A világ leggonoszabb maffiózói

a magyar fejezet kimaradt

 

A világ leggonoszabb maffiózói

Gabo Kiadó

 

Joseph Bonanno – A tiszteletre méltó férfi
Al Capone – A sebhelyes arcú
Paul Castellano – A Todt Hill pápája
Frank Costello – Az alvilág miniszterelnöke
Carlo Gambino – Az elegáns Don
Vito Genovese – Don Vitone
Sam „Momo” Giancana – Chicago mészárosa
John Gotti – A „Teflon Don”
Sammy „The Bull” Gravano – Az alfőnök
Meyer „Little Man” Lansky – Az igazgatótanács elnöke
Charles „Lucky” Luciano – A szervezett bűnözés atyja
George Moran – A Bogár
Dean O’Banion – Chicago leghírhedtebb gyilkosa
Dutch Schultz – A bolygó hollandi
Benjamin „Bugsy” Siegel – Las Vegas királya

 

 

 

A reprezentatív kötet mindössze tizenöt nevet takar, majd mind olasz-amerikai, a „bolygó hollandi -nak” nevezett Dutsch Schultz is az USA szülötte. Sajnálatos módon kimaradt belőle a magyar politikai elit, mely módszereit és technikáját és céljait tekintve pontosan úgy működik, mint a legalantasabb terrorszervezetek világszerte, csak több ember életét fenyegetik közvetlenül, mint a néha adakozó Al Capone bandája, aki személyesen lőtte le az államügyészt. A kötet alkuk, csoportok, megegyezések és szószegések izgalmas kavalkádja, amelyből megtudható, hogy a maffiának nemcsak az őket lagymatagul üldöző rendőrséggel volt baja, de hatalomra törő alvezéreivel is. A becsületet hangoztató maffiózók gátlástalanul mészárolták le nyájas mosollyal vetélytársaikat, ha úgy hozta az érdekük. A kötetből már az első lapokon kiderül, hogy egy rossz törvény lavinát indít el: a szesztilalom az, mely naggyá tette a maffiát. A kötet néha mosolyra fakasztott, a bérgyilok módszerei nagyban hasonlítanak a konvergencia program mellett argumentálókra, egy-egy csoportos kivégzés pedig szinte mintázata a nagy nemzeti összefogásnak, vagy az új cselekvési programnak, aminek jövő kedden megint más neve lesz. Örök tanúság: jogi, számviteli iratokat ne hagyjunk el, az 1931-ben letartóztatott Al Capone-t kétrendbeli adócsalás miatt lecsukják, mely iratokat egy három évvel ezelőtti házkutatás alkalmával csórelt el tőle a rendőrség. A mai köztörvényes politikai réteg most slággal szívja a „zu”-t, reméljük kapnak fejenként annyit, mint O’Henry, aki a kedvelt ír népdal kapcsán választott írói álnevet magának(O’Henry, O’Henry! Mond, mennyit sóztak rád?”, csak az nem biztos, hogy szabadulásuk után tollforgatónak álljanak, noha Fletó-nak nagyon fekszik a blog, s Viktor is csinos történelmi beszélyeket ír 8 milliócskáért, de a legnagyobb költői vénát Szilvássy úrban látom. Ott fantázia, szárnyaló képzelet, s gondos kimunkálás együttesen jellemzik az epikus szerkezetet. Csak tessék követni.

