A páciens neve: Magyar Köztársaság

kórelőzmény:mániákus depresszió

 

Betegfelvételi kórlap

 

 

A beteg neve: Magyar Köztársaság

Anamnézis: mániákus depresszió

Felvételi orvos neve: Lengyel László

A konzílium tagjai: Gombár Csaba és Hankiss Elemér

 

 

Sokadjára fordul elő, hogy a magyar gazdaságpolitika irányítói felelőtlen és populista politikájukkal külső és belső egyensúlytalanságot idéznek elő, amelyet megszorító, kiigazító intézkedésekkel szükséges korrigálni. A magyar gazdaságnak mindez természetes ciklusa az ötvenes évek óta. Mindig reménykedtünk, hogy sikerül intézményes és tartós megoldást találni a túlköltekezés-visszafogás körforgásából való kitörésre, hogy megteremtjük a fenntartható növekedés felvételeit. Az 1991-92-es mikrogazdasági és az 1995-96-os makrogazdasági stabilizáció után, illetve beérve az Európai Unióba, erre volt is némi remény. A 2001-2006 közötti gazdaságpolitika azonban visszavitt bennünket a régi, klasszikus ciklusba.2006.  júniusától megint mindent kezdhettünk elölről. A politika elemző sem lehet igazán meglepve, hogy ismét szembesül a kádári, illetve a fejlődő, kompenzációs, választóvásárló és kiszorító elit-és tömegpolitika jellemzőivel. Hogyan is várhatott mást a magyar társadalom és elitje adott civilizációs, gazdasági és politikai kultúra szintjén? Csodák nincsenek. Sajnos a magyar gazdaság és társadalomszerkezet alkalmassá tette már Magyarországot egy magasabb szintű versenyre és alkalmazkodásra, amikor a politikai elit, részben-egészben a gazdasági és a szellemi elit hallgatólagos vagy hangos támogatásával, a könnyebb utat, a társadalom, a választó árnyékos oldalát választotta. A nemzeti és/vagy szociális populizmust az elit szülte meg, annak valamennyi következményével együtt.

Nem a szociális elnyomorodás, hanem a túlfejlesztés és a túlfogyasztás a jellemző Magyarországra, amihez a reformok elmaradása, és a nagy társadalmi rendszerek túlvállalása járul. A kiigazítást a könyörtelen világpiac követeli

Súlyos kárt okozott az országnak Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor párviadala. Személyükben és politikai szerepükben megszületett, felnövekedett, majd megöregedett és meghalt az ezredforduló konfliktusos politikája. A két, vitathatatlanul tehetséges és a sajáttáborát elvarázsolni tudó politikus sikeresen használta ki a magyar politikai, gazdasági é szellemi elit súlyos megosztottságát. A magyar rendszerváltás tragédiája, hogy ez a két, a politikában is világképpel rendelkező jobb-, illetve baloldali személyiség nem vált államférfivá, ki ebből, ki abból az okból a választók sötétoldalára és a demokrácia ellenében játszik. Hitelességük, a magyar hitelesség, bizalom, kormányozhatóság elvesztéséhez vezetett. Élet-halál harcukkal hozzájárultak Magyarország alászállásához.

A vizsgálatot a www.tollal.hu oldalain folytatjuk.

 

A jegyzőkönyvvezető asszisztens: Kerekes Tamás

www.tollal.hu

 

 

www.corvinakiado.hu

corvina@lira.hu

 

A vizsgálati anyag, kórelőzmény:

Lengyel László: A halál kilovagolt Magyarországról

 

 

Könyvemben, amelyet szinte az eseményekkel párhuzamosan írtam, négy célt tűztem magam elé.

 

Könyvemben, amelyet szinte az eseményekkel párhuzamosan írtam, négy célt tűztem magam elé.

Elsőként színre akartam vinni a kormány és az ellenzék vezetője, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor látványos párviadalát. Személyiségükben és politikai szerepükben megszületett, felnövekedett, majd megöregedett és meghalt az ezredforduló konfliktusos politikája.

Második célom, az 1989-90-ben, Kelet-Közép-Európában hitt és remélt „demokratikus kapitalizmus” válságának elemzése. Mi történt velünk a rendszerváltás során? Miért nem sikerült elérni a kitűzött célok jelentős részét? Mennyire következik a társadalmak szerkezetéből, civilizációs felkészültségéből és politikai, gazdasági kultúrájából a kudarc? Mi a rendszerváltó elitek felelőssége? Mivé fejlődhet a magyar és a kelet-közép-európai országok rendszere? Van-e kiút a jelen helyzetből – hová, merre?

