Berlin

átváltozóművészet

 

Berlin

 

 

Berlin egy üres sztyeppén előretolt gyarmati város. Hiányoznak a tradíciók, innen a nyugtalanság, türelmetlenség. Berlin az első világháborúig tartó négy évtizedben vált az ország politikai, gazdasági, pénzügyi és kulturális központjává, mintegy a modern nagyváros megtestesítőjévé vált. A századfordulón egymás mellett jelentek meg a birodalmi reprezentáció monumentalizáló együttesei és a modern városi funkcióknak helyet adó épülettípusok (üzlet-és irodaházak, kávéházak, szállodák).

A felzárkózni akarás már a barokk kortól megindult. Ráadásul a királyság és a főváros-szerephez kapcsolódott. A Friedrichstadt szabályos utcavonalú utcahálózata és mértani szabályosságú terei világosan elkülönültek a középkori város fejlődésétől, szűk utcáitól. Nagy Frigyes uralkodásának idején egy új uralkodói palota és reprezentatív központ (Forum Fridericanum) kiépítése indult el, de csak részben valósult meg. Hiszen a palota végül is Potsdamban épült meg, ahol több, nemzetközi kémkocsma működött. A zajos forgatagban tisztességben megőszült hírszerzők hörbölték söreiket, cserélték ki létfontosságú információikat, amiket a kocsmákba beszerelt csőposták segítségével kaptak meg. Aztán a berlini klasszicizmus formálta ki a kulturnemzet ideáját. A klasszicista Berlin a Spree-parti Athén modern változata lett.

Közjáték:

Fraulein Schroeder és Bobby meghitt barátok, Bobby csiklandozni szokta a házinénit, az viszont odasóz Bobby fejére a serpenyővel vagy a mosogatóronggyal – laza epizódokból álló, ritka szövésű elbeszélések egy fiatal brit író tollából.

Hogy mit jelenthetett a jazzkorszakban,

a múlt század 20-as éveinek elveszett amerikai nemzedéke számára Párizs, az ma már csak olvasható Gertrude Stein, Scottie Fitzgerald, Ernest Hemingway és Fitzgerald felesége, Zelda regényeiből. Berlin a húszas- harmincas években szintén a mulatók, kabarék, félvilági szórakozóhelyek világa volt, mely vonzotta az angol deklasszált arisztokráciát és a fiatal amerikai értelmiségieket.

Szerzőnk lakhelye Frau Schroedernél volt, hol a pohárszék és a mosdóállvány is gótikus utánzat, a legjobb szék a lakásban pedig püspöki trónusnak is beválna. A sarokban három középkori alabárd állófogasnak összeszerelve, amit a háziasszony időnként kifényesít, s melyek olyan élesek, hogy ölni lehetne velük

A házinéni harminc éve albérlőket tart,

de büszke rá, hogy azok a legjobb körökből érkeztek. Frau Schroedernek még külön szobája sincsen, a nappaliban kell aludnia, spanyolfal mögött, egy tört rugójú díványon. Négy albérlője van, az egyik egy kereskedelmi utazó aki soha nincs otthon.

A másik Bobby, a mixer egy Trojka nevű bárban, a belvárosban. Azért hívja magát Bobbynak, mert az angol keresztnevek most éppen divatosak a berlini félvilágban. Sápadt, gondterhelt arcú, elegánsan öltözködő fiatalember, sima fekete haja olajosan fénylik. Kora délután, amikor kibújik az ágyból, ingujjban járkál a lakásban, és hajháló van a fején.

Fraulein Schroeder és Bobby meghitt barátok, Bobby csiklandozni szokta a házinénit, az viszont odasóz Bobby fejére a serpenyővel vagy a mosogatóronggyal. Itt lakik Kost kisasszony, aki prostituált és Fraulein Mayr, aki mint jodlerin működik közre egy kabaréban, és egész Németországban nemigen akad párja. Bajor tájszólásban beszél, ha otthon van, segít a házinéninek kártyát vetni. Mindketten gyakorlott jósnők, és el nem kezdenék a napot azelőtt, hogy ki ne kérjék a felsőbb hatalmak tanácsát.

Egy este, amikor az író hazamegy,

rájön, hogy Fraulein Kostnak viszonya van Bobbyval. Frau Schroeder mindezt nem tudja biztosan, de gyanítja és szörnyen féltékeny. Nagy veszekedés után felmond Fraulein Kostnak, a házban klinikai hangulat uralkodik, aztán Frau Schroder és Frau Mayr a nappaliban kártyát vet. Az eredmény megnyugtató, jobb nem is lehetne, háromszor jött ki a treff ász.

Christopher, az író, Fritznél találkozik egy angol lánnyal, aki színésznő és a Lady Windermere lokálban énekel. A lányon fekete selyemruha van, vállán egy kis kepp, fején valami boysapka, hetykén félrecsapva. Telefont kért, ekkor lett látható, hogy körme smaragdzöldre van lakkozva, mely ügyetlen színválasztás volt, mert felhívta a figyelmet a kezére, melyen erős foltokat hagyott a dohányzás és olyan mocskos volt, mint egy kislányé.

Fekete hajával, akár Fritz húga is lehetett volna.

Hosszú, keskeny arcát halotti fehérre púderezte. Nagyon nagy, barna szeme volt, de azért nem elég sötét a hajához és a szemöldökéhez képest. Néhány nap múlva meghallgatják a lányt. A lokál művészies volt, alig néhány lépésre a Tauenzeinstrasse sarkától, erőltetett montparnasee-i levegőt árasztott. A falakat étlapokra firkantott rajzok, és dedikált színészfotók borították. Maga Lady Windermemre legyezője, négyszeres nagyításban, a bárpult fölött volt látható.

