Feldmár mesél

a terápia maga a kapcsolat

 

Feldmár mesél

Jaffa Kiadó

A kiadó

Ebben a könyvében munka közben ismerhetjük meg a Feldmárt!

Feldmár András új könyvében negyven év tapasztalatából merítve meséli el legkülönlegesebb eseteit, történeteit. A Feldmár-műhely titkaiba kapunk betekintést: megismerhetjük rendhagyó módszereit, elgondolásait, a benne zajló folyamatokat egy-egy esettel, pácienssel kapcsolatban. A történetek teljes ívükben mutatják be, hogyan is zajlik, sokszor éveken keresztül, egy terápia Feldmár Andrással – s milyen eredménnyel zárul. „Egy terapeutának – és szerintem mindenkinek – a legfontosabb dolog arra rájönni, hogy a másik végtelenül másik. Tehát nemcsak úgy, hogy nem olyan, mint én vagyok, hanem azt se lehet tulajdonképpen feltételezni, hogy megértem a másikat. Mert mit jelent megérteni a másikat? Az, hogy én megértelek téged, azt jelenti, hogy beskatulyázlak a már meglévő gondolataimba. De lehetséges, hogy még a színek, amiket te látsz, azok sem ugyanazok a színek, amiket én látok. Nagyon megrázó felfedezés, de szerintem igaz. Hát akkor én mit csinálok? Nagyon prózainak hangzik, de én csak próbálok együtt lenni a másikkal. Majdnem úgy, mintha egy tigrissel lennék egy ketrecben. A tigrissel is próbálnék együtt lenni. Megérteni a tigrist? Én nem próbálnám megérteni a tigrist, azt nem lehet. Viszont lehet a tigrissel játszani, vagy lehet a tigrissel birkózni, vagy lehet a tigris által meghalni…”

„A félelem, a szégyen, a düh, az irigység és a reményvesztettség hálójából egyedül nagyon nehéz kiverekednie magát az embernek. Mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy, amikor szeretettel fordulunk egymás felé, akkor segítjük, támogatjuk, lelkesítjük, nem csak a másik embert, hanem önmagunkat is”

www.jaffa.hu

info@jaffa.hu

Kerekes Tamás

Amerikai Népszava

www.nepszava.com

 

 

„Mindannyian hipnózis alatt állunk, a tudatállapotok lehetőségei közül egy bizonyos kis sávba vagyunk behipnotizálva. Ezt a sávot nevezzük normálisnak, és akkor érezzük jól magunkat, ha ezen belül élünk. Hogy mi a normális tudatállapot, az történelmileg és földrajzilag is változik. Ha valaki kívül találja magát a normális sávon, akkor mindenki megijed”

 

Feldmár kérdez:

Mi okozza a személyes válságot?
·      Mi áll a pszichológiai, közösségi, társadalmi krízisek hátterében?
·      Milyen válaszokat tud adni egyén és csoport a kihívásokra?
·      Hogyan tudunk úrrá lenni kríziseinken?
·      Hogyan lehet megelőzni a krízis eszkalációját?
·      Különféle terápiás módszerek létjogosultsága a mai Magyarországon.
·      A környezettudatosság lélektana
·      A coaching lehetőségei és terepei.
·      Egyéni krízis és vezetői krízis –

 

 

 