Harmadik célom az 1968-as „nagy nemzedék”, és az 1989-es rendszerváltó, valamint az ezredfordulós, szecessziós nemzedék megütközésének ábrázolása. Hogyan vált a ’68-as nemzedék értékeiben, felfogásában, szülei elleni lázadásában a szocializmus első nyitott nemzedékévé? Hogyan alakította ki a „nagy nemzedék” a maga intézményeit és szerepeit, s vált a rendszerváltás motorjává? És aztán hogyan zárta be, provincializálta magát, s adta fel korábbi értékei jelentős részét?

Végül, ábrázolni szerettem volna a 2001. szeptember 11. utáni Bush-Blair korszakot és annak hatását Kelet-Közép-Európára, Magyarországra. Milyen következményekkel járt a Bush-doktrína, az új világrend ránk nézve?

„Gazdag ország filozófiája a tisztánlátás, szegény ország az, amely nem mer szemközt nézni a dolgok elemzésével és magyarázatával” – írta, szinte mellékesen, Krúdy 1923-ban. Talán az előbbi azért lett gazdag, s az utóbbi ezért maradt szegény. Illúziókban és álmokban gazdag országunkban megint eljött a szembenézés ideje.

Lengyel László: Előszó (részlet)

 

 

 

Mély válság van, de legalább parádés szereposztásban – 168 óra

A Kádár-korszakban nagyon sikeresnek érezte magát a magyar társadalom, a kilencvenes évek elejéig azt gondolta, hogy ez itt a térség legnagyszerűbb helye – aztán szembesült azzal: azért, hogy továbbra is ilyen nagyszerű legyen, rengeteget kellene tenni. Ezekre az áldozatokra azonban ez az ország nem volt hajlandó.

 

 

Valaki nemrég sértett primadonnának titulálta a sajtóban Lengyel László politológust. Nem tisztem eldöntetni, igaza van-e, ám azt megállapíthattam a 15. könyvfesztiválon, hogy a „művésznő” nagy közönséget vonz. A társaság harmada – ülőhelyek már betelvén – állva hallgatta végig A halál kilovagolt Magyarországról című könyv bemutatóját, az elhangzottakat pedig gyakran kísérte komor bólogatás vagy egyetértő ciccegés a szoclib többségű közönség részéről. De még miközben a bemutatóra, a Szabó Magda terem felé törtettem a tömegben, az egyik kiadóigazgató tréfásan megjegyezte: „Mész a Lengyelre? Elmondjam, mit fogsz hallani? Hogy nagyon-nagyon-nagyon mély válság van.”

 

Jelentem, ezt hallottam, de micsoda szereposztásban és előadásban! A négyfős kamaradrámában a szerzőt alakító Lengyel Lászlón kívül a kötet méltatójaként fellépett Tölgyessy Péter politikai elemző és Surányi György ex jegybankelnök (jelenleg a CIB élén), az advocatus diabolira hajazó mûsorvezetõt pedig Hankiss Elemér játszotta brilliánsan. A legdinamikusabbnak ható jelmez szerintem a slank Surányié volt, rendkívül jó minőségű és szabású fehér ing, alatta armanis benyomást keltõ fehér poló.

 

 

Kattintson a képre!

 

Ne temessük Lengyel Lászlót

 

Elsõként Tölgyessy beszélt. – Lengyel László elindult abba az irányba, hogy a saját reformértelmiségi módján elkezdje újragondolni, szabad-e úgy reformálni, ahogy a reformértelmiség elképzelte. És kezdi mondani, hogy nem lehet, másképp kellene, és ez nagyon fontos dolog. Elkezdett szembenézni azzal is, hogy Magyarországon olyan kapitalizmus született, amit nehéz szeretni. Sokan azt gondolják, hogy Lengyel Lászlónak vége, meghalt, ezzel volt tele az utolsó hetek magyar sajtója – mondta Tölgyessy Péter, majd így folytatta: — Egészen biztos, hogy abban a szaktudományos tekintetben õ nem politológus, ahogy ezt mondani szokták. Szerintem tipikus – ha tetszik kelet-európai – értelmiségi, az egészet akarja fogni. A magyarországi reformértelmiség megértéséhez az õ könyvei többet adnak, mint a nagyon részletes, szeletekre bontó politikusi nézetek.