A helyiség közepén, a dobogón, egy nagy zongora állt. A lánynak mély fátyolos hangja volt. Rosszul énekelt, kifejezéstelenül, két karja az oldalához tapadt, de a produkció a maga módján mégis hatásos volt, talán azért, mert látszott rajta, hogy fütyül rá, hogy mit szól a közönség.

Elég nagy tapsot kapott.

A lányt úgy hívták, hogy Sally Bowles. Ő volt a Kabaré főszereplője (Bob Fosse rendezésében Lisa Minelli). A történet jegyzője: Christopher Isherwood Isten veled, Berlin c. kötete..

Isherwood James Joyce, Virginia Woolf, D. H. Lawrence utáni angol írónemzedék legérdekesebb képviselője, a camp culture fogalmának megalkotója, mely oly nagy karriert fut be a homoszexualitással foglalkozó lélektani és kulturális közegben.

Könnyed, eleven prózája, filmszerű vágásai, hatalmas technikai felkészültsége sajátos üzenetet hordozott: a húszas-harmincas évek emigráns angol értelmiségének jellegzetes életérzését.

Ekkor vált Berlin kompakt, körülzárható várossá.

Itt mondta a berlini reptéren Kennedy híres mondatát: „Ich bin ein Berliner”. Tudni kell, hogy az új Berlin valójában különösen fiatal város, négymillió lakosának csaknem fele 35 év alatti. Berlint a világ fővárosává akarta tenni Hitler, de ez még Adolph Speer grandiózus tervei alapján sem sikerülhetett. Berlin megunhatatlan város, a mondain világközpontja volt már a húszas években is, itt született Isherwood regénye alapján a Cabaret musical epikai ötlete. A gazdasági szakemberek lenyűgöző boszorkánykonyhának tartják Berlint, mivel a város high-tech vállalatai mutatják a legnagyobb fejlődést Európában. Míg a hetvenes években Berlint a semmittevők paradicsomaként tartották számon (Tunis gúnynevet aggattak rá, melyet a Tue Nichts -azaz a semmittevés) kifejezéssel ferdítettek el, ma már alig lehet lépést tartani evvel a dinamikusan fejlődő várossal.

Berlin a mozgás, közlekedés, változás jelképe lett. Martin Wagner, az ambiciózus városépítész, az amerikai fordizmus alapelveit átvéve olcsó, tömegesen előállítható lakások építését tűzte ki célul.(Ford persze sajátos módon nyilatkozott saját céljairól: “Ha hallgattam volna az emberekre, azok gyorsabb lovakat akartak volna.”) Ekkor alapozódott meg a szociális város modellje. Aztán a modern élet szabad áramlása helyett a hatalmi reprezentáció következett, az „ideológia kövekbe foglalása”, akár mesterségesen előállított romérték formájában is, s a világ fővárosa akar lenni, igaz már nem Berlin, hanem Germánia néven. Ez akart lenni Hitler városa. Aztán Keleten egy teljesen új világ létrehozásának ideológiájával és ígéretével egy politikai diktatúra rendezkedett be, amely a szocreál közjátéka után visszatért az államosított területeken, iparosított tömegtermeléssel folytatott modern építéshez. Ideologikus célkitűzéseit kontroll és korrekció nélkül vitte keresztül, miután a Nyugat veszélyes konkurenciájától fallal határolta el magát és néhány évtizedre konszolidálta berendezkedését. Nyugaton nagy kérdés volt, hogy hogyan lehet megteremteni az egyensúlyt a város nagymértékben rekonstruálandó hagyományai és az új igények között. Ha az éles elméjű kutató a nemzetiszocialista építészetre tekint, akkor észre kell vennie, hogy ez a fajta építészeti kommunikáció sérti az építészet alapvető sajátosságát, s a politikai vereségtől eltekintve is elkerülhetetlenül kudarchoz vezetett volna. A várost nézve jusson eszünkbe Franz Hessel intelme 1894-ből:” Venni akarjuk magunknak a bátorságot, hogy egy kis elengedettséget tanuljunk, és az élvezés képességét, és Berlint az egymás mellett álló és Berlint az egymás mellett álló és egymással összekeveredő értékes és hitvány, megbízható és talmi, megmosolyogtató és tiszteletre méltó dolgok együtteseként oly hosszú ideig szemléljük, hogy egyre inkább beleszeretve szépnek lássuk- amíg valóban szép nem lesz.”

 

Afterman

www.tollal.hu

 

 

A  kiadó:

Berlin átváltozásai

 

KERÉKGYÁRTÓ Béla (szerk.)

Berlin manapság Európa egyik legizgalmasabb városa, modern története pedig kínálja a modellszerű és többszempontú megközelítést.

Mint későn, ám annál nagyobb lendülettel és igényekkel modernizálódó város, gyors és nagyarányú változásaival, politikai, kulturális és városépítészeti fordulataival sok tekintetben megtestesíti a modern kor szinte minden jellemzőjét és problémáját. Berlin – pozitív és negatív értelemben egyaránt – laboratóriuma volt és maradt az egymásnak feszülő elvek és törekvések vitájának: a változások, sőt átváltozások sora kínálja az eszmék és megvalósulások sikereinek, kudarcainak vagy akár kisiklásainak elemzését.

A fiatal építészek, művészettörténészek, esztéták és germanisták írásai Berlin 19. és 20. századi városfejlődésének, építészetének és kultúrájának egy-egy fontos metszetét mutatják be. Bár nem lehetett és nem is volt cél egy átfogó történet összeállítása, a tanulmánykötet egésze sokoldalú képet rajzol a városról.

 

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?