A szerelem

ahogy Karinthy látta

 

Reménytelen szerelem

 

A kindulópont

 

A gazdag bankár vacsorára hívta a legelőkelőbb étterembe. Pompás vacsorát szolgáltak fel. Frici jó étvággyal evett mindenből. Vacsora után a bankár fizetett, majd tüntetően kivett húsz pengőt s a fizetőpincérnek nyújtotta.

-Ezt osszák el.

Karinthy zsebébe nyúlt, kivett egy húszfillérest, átnyújtotta a pincérnek:

-Ezt pedig szorozzák meg.”

Ezt hívják irodalomnak

(Timur Link gyűjtése)

 

 

 

Karinty Frigyes

Ez most a családban marad (Marlon Brandy)

Egyszer a véget nem érő tantestületi ülésre apám beküldte a pedellust:

– Karinthy Ferencné tanárnőnek üzeni a férje, azonnal jöjjön haza, mert gyermeke született.(Karinthy Márton)

 

A nagybácsi

Nagybátyám télidő tájt furcsán forgatni kezdte mindkét karját. Gyakorolt. Egész jól megy – mondta egy idő után. „Tavaszra már repülök” – mondta Karinthy Gábor.

 

A nagypapa

Hárman voltak egy budai kávéházban: Karinthy Frigyes, Kassák Lajos és Faludy György. Karinthy tréfából egy kavicsot vett a szájába, és elváltoztatott hangon felhívta az Esztergomi Nőegylet nevében Kosztolányit telefonon. A költő szabadkozott, de a felajánlott honorárium (100 pengő) hatására azonnal szabaddá tette magát. Kosztolányi becsületére legyen mondva, szóba hozta, hogy Karinthyt is meg kellene hívni. Igen ám, de a telefonáló közölte Kosztolányival, hogy így a 100 pengőt meg kellene osztani kettejük közt. Kosztolányi azt válaszolta, hogy adják neki a pénzt, úgy, hogy Karinthy ne lássa. A telefonáló azt mondta, hogy ez is megoldható, de csak a nyáljelenet után.

– Milyen nyáljelenet? – kérdezte Kosztolányi.

– Amikor én letolom a gatyám a nézőtéren, és Te kinyalod a seggem – felelte a kavicsot a szájából kivevő Karinthy Frigyes.

 

Lazi Kiadó

Szeged, 2009

A kiadó:

Karinthy Frigyes nőkkel kapcsolatos, asszonyokról, szerelemről, házasságról, házasságtörésről, a férfi és a nő viszonyáról szóló írásaiból tartalmaz egy csokorra valót a kötet. A válogató igyekezett szélesen meríteni a gazdag anyagból, mely tartalmaz humoreszket, krokit, de igazi novellákat és komoly eszmefuttatásokat is. A kötet mindenesetre nemcsak szórakozást nyújt, hanem hiteles képet ad Karinthy nőképéről is, amely meglehetősen összetett. Van ebben valami a századvég divatos nőgyűlöletének hatásából, valami a feminizmus keltette ellenhatásból, jó adag a hagyományos férfiszemléletből, legtöbb azonban nyilván a magánéleti tapasztalatokból..

Szerkesztő: Hunyadi Csaba Zsolt

Csacska nők és hiszékeny férfiak szerelmi példatárának is nevezhetnénk ezt az összeállítást Karinthy Frigyes elbeszéléseiből és humoreszkjeiből. Vagy inkább furfangos nők és gyanakvó férfiak szerelmi leckéinek? Így sem tévedünk. Ez Karinthy! A nő s a férfi megannyi színét (talán inkább visszáját) bemutató virtuóz, aki a nők iránti ellentmondásos viszonyát örökíti meg sziporkázó humorával.

Az író hol ironikus, hol komoly módon elsősorban a nők „másságát” hangsúlyozza. Van ebben valami a századvég divatos nőgyűlöletének hatásából, a feminizmus, a szüfrazsettek keltette ellenhatásból, valami a klasszikus polgári nőnevelés és házasságeszmény kritikájából, jó adag a hagyományos férfiszemléletből, ám a legtöbb valószínűleg a magánéleti tapasztalatokból. Ezt a nőképet azonban hol erősebben, hol gyengébben, de szinte mindenkor színezi Karinthy örök humanizmusa.

Mert milyen is a nő? Csalárd, számító, ostoba, kicsinyes, hivalkodó, bosszúálló ösztönlény. Ugyanakkor odaadó, önfeláldozó, érző lelkű is. No és a férfi? Hiszékeny, rajongó, vágytól fűtött, állhatatos, mély érzésű, ám néha tétova, fafejű, féltékeny szoknyabolond. Így alkotnak tökéletes párt. E kötet azonban nem a béke, hanem a lelki zivatarok, a harc, a viszonzatlan rajongás, a méltatlan szerelmek, az emberi gyarlóság albuma, amelyből banalitásukban is halálos emberi drámák, semmiért lobbant perzselő szenvedélyek szikráznak föl. S amikor nem fokozható tovább értetlenségünk abban, milyen hát a nő és milyen a férfi, az író csak annyit üzen: páratlan társak a szerelem nevű életre-halálra vívott küzdelemben.