 

A józan ész hiánya a gazdaságpolitikában

 

Surányi György szerint nem biztos, hogy a mai magyar társadalompolitika legsúlyosabb problémái abból erednek, hogy nem történt meg a nagy rendszerek átalakítása. Persze, jó lett volna, ha végrehajtják tíz évvel ezelõtt, hiszen, és Lengyel is pontosan ezt fejti ki a könyvében. Elõször és utoljára akkor lett volna lehetõség úgy az átalakításra, hogy a reform és a megszorítás ne egymás szinonímája legyen.

 

Annak oka, hogy 2006 közepére pénzügyi és gazdasági válság felé rohant az ország az, hogy 2001-tõl 2006-ig, akárcsak az ötvenes években, hiányzott a gazdaságpolitikából a józan ész. Sok példát sorolt fel Surányi György, ebből egyet emelek ki: eltörlik a minimálbér adóját, miközben mindenki tudja, hogy a minimálbéresek kétharmada adókerülő. — Ennek semmi köze a reformhoz – mondta az ex jegybankelnök, majd így folytatta: — A nagy rendszerek átalakításának megyünk neki, miközben súlyos megszorításokat kell végrehajtani, mert a józan ész, a felelős magatartás éveken keresztül hiányzik a gazdaságpolitika alakítói közül. A politikai elit totál felelősségérõl van szó, ha tetszik. Nagy rendszerek átalakításának kedvező hatása jó esetben is 15 év után érzõdik. Az, hogy az egészségügyi reformot meg kell csinálni, ez nem gazdasági növekedés kérdése, hanem azé, hogy jobb minõségű életet szeretnénk élni.

 

Siker egyenlő empátia, önkorlátozás, párbeszéd

 

Lengyel László azt is vizsgálja könyvében, milyen sikermodellek lehetségesek a régióban. – Egyetértek – mondta Surányi –, többféle módon lehet sikeresnek lenni. Ami szerintem elsődleges: milyen mértékben képes egy ország gazdasági elitje ráérezni arra, hogy az adott közegben mi az, ami elfogadható. Milyen mértékben képes párbeszédre azokkal a tömegekkel, csoportokkal, akik az ország meghatározó erejét képviselik. Hogy milyen mértékben képes az országban uralkodó történelmi és kulturális hagyományhoz alkalmazkodni. Fontos tézise a könyvnek – folytatta Surányi György — , hogy ahhoz, hogy sikeres legyen egy ország, empátiára, önkorlátozásra, párbeszédre, társadalmi-politikai békére van szükség. Minél nehezebb körülmények között mozgunk, annál inkább szükség van empátiára.

 

Kovács László a kínaiakat győzködi épp

 

Fellépett volna A halál kilovagolt Magyarországról bemutatóján Kovács László európai biztos is. – Távollevõ barátom most Pekingben gyõzködi Barroso elnökkel együtt a kínaiakat, hogy találkozzanak a dalai lámával az olimpia megnyitásán – közölte Lengyel László. –. Felhívott, mondta, ez nem fog sikerülni, úgyhogy ne irigyeljem, de azt is ígérte, hogy a könyv külpolitikai részérõl mindenképpen írni fog.

 

Lengyel ezután megköszönte Tölgyessynek, hogy „halálát” meg nem történtté nyilvánította, és nem temetési beszédet tartott. A „kelet-európai értelmiségi” kitételhez azonban volt néhány szava: Magyarországon, és a könyv errõl is szól, provincián élünk, ahol keveseknek jut eszébe kinyitni egy európai lapot. — Mert akkor látnák – közölte –, hogy az az írásstílus, amit én használok, egyáltalán nem ismeretelen Nyugaton. A The Guardianban publikáló Timothy Garton Ahst senki sem nevezné reformértelmiséginek Angliában, miközben éjjel-nappal arra szólítja fel a nyomorult briteket, hogy próbáljanak meg aszerint változtatni, ahogy én is gondolkodom.

