Római császárok

nemcsak botránykrónika

 

Krawczuk, Aleksander:

Római császárok

Miniszter a katedrán

A római császárok, noha egy részük őrült volt, kormányoztak, s nem beszéltek konvergencia-programról és kamatvágásról. Még a csirkéket nevelgető Romulus király tógája alatt is több bölcsesség volt, mint a hat éve, a világ legrosszabb kormányának képviselőinek megbízólevelében. Ha egy római császár őrült volt, és felgyújtotta Rómát. De azzal meg sem próbálkozott, hogy ne azoknak a törvényeknek engedelmeskedjen, amiben konszenzus volt, nem helyezték magukat, még a legőrültebbek sem, a törvények fölé, gondoljunk csak a képviselőink számla nélküli költségelszámolásaira.

– A principátus és a válság kora

A császárok hatása mai napság is él.  Csak a IV. század elején találkozunk először a vasárnap említésével a kereszténység körében, és ettől kezdve indul meg az a folyamat, aminek eredményeként egyre inkább előtérbe kerül.

Nagy Konstantin római császár 321-ben adta ki az első olyan rendeletet, amely a vasárnapnak, mint nyugalomnapnak a megünneplésére vonatkozik.

„A Nap tiszteletre méltó ünnepének …. mentesnek kell lennie a bírósági tárgyalásoktól, és a városi lakosság minden tevékenységétől. A falvak lakossága viszont e napon szabadon művelheti a földet; ugyanis gyakran előfordul, hogy éppen ekkorra esik a szántás vagy a szőlő ültetés legkedvezőbb ideje. Nem kell tehát elfecsérelni az égi gondviselés adta alkalmas pillanatot.” (Aleksander Krawczuk: Nagy Konstantin 203. old)

„Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy Konstantin e rendelete a világ legtöbb országában a mai napig érvényben van, ugyanis a „dies Solis” természetesen a mi vasárnapunk…… A „dies Solis”-t mint pihenőnapot törvénnyel szentesítve Konstantin kétségtelenül keresztény szellemben cselekedett. Rendelkezésében azonban semmi sincs az új vallás terminológiájából. A „Győzhetetlen Nap” minden tisztelője úgy értelmezhette a 321-ben kiadott rendeletet, mint a császár istenük kultuszáról való gondoskodásának bizonyítékát.” (Aleksander Krawczuk: Nagy Konstantin 203-206. old)

Az ókortörténész, aki egykoron hazája kulturális minisztere is volt, a római császárokról írott művében mintegy 250 évet fog át( azaz a principátus és a válság korával foglalkozik, melyet ő Kr. e. 44-től Kr. u 285-ra datál. A tudós szerző azt állítja, hogy a római császárság formálisan majdnem tizenöt évszázadon keresztül át létezett, A császárság intézménye még akkor is létezett, amikor Romulus Augustulust megfosztják hatalmától, mert behatóan foglalkozik a harmadik korszakkal is, melyben a leghosszabb is, amit mi keleti, vagy bizánci császárságnak nevezünk, egészen addig, míg a törökök el nem foglalják Konstantinápolyt. A nehézségeket jól mutatja az is, hogy a tárgyalt korszakban mintegy 200 császár uralkodott, de különböző okok miatt nehéz a pontos számot megállapítani. Kétségkívül az első korszak, a principátus kora a legfeldolgozottabb. A principátus korszakában, azaz az első szakaszban, a birodalmat egymás után 28 uralkodó irányította. Történelmi értelemben meg ez lett a legfontosabb korszak. A birodalom ez idő tájt a kor legnagyobb kiterjedésű, legerősebb ás legmagasabb szintű civilizációjának hordozója, amely a Földközi-tenger medencéje mellett fekvő országokat megismertette az antik világ anyagi és szellemi kultúrájának értékeivel. Az Imperium Romanum bizonyos értelemben a közös európai haza jelképe volt és maradt. A történelem a hanyatlás korszakaiban is képes nagyformátumú alkotókat teremteni. Diocletianus reformokat vezet be, Nagy Konstantin új államvallást jelent be. „Talán a leginkább drámai, ugyanakkor legnagyobb érdeklődést kiváltó alakja ennek a korszaknak (az utolsónak -Kerekes Tamás) Julianus császár, aki  mindvégig hű maradt a régi kultúra eszméihez és isteneihez, vélhetően utolsó és tudatos állhatatos védelmezője a trónon, különös szerénységű, egyszerű igényű ember, akikben ugyanakkor óriási személyes bátorság; valódi római, ha az állam javáról van szó, ugyanakkor a görög filozófia és művészet őszinte tisztelője.

A kötet alapos ismertetést ad a kor legfontosabb császárairól. Stílusa nem szenzációhajhász. A császárokat azok egyedi hibáival együtt írta le, ha voltak. A kirívó botrányokról, pláne, ha több történetíró is megemlíti, beszámol. Az igazi, tomboló, a természet erőivel dacoló totális észvesztést a nyájas olvasó a mai magyar parlament működésében keresse. Ahol a tógák alá rejtett tőr, függetlenedve viselője nyájas tekintetétől, a gatyakorc táján némán, hangtalanul és nagy pontosan dolgozik, ahol egy-egy kimagasló képességű orgyilkost (mint Rigolettót) a hátbaszúrás után, amit ő kötetlen eszmecserének nevez, a karzat ínyencekből álló képviselőiből is komoly elismerést váltva  ki, hamar kinevezhetik miniszterelnöknek.

 

Lazi Kiadó, 2008

Julius Caesarral kezdődött. Ő ugyan nem volt császár, de az ő nevét vette fel minden további uralkodó, így lett a Caesar szóból előbb köznév – caesar -, majd megszülettek a különböző nyelvek cézárjai, így a császár szó is. A könyv nem válogatás, hanem könnyed, olvasmányos formában dolgozza fel az összes római császár életrajzát, tevékenységét a principátustól a válság koráig, kezdve Julius Caesartól – a felíveléstől -, egészen a csúfos hanyatlásig, Carinus és Numerianus uralkodásáig, akiket szinte elfeledett a történelem. A leghíresebb uralkodókon kívül – Augustus, Tiberius, Nero, Vespasianus vagy éppen Marcus Aurelius – a kisebb, vagy látszólag kisebb alakokról is sok érdekes dolgot és titkot tudhatunk meg, bepillanthatunk életükbe, politikájukba. Megismerkedünk Septimius Severus, Heliogabalus, a Gordianusok vagy a méltán híres, bár keveset emlegetett Aurelianus uralkodásával. A szerző – Aleksander Krawczuk ókortörténész -, közérthetően meséli el azt, amiről tudjuk, hogy megtörtént, és azt, amiről csak feltételezéseink vannak. Mindezt, pedig a legutóbbi évtizedek kutatási eredményeire, régészeti leleteire alapozva, a kor kulturális és gazdasági körülményeibe ágyazva.

www.lazikiado.hu

info@lazikiado.hu

Kerekes Tamás

www.tollal.hu

 

 

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?