 

 

A” maffia” csak egy a szavak hosszú sorából-mint a pizza, spagetti, opera, lottó-amelyek az olaszból kerültek át a világ számos nyelvébe. Szicílián és az Egyesült Államokon messze túl sokfelé használják a bűnözőkre, holott szigorúan véve, csak ezeken a helyeken működött-fókuszálja a mondandót a szerző. “Léteznek más bűnszövetkezetek is Dél Itália különböző területein, és néha valamennyit „maffiának” nevezik: Pugliában a Sacra Corona, Nápolyban a Camorra, ami még idősebb is a maffiánál. Ám erőben, szervezettségben, sikerességben egyetlen más bűnszövetkezet sem közelíti meg a maffiát. Nem véletlen, hogy ez a szicíliai szó terjedt el széles körben. A kötet óhatatlanul foglalkozik Lucky Luciano és Al Capone pályafutásával (nem is lehetett volna tagja a maffiának!), mert a szicíliai maffia történetét aligha lehetett volna elmondani a belőle sarjadt amerikai nélkül. Az elmúlt évszázadban az Egyesült Államok termékeny táptalajt jelentett a szervezett bűnözésnek, ennek ellenére a bűnözőknek csak egy része tagja a maffiának.

 

A szicíliai maffia pénzt és hatalmat akar, e célból büntetlenül öl embert, s eközben úgy szervezi meg magát, mint ami egyesíti az árnyékhatalom, a törvénytelen üzleti vállalkozás és a szabadkőművességhez hasonló, hallgatási, titoktartási fogadalommal védett, titkos társaságok jellemzőit. A Cosa Nostra olyan, mint egy állam, mert igyekszik megszerezni egy terület uralmát. A maffia, mint szervezet, engedélyével minden család árnyékhatalomként parancsol a területén élő embereknek. A védelmi pénz ugyanaz a maffiának, mint az adó a törvényes kormánynak. A különbség abban áll, hogy a maffia igyekszik megadóztatni minden gazdasági tevékenységet, legyez az törvényes, vagy törvénytelen: a kiskereskedő és a betörő egyaránt fizeti a pizzo néven ismert sápot. Előfordul, hogy a maffiózó egyszerre védi az autószalon tulajdonosát, meg a bandát is, aki kirabolja. Így a maffia az egyetlen csoport, amely nyertes lehet. Az államhoz hasonlóan fenntartja magának a jogot, hogy döntsön alattvalói életéről, haláláról. A Cosa Nostra üzlet, mert haszonra törekszik-megfélemlítés által. Ám “kormányzati” tevékenységéből ritkán tesz szert nagy haszonra. A védelmi pénzekből származó profitot rögtön visszaforgatja, hogy fönntarthassa gyilkolási képességét: ügyvédeket, bírókat, újságírókat, politikusokat, egyszerű munkásokat vásárol meg, és támogatja azokat a maffiózókat, akik olyan balszerencsések, hogy börtönbe kerültek. Maffia cégjelzése ott van minden üzletben, az építkezési csalástól a dohánycsempészetig. Általános szabály, hogy minél alattomosabb, erőszakosabb egy piac, és minél nagyobb hasznot hajt -legnyilvánvalóbb példája a kábítószer csempészete és terjesztése-annál jobban jön az üzletben részt vevő maffiózóknak, hogy világszerte vérfagyasztó hírnek örvendenek.

 

A Cosa Nostra zártkörű, titkos szervezet, mert nagyon körültekintően kell kiválogatnia tagjait, és a tagság előnyeiért cserébe szigorúan korlátoznia kell viselkedésüket. Titoktartás, engedelmesség, irgalmatlanság: ezek a fő követelmények.

 