A nagy probléma az, hogy a pszichoterápia s a pszichológia nem lehet tudományos, csak morális, etikai, azért, mert embereket nem lehet megfigyelni, szemlélni úgy, mintha valaki egy kémiai reakciót szemlélne. Abban a pillanatban, amikor én valakivel vagyok, akkor részt veszek a kapcsolatban. Nem veszek részt egy kémiai reakcióban, de részt veszek egy találkozásban. Emberekkel találkozni kell, embereket nem megfigyelni kell. Ha megfigyelek embereket, akkor perverz vagyok. A perverzitás egyik jellegzetessége az, hogy fal mögött, egy kis lyukon keresztül megfigyelem, mit csinál valaki anélkül, hogy ő tudna erről. Ez szexuális vagy másfajta perverzitás. Tehát azok a pszichológusok, akik megfigyelnek embereket – megmondhatjátok nekik, hogy én azt mondtam – perverzek.
Mindannyiunkat arra tanítottak, hogy általában a baloldali agyféltekénkkel dolgozzunk, s lineárisan, láncszerűen fejtsük ki a gondolatainkat. Ez a férfias gondolkodás. S mivel a férfiaknak van hatalmuk a mi világunkban, a nők is arra vannak szocializálva, hogy úgy gondolkodjanak, úgy beszéljenek, ahogy a férfiak gondolkodnak vagy beszélnek. De ha egy nőnek nem kell úgy beszélni, mint ahogy egy férfi akarja, akkor úgy beszél, mint ahogy sző. A szövés nagyon női dolog. Az ember a végén meglátja, hogy kialakul valami ebből a szövésből. A nők úgy szeretnek beszélgetni, mintha egy festményt festenének. Egy kis színt ide meg oda, s úgy látszik, hogy az egész semmit nem jelent. De ha az embernek van egy kis türelme, akkor később valami kiderül belőle. Én inkább festeni s szőni szeretnék, és ha ez nagyon frusztrál titeket, akkor sajnálom, de én már nagyon unom a lineáris beszélgetéseket.

Én azért élvezem a munkámat, mert olyan beszélgetésekben vehetek részt, amik ritkák. Csak olyan dologról érdemes beszélni a pszichoterapeutádnak, amiről más emberekkel nem beszélsz. Tehát ha olyan dolgokról beszélnél a terapeutádnak, amiről beszélhetnél a barátoddal vagy a barátnőddel, akkor minek jársz pszichoterápiára?

Egy ilyen nagyon kivételes helyzetbe kerültem, és nem is tudom, hogy miért, mert ezt nem választottam, illetve belecsöppentem. Tehát tulajdonképpen csak a saját tapasztalataimról beszélhetek, arról érdemes beszélnem, meg csak azt tudom, ami… hogy az igaz, vagy nagyjából is, legalább én is, veletek szemben a legjobb, amit megtehetek, az az, hogy őszinte legyek.

Csak azt, hogy ne projektáljatok rám mindenféle dolgot, ami nem vagyok, gondoltam, elmesélem azt a történetet, amit egy Baum nevezetű ember írt, magyarul azt hiszem, úgy fordították le, hogy Óz, a nagy varázsló. Na most, az Ózban – ha nem ismeritek – van egy kislány, akit Dorkának hívnak, aki haza akar menni, de nem tudja, hogy hogy menjen haza, van egy madárijesztő, aki azt hiszi, hogy buta és agyat keres, van egy bádog favágó, akinek szív kellene, van egy gyáva oroszlán, aki a bátorságát keresi. És végül is megtalálják Óz, a nagy varázslót a Smaragdvárosban, aki elküldi őket nagyon veszélyes utakra, és mindenféle kalandjuk van, s aztán, amikor visszajönnek, akkor van egy nagyon érdekes fejezet, amit úgy hívnak, hogy a félelmetes Óz leleplezése. Ami úgy történik, hogy Toto, a kiskutya lerántja a leplet egy bizonyos helyről, ahol egy kis kopasz ember áll, és tulajdonképpen nem is egy nagy varázsló. És azonnal bevallja, hogy szélhámos vagyok.

Én ezt nem vallom be, hogy szélhámos vagyok…

Később a Dorka azt mondja neki, hogy szerintem te egy nagyon rossz ember vagy. És az Óz azt mondja, szó sincs róla aranyom, én igazán nagyon jó ember vagyok, csak rossz varázsló. Ezt el kell ismernem, ez viszont igaz rólam is. Én azt hiszem, hogy elég jó ember vagyok, de nagyon rossz varázsló vagyok, úgyhogy varázslatra ne is számítsatok se ma, se holnap.

A mai téma a szeretet, vágy, akarat és szex. Úgyhogy igyekezni fogok, hogy ehhez a témához ragaszkodjam. Az is nehéz, hogy sokan közületek láttátok a filmemet meg olvastátok az egyik könyvemet vagy a másikat, és már talán hallottatok is engem beszélni. Hogy ha én azt akarom, hogy ne ismételjem magam, akkor azt hiszem, hogy némának kellene maradnom.

