Pénzügyi válságunk oka

az uzsoracivilizáció
Drábik János

 

A pénzügyi válságról

 

 

Drábik Jánost eddig olyan kentaurnak tartottam, melyről soha nem volt megállapítható, hogy alul, vagy felül helyezkedik el emberi fele, s az, hogy épp melyik szólal meg, az sohasem derül ki. A Csath Magdolnára emlékeztető közgazdasági fejtegetései azonban  a mai deflációs pénzügyi válság korában sosem voltak időszerűbbek, mint most, noha amit Drábik János az amerikai politikai elit szexuális orgiáiról ír, annak a tizedéért is életfogytiglant mérhetnek ki UTAH állam területén. Mi azonban most maradjunk a szerző közgazdasági fejtegetéseinél.

Kerekes Tamás

www.tollal.hu

 

A kiadó:

A világ szupergazdag pénzdinasztiái által létrehozott, és több száz éves múltra visszatekintő HÁLÓZAT olyan sok rejtett szállal, sűrűn egybekapcsolódó hierarchia, amely a háttérből irányítja az időközben globálissá növekedett pénzhatalom széles körű intézményrendszerét. A pénzvagyon-tulajdonosoknak ez a magánkézben lévő világrendszere napjainkban már uralja a fejlett ipari államok politikai rendszerét, és csekély kivételtől eltekintve a világgazdaság egészét. A pénzügyi ellenőrzésnek ezt a globális rendszerét a HÁLÓZAT vezetői hierarchiája, elsősorban rejtett kapcsolathálója, az illuminátus szabadkőművesség, valamint az általa létrehozott központi bankok segítségével irányítja…

 

El van-e adósodva Magyarország, vagy ez is csak egy pénzügyi trükk?

 

Ha rosszak a ráaggatott számok, kik állították ezeket elő, és miért?

 

Miért lett a kormány a magyar társadalom érdekeinek védelmezője helyett a nemzetközi pénztőke adószedője?

„Azok a kevesek, akik megértik a rendszert (azaz miként lehet a levegőből előállított kamatozó banki hitelpénzt normál pénzként használni a forgalomban D. J.) vagy annyira érdekeltek lesznek maguk is annak a hasznában, vagy annyira függenek majd e rendszer kegyeitől, hogy ettől a társadalmi csoporttól nem kell ellenkezésre számítani. Közben a lakosság túlnyomó többsége, amely szellemileg képtelen e pénzrendszer működését felfogni, zokszó nélkül fogja elviselni a terheit.

 

Az idézet részlet volt abból az 1863. június 20-án keltezett bizalmas közlésből, amelyet a londoni Rothschild beruházó-bankház küldött egyik társult bankjának New York-ba. 1863 februárjában fogadták el az Egyesült Államok Nemzeti Banki Törvényét (National Bank Act), amelyet Lincoln kényszerűségből nem vétózott meg. Lincoln ellenezte ezt a törvényt, de szükség volt pártjának, a Köztársasági Pártnak a támogatására a törvényhozás és az elnöki hatalom egységének a fenntartására a polgárháború idején. Így mellőzte az elnöki vétót. Lincoln személyes véleményét abban a levélben fejtette ki, amelyet William Elkinshez írt 1864-ben

„A pénzhatalom békeidőben élősködik a nemzeten és összeesküszik ellene az ellenségeskedések idején. Despotikusabb, mint a monarchia; arcátlanabb, mint az autokrácia; önzőbb, mint a bürokrácia. Olyan, válság közeledtét látom a közel jövőben, amely megbénít, és arra kényszerít, hogy remegjek hazám biztonságáért. A korporációk kerülnek uralomra és a korrupció korszaka köszönt ránk. Az országunkra telepedett pénzhatalom mindent elkövet, hogy meghosszabbítsa uralmát, felhasználva a lakosság tájékozatlanságát, egészen addig, amíg a vagyon néhány kézben halmozódik fel, és a köztársaság összeomlik.”

Mielőtt rátérünk szorosabban vett tárgyunkra, álljon itt még egy idézet, amely a pénzuralmi világrend létrehozásának a stratégiájáról szól:

„Az Új Világrendre vonatkozó terv és a globális ellenőrzés új szakaszhoz érkezett az úgynevezett ’funny money’ (furcsa pénz) létrejöttével. Ez az a folyamat, amelynek segítségével a bankok kölcsön tudnak adni olyan pénzt, amely nem létezik (hitel), és kamatot tudnak érte szedni. Ha valaki kölcsönad valamit, ami nem is létezik, és azt várja el, hogy a kölcsönbe vevő fizessen is érte, akkor még az is eszünkbe juthat, hogy a rendőrséghez forduljunk. Ha kölcsönadok valamit, ami nem létezik, és azt mondom, hogy neked azért fizetni kell, mert másképp bíróság elé megyek és elveszem a tulajdonodat, akkor már kijelenthetjük, hogy egy fasiszta államban élünk. Pedig, amiről eddig szó volt, az nem más, mint a világ jelenlegi bankrendszere és az az eszköz, amellyel, mind a népeket, mind a kormányokat el lehet adósítani.” (David Icke: The Truth Shall Set You Free, Chapter 3)

 

Milyen egyensúlyról van szó a Gyurcsány-csomagban?