Karinthy Frigyes igazságvágyától hajtva a „mosoly vészbírósága elé álltja a nő-férfi viszonyt”. Humora magával ragadó, s mi szívből kacagunk a szomszédra ráillő vitriolos megjegyzéseken. De ki vihog még rajtunk kívül? Alighanem a falon túlról hallik a nevetés…

 

Kerekes Tamás

Amerikai Népszava

www.nepszava.com

 

Karinthy Frigyes

A felismerés

Halálom után két nappal idézést kaptam, hogy jelenjek meg a Másvilági Mennyországkiegészítő Parancsnokság Irodájában. Ott beosztottak valahová, ahol többedmagammal vártam, hogy átdeportáljanak a Marsba vagy akármerre, a IV-ik, bővített dimenzióba. Nagyon untam magam. Ötödnap találkoztam Dezső barátommal, akit szintén ide osztottak.

– Hogy vagy – kérdeztem -, soká maradsz itt?

– Tudom is én. Nagyon unom magam. Tudod, az ember a másvilágon ellustul. Sürgôs dolog nincsen, az ember mindenre ráér – telik az örökkévalóságból. Téged is örökkévalóság-fogytiglan hívtak be?

– Engem is. Mindig ilyen unalmas itt?

– Igen, kérlek, és az ember elveszti minden kedvét. Tegnapelôtt például eszembe jutott, hogy nekem egy komissióm van. Még a behívatásom elôtt megígértem valakinek, egy hölgynek, hogy halálom után két nappal, éjszaka, meglátogatom. Eszembe jutott, gondoltam, úgy sincs most semmi dolgom, lemegyek, elbeszélgetünk egy kicsit.

– Ugyan. Na és mit szólt?

– Tizenkettő előtt valamivel érkeztem, még aludt ônagysága. Gondoltam, hadd aludjék szegény, keresztülmentem a falon, aztán beültem a tükörbe és néztem. Sok tekintetben előnyösebb azért ez az állapot, hogy az embernek nincs teste. Az enyém kicsit kövér volt, és gyakran izzadtam. Az itt nincs.

– Hát persze, az igaz.

– Hát, kérlek, elég kíváncsi voltam a találkozásra. Én tudniillik valami hosszú és patetikus levelet írtam neki, amiben ezt a randevút megígértem. Azt írtam neki, hogy a másvilágon találkozunk.

Dezső elgondolkodott.

– Nem értem, miért akartam vele pont a másvilágon találkozni. Úgy látszik, valami mondanivalóm volt neki, de bizony Isten, elfelejtettem. Ott ültem a szobájában, mondom, a tükörben, és törtem a fejem, hogy mit is akartam neki mondani. Pedig milyen sürgős volt akkor, direkt agyonlőttem magam, hogy találkozhassunk. És képzeld, ott vagyok, és nem jut az eszembe.

Megint elgondolkodott.

– Szép nő? – kérdeztem végre.

Dezső vállat vont.

– Tudja Isten. Azelőtt nagyon tetszett. Most jobban megnéztem magamnak, míg aludt. Kérlek alássan, mióta itt vagy, nem jutott eszedbe, hogy milyen furcsa dolog egy emberi test?

– Furcsa?

– Na igen. Mondhatnám, komikus. Különös hatással volt rám, hogy ni, ezek még mindig hordják a testet, amit én már olyan régen nem hordok. Olyan… olyan régi divatú dolog… Mint az uraságoktól levetett ruha… A lélek leveti a testet, és ezek tovább hordják…

– Van a dologban valami. De a részletek…

– Hát kérlek, azokat is megnéztem. Azelőtt például őrülten szerelmes voltam a lábaiba. Kérlek alássan, ugyan kérlek, hogy néz ki egy emberi láb! Nyilvánvalóan olyan, mint egy elnyomorodott kéz. Azelőtt kéz is volt, mikor még majom volt az ember. Az ujjak eltorzultak, és a tenyérből lett egy vaskos, formátlan húsdaganat. Nem értem, hogy ezt akkor nem vettem észre.

– És a szája?

– Az meg két vörös húsgörcs. A bélrendszer felső nyílása, a sok evéstől kidagadt. Beljebb csontocskák vannak, azok se szabályosak. Aztán az orr!… na, kérlek szépen!… milyen formátlan valami. Két lyuk van rajta. Hanem a legkomikusabb és szánalmasabb a két fül. Hogy ez soha nem jutott az eszembe! Két lemaradt, siralmas húscafatocska, ami összezsugorodott és gyűrődött, mint a töpörtyű. És két ilyen kis cafatocska lóg a fej két oldalán, és ez nekem tetszett! és meg akartam csókolni! Brr!…

– Furcsa, furcsa. Mondasz valamit.