A terápiában is nagyon gyakran észrevettem, hogy például ha valaki terápiában van velem öt évig, hat évig, nagyon gyakran pontosan ugyanazt mondjuk egymásnak, mint amit már mondtunk. S még ha valamit ki kell mondani, vagy el kell mondani huszonötször, és a huszonhatodikszor leesik a tantusz. Tehát én megtanultam, hogy hallani is kell, olvasni is kell ugyanazt a dolgot számtalanszor, és mondani is kell ugyanazt a dolgot számtalanszor. És különben ebben a témakörben, ami engem érdekel, itt nincs fejlődés. Az elmúlt kétezer-háromezer évben a pszichoterápia nem fejlődött. Aki azt mondja, hogy igen, az hazudik.

Az emberi problémák mindig is ugyanazok voltak, most is ugyanazok. Tehát semmi nem változik. Ami fontos, az fontos volt tegnap is, ma is fontos és holnap is fontos lehet. Tehát tulajdonképpen nagyon kevés téma van, de azért mert nagyon egyszerűen lehet bizonyos dolgokat megfogalmazni, az nem jelenti azt, hogy könnyű megérteni, sőt, hogy könnyű jól élni. Mert hogy ha még meg is értek valamit, akkor se jelenti azt, hogy az értelme szerint fogok cselekedni.

Talán elkezdem azzal, hogy a férfi és a nő között ritkán van valódi beszélgetés. Ezt már – tizenöt éves korom óta nagyon szeretem olvasni Karinthyt – és ő ezt úgy fogalmazta, hogy férfi és nő soha nem értheti meg egymást, mert mind a kettő mást akar, a férfi nőt, a nő férfit. És kész. De én nem azért mondom, hogy a férfi és a nő között valódi vetélkedés nagyon ritkán történik. Tulajdonképpen én így éltem meg, és nagyon gyakran hallottam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki így élte meg.

Egy fiú, amikor serdül és először megéli a szexuális vágyát, hogyha őszinte lenne – és lehet, hogy némelyikünk őszinte volt egyszer -, akkor az igazság az, hogy a szexuális vágy egyáltalán nem személyes. Tehát mondjuk 14-15-16-17-18-19 és lehet még tovább korban abszolút mindegy volt, hogy kivel játszhatnék szexuálisan. Bárkivel játszottam volna.

Van egy amerikai… Bruce-nak hívják, aki őszintén bevallotta, hogy neki teljesen mindegy, hogy mibe dugja a faszát. Még hogy ha egy halott csirkébe, az is jobb, mint a semmi. És akkor megértette, a feleség miért féltékeny rá.

Tehát el kell képzelni, hogy ha a még fiatal, serdülő fiúk ezt úgy megmondanák a serdülő lányoknak, akkor még megérinteni sem tudnák. Mert a serdülő lányoknak az a fantáziájuk, vagy ők úgy érzik, tulajdonképpen ők arra vágynak, hogy valami romantikus dolog történjék, hogy valami nagyon személyes dolog történjék. Hogy csak őt szeresse a másik. Hogy valami exkluzív legyen. Tulajdonképpen gyengédségre vágyik a serdülő lány, nem pedig vad szexre.

Na most, abban a pillanatban, amikor egy fiú rájön arra, hogy titokban kell tartania azt, hogy a szexuális vágya az nem személyes, attól a pillanattól kezdve a hazugság az, ami a nők és a férfiak között van. Tehát nem lehet beszélgetni, hogy ha az igazat nem lehet megmondani, akkor nincs valódi beszélgetés.

Sajnos, később, férfiak is, nők is – ahogy én tapasztaltam – intimitásra vágynak. Mi az, hogy intimitás, mi az, hogy intim? Szerintem olyan beszélgetés intim, hogy ha egy másikkal beszélgetek, hogy olyan dolgokat mondjunk egymásnak, amit csak én tudok csak neki mondani, és olyan dolgokat szeretnék akarni, amit csak ő tudna csak nekem mondani.

www.jaffa.hu

info@jaffa.hu

 

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?