 

Kornai János, a Népszabadság 2006. július 28-29-i számaiban „Egyensúly, növekedés és reform” címmel az egyensúlyi pályáról való letérés bemutatását két összefüggés ismertetésével kísérli meg. Az első összefüggés szerint az összes megtermelt új érték egyenlő a fogyasztás és a beruházás összegével, ha levonjuk belőle a külföldről érkező nettó erőforrásokat, vagy ha hozzáadjuk a külföldre kiszállított nettó erőforrást.

 

A másik egyensúlyi összefüggés arról szól, hogy az adott év beruházása egyenlő ugyanazon év belföldi megtakarításával (+/-) a külföldi eredetű finanszírozással. A hazai megtakarításokat – Kornai szerint – három nagy jövedelem-tulajdonos hozza létre: a háztartások, a vállalatok összessége, valamint az államháztartás. Mindegyik jövedelem-tulajdonos érhet el megtakarítást, ha a jövedelmet nem költi el teljesen; vagy lehet deficites, ha többet költ, mint amennyi a jövedelme. Kornai azt tekinti egyensúlyi növekedésnek, ha a fenti összefüggések az alábbiak szerint valósulnak meg:

Az első, ha a termelés egészséges ütemben nő. A második, ha a kereslet több év átlagát figyelembe véve, nem nő gyorsabban, mint a termelés. Ezt azt is magában foglalja, hogy ha van is külföldi erőforrás-bevonás, az nem nő gyorsabban, mint a termelés. Harmadikként az jön számításba, hogy a keresleten belül a fogyasztás több év átlagát számítva nem nő gyorsabban, mint a beruházás. Negyedik egyensúlyi összefüggésként megemlíti, hogy a hazai megtakarítás növekedése nem marad el a beruházások növekedésétől. Vagyis ha nem nő a külső finanszírozás részaránya, s így az ország nem kerül a gyorsuló eladósodottság állapotába.

Kornai azt állítja, hogy Magyarországon gyorsabban nőtt az úgynevezett aggregált kereslet, mint a termelés. (Az aggregált kereslet a fogyasztás és a beruházás összegét jelenti).  Ennek megfelelően gyorsabban nőtt az egy főre jutó fogyasztás, mint az egy főre jutó termékek és szolgáltatások mennyisége. Lényegesen gyorsabban nőttek a reálbérek is, mint a termelékenység. A Gyurcsány-csomagnak nevezett 2006. évi költségvetési kiigazítás alapvető célja tehát visszaterelni a magyar gazdaságot az egyensúlyi pályára. Ezért kell a gazdaságpolitikának megváltoztatnia a helytelen irányba mutató trendeket.

 

 

 

Kornai szerint a meghirdetett program a következő változtatásokat akarja megvalósítani. 1. Az államháztartási deficit növekedésének leállítását, s olyan tendencia beindítását, amely elvezet a költségvetési deficit csökkenéséhez. 2. Másodszor: le akarja fékezni a háztartások fogyasztásának az aránytalanul gyors bővülését. Az átlagos reálbér hat éve tartó – a gazdaság teljesítményénél gyorsabb – növekedését fájdalmas reálbér-csökkenéssel felváltani. Így majd megtorpannak a reálkeresetek is. 3. Az említett két változtatás hatására harmadik hatásként a termelés százalékában kifejezve – csökken a külső finanszírozási igény. Kornai hangsúlyozza, hogy a kiigazítások irányát kulcskérdésnek tekinti.

Varga István diagnózisa

 

Varga István, a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének (MAOSZ) alelnöke szerint viszont a nemzetgazdaság eltorzult szerkezetét kell megváltoztatni a költségvetés egyensúlyának a helyreállításához. Varga István diagnózisa szerint Magyarországgal az a probléma, hogy más országokhoz képest egyrészt túlprivatizált, másrészt vagyonát és piacát, valamint a magyar emberek munkaerejét a rendszerváltást levezénylő integrált hatalmi elit túlzottan nagy arányban engedte át a külföldi tőkének – Gyurcsány szavaival élve – gyakran csak játékpénzért. Ehhez járul, hogy az országot irányító pénzügyi és politikai vezetőcsoport a magyar államnak a – nemzetgazdaság működését meghatározó – monetáris intézményeit  egyedülállóan nagymértékben bízta határontúli érdekeket képviselő nemzetközi szervezetekre. Ezzel lemondott a saját gazdasági és pénzügyi érdekeinek a képviseletéhez szükséges erő- és önállóság birtoklásáról.