Bár Olaszországon kívül mindenki tudja, vagy legalábbis tudni vélte, hogy mi a maffia, elképesztő módón csak 1992-re sikerült megismerni a teljes igazságot. Miért maradhatott egy bűnszövetkezet ilyen sokáig ennyire hatalmas és nehezen megismerhető? Azért, mondja John Dickie, mert megfélemlítette a tanúkat, összezavarta vagy lefizette a rendőröket, bírákat. A múltban gyakran összeszámolták a halottakat, hogy a hatóságok és nyomukban a történészek nem tehettek mást, mint összeszámolták a halottakat, és törték a fejüket, hogy milyen furcsa logika rejlik e mészárlás mögött. A probléma azonban mélyebbre nyúlik: az olasz kormányzási rendszer szívéig. Az olasz állam több mint száz évig enyhén szólva rendkívül hanyagul kezelte a szicíliai maffiát. A könyv megírásának idején Olaszország hétszeres miniszterelnökét, Giulio Andreotti szenátort letartóztatták, mert a maffia segítségével megszervezte egy őt zsaroló újságíró meggyilkolását. Egy másik híres maffiaügybe egy hirdetési ügynökség vezetője keveredett bele, aki 1993-ban megalakította a Forza Itáliát, a médiacézár és volt miniszterelnök, Silvio Berlusconi politikai pártját. A maffiatagok félelmetesen tudják tartani a szájukat: Mielőtt bűntársai ellen vallott volna, Buscetta egyszer három évet töltött el egy cellában egy „tiszteletreméltó” férfiúval, aki nem sokkal korábban végrehajtotta a parancsot és megölt egy harmadik maffiózót. Ez a maffiózó közeli barátja volt Buscettának. A két ellenség egyetlen rossz szót sem mondott egymásnak a három év alatt, sőt még a karácsonyi vacsorájukat is közösen ették meg. Buscetta már tudta, hogy cellatárást halálra ítélte a Cosa Nostra, az nem világos, hogy vajon a másik tudott-e elitéltetéséről. Szabadulása után annak rendje-módja szerint meggyilkolták.

 

A könyv vezérfonala a maffia és az olasz politikai rendszer megfeleltetése, noha a maffia nem azonos a politikai protekcionizmussal. 1882.-ben Olaszországban kiterjeszttették a politikai választójogot, megkezdődött a tömeges politizálás kora. A választások megdrágultak, ára lett a szavazatoknak. Ugyanez az idő hozta el a lehetőséget a politikusok és a maffiózók számára. A szerző beilleszti a maffiát az ország történelmébe. Ebből a szempontból Olaszország Magyarország karikatúrája: 1998.-ban bezárták a két legnagyobb olasz hitelintézetet. Kiderült, hogy a pénznyomásra jogosult bankok egyike, a Banco Romana, milliószámra hamisította a lírát, amelyre a valódi bankjegyek sorszámát nyomta. A készpénz vezető politikusok kezébe került, kik ebből saját kampányukat finanszírozták. A szerző számtalan bizonyítékot talált és publikált, miszerint maga az olasz korrupt politikai rendszer járult hozzá, hogy a mai napig fennmaradhasson a maffia. Ám a szerző nemcsak a maffia legnagyobb alakjaival foglalkozik, hanem azokkal is, mint pl. Sangiorgo rendőrfőnök, akik a maffia ellen küzdöttek. A korrupció akkori mértékéről árulkodik, hogy Sangiorgi főnöke, a főügyész azt írta a főnökének, a belügyminiszternek, hogy „amióta ellátom hivatalom, még sohasem találkoztam a maffiával. A szerző feltárja a maffia kapcsolatait a kezdeti szocialista és fasiszta mozgalomhoz. Mussolini átmeneti sikereket ért el a maffiával szemben, ám a szocializmus gyűlölete pl.  egységbe fogta a katolikus egyházat és a maffiát is.

„A kötet a szicíliai maffia lebilincselő története a világ leghíresebb és legtitkosabb, a legtöbb félreértésre okot adó bűnszövetkezetéről. A maffia titkos társaság, melynek hatalma egyes egyedül a gyilkosságokból ered. Az embereket megölni, majd eltakarítani őket – ezzel a borzalmas, ám igen egyszerű módszerrel dolgozott a szervezet. Megeleveníti azoknak a férfiaknak és nőknek a történetét, akik a maffia árnyékában éltek és haltak, s bemutatja a legkülönbözőbb híres figurákat is. A kötet lenyűgöző történet, amely a szerző atmoszférateremtő erejét és a krimiszerzőkéhez hasonló feszültségkeltő képességét igazolja.”

www.gabo.hu

Kerekes Tamás

www.tollal.hu

 

 

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?