– Hát, kérlek, én csak elnéztem egy darabig. Ilyen az egész. Aztán megint törtem a fejem, hogy tulajdonképpen miért is akartam én vele találkozni. Aztán, szégyen ide, szégyen oda, bizony nem jutott az eszembe, hát fogtam magam; és szép csendesen ellógtam, mielőtt felébredhetett volna. Nem mennék többé vissza, nem tudom, miért.

– Azóta se jutott az eszedbe?

Gondolkodott.

– Mit csináljak. Nem. De nem is erőltetem magam, van idő. Arra való az örökkévalóság. Nincs egy cigarettád?

– Volna, de mivel szívjuk el, nincs szájunk.

– Az igaz. Látod, ez az egyetlen dolog, amit sajnálok.

A kezdet

Pitypang

Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mit kapkodok?! – mindegyre kérded,
Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán –

Mért nem szelíden símogatva
Ahogy szokás, ahogy mások teszik,
Miért kapkodva, csillogó szemekkel
És mit nevetek hozzá – szemtelenség!
Ilyen csunyán, fülsértő élesen!
Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemreütsz!
Pitypang, ne hagyj itt,
Inkább megmondom
Megmondom – várj, füledbe súgom,
Hajtsd félre azt a tincset.

Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mi kapkod így – hát mégse jut eszedbe?
Mi kapkod így – még mindig nem tudod?
Pedig ily bosszús arccal
Próbálod elháritani akkor is
Hajad, szemed, szoknyád lefogva.

Porzód felé
Porzód, bibéd felé
Porzód, bibéd, szárad felé
Porzód, bibéd, szárad, szirmod felé
Mi kapkod így, pitypang? – A szél!
A szél, a szél, a szemtelen bolond szél
Vígan visítva bosszúságodon.

Pitypang, mi lesz?
Ez még csak a szellő
Ez még csak kapkod és fütyörész
De én még nem is beszéltem neked a családomról
Hallod-e, hé!
Füttyös Zivatar Úr volt az apám – anyám az a híres arkanzaszi
Tájfun
Tölcséres vihar a sógorom –
Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan – alélva
Felhőbefúró forgószél tetején?

Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.

Lecke

Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem csókot adni.

Megfúltál, úgy öleltelek
Mutatni, hogy ölelj te meg.

És sírtam is, ölelve térded,
Mert tudtam, hittem, hogy megérted,

Bő könnyeim, a könnyü bért,
Mit értem ontsz, a könnyekért.

Eldobtam mindent – íme, lásd,
Hogyan lehet szeretni mást,

Kiért mindent százszor megadnál,
Ezerszer jobban önmagadnál.

Kész vagyok meghalni miattad,
Hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
Ahogy hiszem, hiszen mutattad.

Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
Csak az kap ingyen, aki ingyen ad.

Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e –
Mindössze ennyi volt a lecke,

Mindössze ennyi a titok,
De jaj neked, ha nem tudod.

Jaj néked, hogyha az egész
Szabály és példa kárbavész –

Jobb lett volna meg sem születni
Nékünk, mint egymást nem szeretni.

A bizonyosság

A szerk. (Rajkó Félix konklúziója)

Szelencey már ott ült a teraszon. Unatkozva nézett kifelé, előtte konyak.

-Halló Imrus! Itt vagyok.

-Karcsikám-szervusz!

-Na, mi az, élet-halál kérdés?

Leült, lihegett

-Várj…, azonnal, Pincér! Nekem is egy konyakot-. Kiitta aztán elgondolkodva, komolyan, mélyen, kicsit remegően zengett a hangja, amikor megszólalt.

-Karcsikám, én úgy beszélek veled, mint az egyetlennel ezen a világon, akivel őszinte lehetek, aki előtt nem kell szégyenlem magam, aki előtt kitárhatom. Szünetet tartott. A  hű barát melegen, biztatóan nézett rá.

-Karcsikám! Tudom, hogy tegnap beszéltél Loncival

A másik mosolyogva. Megragadta a kezét, mint a kidobott hajókötelet.

-Karcsikám. Tudom, hogy szóba kerültem, hogy beszéltetek rólam, hpgy ő is beszélt. A másik kinyitotta a száját. Szenvedélyesen vágott közbe.

-Nem, nem bírom végigvárni. Csak annyit, csak annyit mond, kérlek, mi a benyomásod, szeret? Nem szeret?

 

 

 

Kerekes Tamás

Amerikai Népszava

www.nepszava.com

 

 

Lazi Kiadó

www.lazikiado.hu

info@lazikiado.hu

 

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?