Az ország új tulajdonosai, a többi rendszerváltó országhoz viszonyítva túlzottan nagymértékben használják ki a magyar kormány engedékenységét és a lakosság tájékozatlanságból és félrevezetésből is fakadó birkatürelmét. A Magyarországra betelepült nemzetközi tőke, és az általuk kooptált hazai komprádor pénzvagyonos réteg, megengedheti magának, hogy egyre kevesebbet vállaljon a magyar közterhekből, és gyakorlatilag költségmentesen használhassa a magyar infrastruktúrát és természeti környezetet. Az 1989 utáni magyar kormányok ezt az önző magatartást szervilis engedékenységgel tűrik.

 

A magyar egyensúlytalanság egyik oka tehát az, hogy az ország pénzügyi szektorát és termelői szektorát domináló külföldi tőke nem hajlandó részt venni az arányos közteher-viselésben. Profitmaximáló törekvései érdekében erősen leszorítva tartja a béreket, a kormány pedig ezt elfogadja. Ennek következtében a magyar munkavállalók túlnyomó többsége aránytalanul alacsony bérből él. Statisztikai adatok szerint a foglalkozások döntő részében a magyar teljesítmény nem rosszabb, mint az uniós átlag. Az alacsony munkabérek korlátozzák a fogyasztást, s ez tovább csökkenti a munkahelyek számát. A multiplikátor hatás révén a foglalkozások kiesése kisebb adó és járulékbevételt eredményez, és így a közfeladatokért felelős államnak nincs elegendő bevétele. A közszféra rendszeresen nem kapja meg az ország fejlettségi szintjének megfelelő hozzájárulást sem a tőkétől, sem a munkavállalóktól.

 

A világ lakóinak a fejlett ipari országaiban élő 20%-a fogyasztja el a világ erőforrásainak a 86%-át, míg a világ többi lakójának jut az erőforrások 14%-a. Ez az aránytalanság még növekszik is a kamatautomatizmus miatt. Világunk tehát krízishelyzetben van, küszöbön áll a pénzrendszer összeomlása, és új status quo kialakulása. Az új helyzetre fel kell készülnünk. Az együtt gondolkodást kívánja elősegíteni ez a könyv.

 

A világ szupergazdag pénzdinasztiái által létrehozott, és több száz éves múltra visszatekintő HÁLÓZAT olyan sok rejtett szállal, sűrűn egybekapcsolódó hierarchia, amely a háttérből irányítja az időközben globálissá növekedett pénzhatalom széles körű intézményrendszerét.

 

A pénzvagyon-tulajdonosoknak ez a magánkézben lévő világrendszere napjainkban már uralja a fejlett ipari államok politikai rendszerét, és csekély kivételtől eltekintve a világgazdaság egészét. A pénzügyi ellenőrzésnek ezt a globális rendszerét a HÁLÓZAT vezetői hierarchiája, elsősorban rejtett kapcsolathálója, az illuminátus szabadkőművesség, valamint az általa létrehozott központi bankok segítségével irányítja.

 

A HÁLÓZAT felső és ismeretlenségbe burkolódzó vezetői a demokratikus államok ellenőrzése alatt nem álló központi bankok segítségével, feudális módon kontrollálják az egyes államok gazdaságát és politikai rendszerét, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott nemzetközi magántalálkozókon és konferenciákon fogadnak el.

 

A HÁLÓZAT a nemzetközileg intézményesült magánpénzvagyon sűrű szövedékű globális rendszere és hatalmi apparátusa: egy háttérből központilag irányított, integrált, fegyelmezett és olajozott gépezet. Azért tudunk róla keveset, mert legfőbb működési elve a maximális titoktartás. Van ereje ahhoz, hogy ezt a titoktartást kikényszerítse.

 

A HÁLÓZAT tehát nem egy maroknyi „összeesküvő” megmosolyogható csoportja, hanem a már korábban is létezett, a XVIII. században viszont nemzetközileg is megszerveződött pénzoligarchia több mint 230 éves múltra visszatekintő, nagy hagyományú és sok tapasztalattal rendelkező autonóm intézményrendszere, a világtörténelem önálló célokkal, stratégiával és taktikával rendelkező szereplője, saját külpolitikával, pénzügyi és gazdaságpolitikával.

 

A HÁLÓZAT létezését nem etnikai alapon működő rendszerként kell felfogni. Ebben az uralmi rendben egy privilegizált csoport a magánpézrendszer globális monopóliuma segítségével gyakorolja az uralmat úgy, hogy magánellenőrzése alá vonta a csak szuverén államokat megillető felségjogokat: a pénzkibocsátást, a kamat- és árfolyam-szabályozást, a monetáris politika teljes eszközrendszerét. Ez a rendszer a magánpénzvagyon koncentrálódása révén alkalmas arra, hogy egy szűk elit irányíthassa a világgazdaságot, és általa a nemzetközi politikát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Drábik János

Uzsoracivilizizáció

Gold Book Kiadó

www.goldbook.hu

inf@goldbook.hu

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?