a poroszokhoz hasonlítani valószínűleg nem pozitív tulajdonság. A cikk szerzője Magyarországot egy krumplihoz hasonlítja, amelyről a világháború után lehámoztak kétszer akkora részt, mint amekkora maradt. Ezzel négy millió magyart szakítottak el saját nemzetétől. A magyarok célja az elcsatolt területek visszaszerzése. Meglepő tájékozottságot mutat vízrajzi és gazdasági kérdésekben is, hangsúlyozva, hogy a Trianon előtti Magyarország természetes földrajzi egység volt. Átveszi azt a magyar nézetet is, hogy egy népszavazás kedvező eredménnyel zárulna Magyarországra nézve bármely elcsatolt területen. Ezzel kapcsolatban nyíltan kritizálja Wilson egykori amerikai elnököt, akinek szép elméletei paródiává váltak a trianoni békeszerződéssel. Számos politikust megörökített, de vélemény szerint csak Horthy, a kormányzó számít. Persze nem maradhatott el a poénkodás a király nélküli királyságról, és a tenger nélküli admirálisról sem.

Részletesen foglalkozik a Life Horthy augusztusi látogatsáról a Birodalomban. Úgy tálalja a találkozót, mint Ferenc Ferdinánd trónörökös II. Vilmos császárnál tett látogatásának reprodukcióját. Az „esedékes háborús show” két főszereplője ezek szerint Hitler és Horthy, akik együtt menetelnek katonák és tengerészek díszsorfala előtt. A hatalmas, új német csatahajó keresztanyja Horthy Miklós felesége lesz, s azt sem mulasztja megjegyezni a  lap, hogy ilyen megtiszteltetés  más államfő feleségének még nem jutott ki. Külön felhívja a figyelmet a szerző a zászlóerdőre, amely a kieli pályaudvart díszítette- vegyesen a horogkeresztes lobogók és címeres magyar zászlók-, miközben a teljes német vezérkar várakozott Horthyra. Pesten meg a hatos villamsok sebesen siklanak keresztül a Mussolini téren.

Az esztergomi várról készült egykori fotóról írja Szerencsés Károly, csakhogy fogalmat kaphassunk a képeket körülvevő sejtelmes líráról, hogy „Innen ellátni Margaret, egészen Árpád és István koráig, város és templom alapításáig, véres csatákig, győztes kegyelemig, nagy futásokig, egy nép ezer éves honalapításáig. Sehol ennyi rebellió, sehol annyi megaláztatás, sehol annyi dermesztő ragyogás, sehol annyi szürke hamu, mint itt a Duna-Tisza táján. Hősök, szabadság bolondjai, bujdosók, szenvedés, szent ékszerek. Leomlott és újjáépített templomok közt a halottak bolyongó lelkével.”

A fotós megörökítette a magyar parlament épületét, melynek díszítéséhez fél millió díszkövet és negyven kiló aranyat használtak fel.

A kép melletti kísérőszöveg, mely Szerencsés Károlyt dicséri a következő:

 

„ A bolondos magyar parlament, amelynek üléstermében egy képviselő revolverlövésekkel érvelt a szószéken beszélő miniszterelnökkel szemben, de elhibázta, miként saját halántékát is. Tisza István pedig hidegvérrel csak ennyit mondott:” Folytassuk.

S maradt minden változatlan.

Máskor darabokra törték a berendezkedést tehetetlen dühükben, a lendületben lévő ellenzéki honatyák, majd büszkén fényképeztették magukat a romok felett. Pincéiben vörös és fehér terroristái éppúgy megbújtak, mint a fenti díszes termekben egyéb Kártevő Sándorok.

Lehetetlenül kevesen választották a képviselőket a svindleres választójognak köszönhetően, s mégis olyan attrakciót nyújtottak, hogy lélegzetvisszafojtva figyelt a széles publikum. Tapsolt vagy pfujolt, attól függően, hogy a trapézról lepotyogtak a légtornászok vagy sem. Aztán, amikor többen választhattak, mindenféle csellel elérték, hogy gikszer ne csússzon be.1938-ban fogadták el a híres választójogi törvényt, amely végre mindenhol titkossá tette a szavazást, de volt, akinek két szavazatot, másoknak egyet-, a többségnek meg egyet sem adott.

Csak nem ugrunk fejjel be a sötétbe? -mondogatták az úri kaszinókban és a Moulin Rouge-ban egy hárompengős pezsgő és egy tízpengős nőcske közt.

Rátelepedett a parlamentre az uralkodó, majd a kormányzó nyomasztó árnya. Horthy nem lelkesedett a modern voksharcokért.

-Mióta kitaláltuk, hogy két idióta véleménye fontosabb, mint egy zseniális emberé, folyton választanak-dohogta.

A parlamentben nagy élet volt, ha nem is mindig az ülésteremben. A folyosón folytak a nagy kombinálások, az egyes termekben pedig az előkészületek a döntő ütközetekre. A folyosón folytak a nagy kombinálások, az egyes termekben pedig az előkészületek a döntő ütközetekre. A pártvezérek sűrűn fújták a cigarettafüstöt, de a kormánypárt vezére volt az igazi nagy dohányos, többet szívott mint az egész ellenzék együttvéve. Aztán, épp 1938-ban, egyre izgatottabbak lettek a kedélyek, a parlamentben Darányi Kálmán miniszterelnöknek nem volt megfelelő válasza, csak ennyit mondott:

-Nem adhatok mindenkinek brómot.”

 

 

 

 

Kerekes Tamás

www.tollal.hu

 

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?