 

Vezérre találva, gyomorvérzésig

 

Nem múlhatott el a könyvbemutató a jelenlegi és az ex kormányfõnek címzett beszólások nélkül, természetesen a szerzõ részérõl. – 1998 óta a politikai élet hirtelen megtalálta a vezért, a vezérelvû politizálást és az ehhez tartozó hitelvûséget – izzított Lengyel László. — Egy évszázad óta nem tudok olyat, hogy emberek õszintén, önként, dörgõ taps kíséretében a vezér nevét kiáltották volna. Ez nálunk eddig csak kívülrõl hozott eszköz volt. Horthy Miklósnak vagy Kádár Jánosnak nem jutott ebbõl a típúsú szeretetbõl. 2004-tõl a baloldal is megtalálta a maga lángoszlopát és hitét, vezérét. Udvari nép vagyunk – fokozta tovább a szerzõ. — Nem érdekel, ki cézár, a cézárizmustól van gyomorvérzésem. Rémülten, és csodálkozva fognak visszanézni — jósolta Lengyel –, hogy „én ezt a Cipollát, ezt a varázslatot, tényleg komolyan gondoltam?”

 

Azért a (Hajnóczy Pétertõl parafrazált) cím reményt fejez ki, tudtuk meg: hátha tányleg kilovagolt a halál, merthogy belovagolt valahol az ezrerdorduló táján. Hátha ki lehet lovagolni ebbõl. A magyar választó erre éhes, állítja Lengyel László.

 

A ló kérdez: Hát mi lesz ebbõl, tekintetes úr?

 

– Miért történt mindez, miért éppen Magyarországnak sikerült „ledogoloznia” az elõnyét a térségben, miért ostobább a magyar politikai elit mondjuk a szlováknál? — teszi fel a kérdést végül Hankiss Elemér.

 

— Minden frusztrált korai tömegdemokráciában van vezérjelenség, nálunk is – mondja Tölgyessy Péter, aki a vezérjelenség-próbálkozások közé sorolja Gömbös Gyulát is. Megtudjuk, hogy például neki is volt száz pontja. Kigyógyógyulni ebbõl csak hosszú távon lehet. Szerinte a Kádár-korszakban nagyon sikeresnek érezte magát a magyar társadalom, a kilencvenes évek elejéig a zt gondolta, hogy ez itt a térség legnagyszerûbb helye – aztán szembesült azzal: azért, hogy továbbra is ilyen nagyszerû legyen, rengeteget kellene tenni. Ezekre az áldozatokra azonban ez az ország nem volt hajlandó.

 

— Nincs csodakiút – zárja mondandóját Tölgyessy – Az a megoldás, hogy megszabadulunk Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctõl, túlzottan mesebeli: a királyfi levágja két fejet, és hoppá, boldogok leszünk. Hát nem. Lassabb út van, nehezebb és áldozatossab – ha egyáltalán van út.

 

Miután Tölgyessy Péter hangulatilag elvezette a hallgatóságot a churchilli „vér és könnyek”-motívumhoz, Lengyel Lászlóé volt az utols&o acute; jelenet.

 

— Ez a 89-es-hez hasonló helyzet – érvel. — Az akkori politikai elit egy része belátta, hogy át kell adnia a hatalmat. A másik félnek meg be kellett látni, hogy másképp kell viselkednie, mint annak idején ellenzékben. Ez adott egy lökést, hogy elõre jussunk. Ma az egyik fél nem akarja átadni a hatalmát, a másik fél pedig nem akar másként viselkedni, mint ellenzékben.

 

Jó lenne kilovagolni

 

Hankiss Elemér azt kívánta, hogy a „halál lova gyorsan takarodjon el az országból, és Laci mint krónikás pedig lovagoljon tovább, és írja a következõ könyvét.”

 

Kende Péter politológus, szociológus, a „párizsi Kende”, aki nemrég ünnepelte 80. születésnapját, az elsõ sorból hallgatta végig a bemutatót.

 

— Boldog volnék, ha a könyv címe igaz volna – mondta szomorkás mosollyal –, mert mint intuitív megfigyelõnek nekem az az érzésem, hogy most várható a halál belovagolása Magyarországra. — Azt nem mondta meg, minek vagy kinek a képében, hiába faggattam. – Ha a Lengyel Laci úgy gondolja, hogy ezen már túlvagyunk vagy könnyen túllehetünk, akkor én örömmel fogom a könyvét elolvasni – mondta válasz helyett.

 

Én meg arra gondoltam, milyen jó lenne csak úgy kilovagolni, ahogy az angol nemesek szoktak a birtokra. Talán majd a churchilli vér és könnyek után.

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?