Posztmodernek! Figyelmet kérek

a noveau roman-ról szólván

 

Posztmodernek figyelem

Folytatásos recenzió

 

 

Márai feltehetően a noveau roman-nak később elkeresztelt francia irodalmi irányzat korai hajtásairól ír-megejtően.

Villiers de l’Lisle Adam 1870 körül társaságban említette, hogy banalitikai( bocsánat-analitikai- Kerekes Tamás) regényt akar írni, aminek a cselekménye annyi, hogy egy kisburzsoá, egy rentier, vasárnap kirándul vidékre, s csak a vonatban veszi észre, hogy otthon hagyta a pénztárcáját. -No és? -kérdezték a hallgatók. -Ostoba kérdés, felelte a szerző, ha történne még valami, akkor egy második kötetet írnék.

Valami furcsa, enyhe idegenkedés, szinte megvetés az, amivel az új francia regény mellőzi a külső, bővérű, sokfigurás, fogható akciót-ugyanakkor, amikor az egzotikum talán soha oly fontos deus ex machina a francia regényben nem volt, mint éppen ma, 1927 és 1928 regényeiben. Ezek a hősök, akiknek bajuk van Európával, vagy egy nővel, vagy a pénzzel, vagy a faji kérdéssel, vagy szexuális problémákkal, előszeretettel menekülnek Indiába, Polinéziába, vagy Kongóba ahhoz, hogy a regényélményt, ami esedékes, suhogó pálmák és vonító hiénák távlatában adják elő.( Itt eszembe jut Gerlóczy Márton nagyszerű, új tengerész-kalózregénye, a Szabadok testvérisége.   Az a szerző, akit a magyar írótársadalom nem kisebb személyisége avatott íróvá, mint Jancsó Miklós -Kerekes Tamás). Ez az akciót pótló staffage -folytatja Márai, az, ami az olvasóval szemben megkönnyíti az író analitikai munkáját-egy pusztán szexuális problémát szívesebben fogad el a publikum, ha sakálok vonítanak hozzá egy sáslevélből összefont kunyhóban, mint ha a telefon csenget hozzá egy harmadik emeleti lakásban, Párizsban. És aztán a menekülés, mert Európában esteledik, amint ezt tudjuk és hallljuk. Ettől a staffage-től függetlenül marad a jó öreg, kipróbált cselekmény; az ember, aki a bőre alatt titkokat és nyavalyákat hordoz, s aki talán mégis gyógyítható, csak jó mélyen bele kell hasítani. Ez a boncolási eljárás az, ami ezekben az új  regényekben radikális, lenyűgöző, hideg, fölényes és megkapó. Kár, hogy a páciens a végén többnyire belehal.

Az még semmi, hogy belehal, hanem többnyire leprában hal bele-a lepra, az a minimális effektus, amivel az új francia regény dolgozik-, egy valamirevaló francia író ma már nem is adja leprán alul, ha tart a reputációjára valamit. A leprát Claudel fémjelzése vezette be a francia irodalomba, s a lepra és a leprához hasonló effektus az új regénynek mindennapos betevő falatja, ami nélkül az egész cselekmény elsorvad és éhen hal.

Ha húsz-harminc év előtt egy regényben itt-ott agyonvertek egy öreg uzsorásasszonyt, egész generációk suttogtak az irtózatos bűntény lelki motívumairól évtizedeken át. Ma a legtöbb kiadó fejcsóválva utasít vissza egyszerű kéjgyilkosságokat, amiket világtól elmaradt vidékeken írnak fiatalemberek, amit arcuk verejtékében írnak meg regénynek. A kéjgyilkosság alapfeltétele az, ma, hogy Polinéziában történjen a kunyhó előtt, ahol a kéjgyilkosság folyik, egy leprás és egy elefántiázisban szenvedő háziszolga tarokozzanak. A pestis egy kissé lejárta már magát. Ezzel szemben a gyermeköngyilkosság aztán olyan nélkülözhetetlen, mint régebben a nagymama, aki süket és nem érti pontosan, amit a fiatalok mondanak neki.

Mindez nem baj, de érdekes.

Minden szimpatikus líraiság mellett el lehet valahogy képzelni az új regényt, hogy az analízis majd közeledik egyet az akcióhoz és viszont-s így, tudomány és művészet karöltve sikerrel immunizálják a leprát.(Márai Sándor)

A halálpublicitással folytatjuk.

Reklám után visszajövünk

 

 

 

 

 

Kerekes Tamás

www.tollal.hu

 

 

A Helikon Kiadó több kötetbe gyűjtve adja közre Márai Sándornak eddig csak a nyomtatott sajtóban megjelent írásait.

 

Pályája igazi kezdetétől, 1919-től a német csapatok 1944-es magyarországi megszállásáig írja tárcáit, tudósításait. A lehetetlenre vállalkozik, amikor naponta akár két-három írással is jelentkezik: a keltezéssel ellátott napi sajtóban megragadni a végtelent és maradandóvá tenni azt, ami elenyészik s mindezt az írott szó felelősségének tudatában… Nem az eseményt írtam meg, hanem azt, amit bennem mindenkor kiváltott – nyilatkozta A Reggel című lapnak.

 

Legtermékenyebb írói korszaka az 1930-as évekre esik. Ekkorra szinte megkerülhetetlenné válik: tárcaíróként a legjobbak között tartják számon. Éppen az a titka a két világháború közötti magyar publicisztika magas színvonalának, hogy a cikkeket neves írók jegyzik.

 

Jelen kötet 1928-1930 közötti időszakának írásaira is igaz, hogy: Általában jobb szeretem azt a fajta újságírást, amely hasonlít a költészethez, mint azt a költészetet, amely hasonlít az újságíráshoz. […]

 

www.helikon.hu

helikon@helikon.hu

sajto@helikon.hu

 

 

 

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?