A nőkről

Maupassant

 

 

Maupassant: A céltalan szépség

www.lazikiado.hu

info@lazikiado.hu

 

„ A nők a legkörmönfontabb szemfényvesztői a világnak, lépten-nyomon félrevezetnek bennünket, céllal vagy cél nélkül, gyakran csak a cselszövés öröméért. És hihetetlenül ártatlanul, döbbenetes merészséggel, utolérhetetlen éleselméjűséggel fondorkodnak. Reggeltől estig ravaszkodnak, és mind egytől egyig a legbecsületesebb, a legegyenesebb, a legértelmesebb is.”

(Maupassant)

 

Maupassant novelláiban a körmönfont külügyminisztert is léprecsalják, bizonyos, könnyelmű pillangók, méghozzá a legármányosabb asszonyi fortéllyal. Máskor könnyek közt gyötri szeretője a világfit, hogy a férje veri, és, hogy nem bírja már tovább, de az író csavar egyet a történeten, és kiderül, hogy egy szerelmet zsaroló asszony futó ötlete volt csupán. De megismerhetünk a Maupasant novellák világában olyan hölgyet is, aki a korábbi házasságok örökölt hozományából megy újra férjhez.

Pikáns, de emberi történetek a midinettek világából, melyekből éppúgy nem hiányzik a báj, mint az elbeszélő bölcsesség.

Az értő utószó azt mondja, hogy az író, a női nem avatott ismerőjeként úgy véli, hogy legyen akár egyszerű parasztlány, talpraesett polgárasszony vagy nemes úrhölgy, a vérbeli nő lelkének három rétege van: az egyik a mindig lobogó asszonyi nyugtalanság, a másik a jóhiszeműséggel kendőzött ravaszság, a harmadik a kedves gonoszság, a finom csalafintaság.

Mindez pedig a világirodalom egyik lebilincselőbb, legszórakoztatóbb elbeszélőjétől, klasszikus tökéletességgel felépített, kristálytiszta stílusban.

 

Páris! Ez az egyetlen mekkája a bűnnek meg a világosságnak!” – írta 1894-ben lelkesülten Hollósy Simon Esztegár Lászlónak.. Külföldi sikerei itthoni hírnevét is megalapozták, s őt a magyar kritika mint a “legfranciásabb magyar festőt” üdvözölte. “Párisban kevés művésznek van olyan jóhangzású neve, mint a fiatal magyar képírónak. Egy előkelő franczia író csak nem rég is a “palette virtuózának” nevezte” –

Bemutatott női arcképe ennek, a kortársak által oly annyira csodált “francia finomságnak és ízlésnek” egyik legcsiszoltabb példája. Bájjal és keccsel teli beállítását, légiesen könnyed vonalrajzát és színezését jól jellemzik az életmű első nagyobb lélegzetű összefogalását adó kritikus mondatai: “aki a művész effajta dolgait nézi, párisi jegyet érez rajtuk. Egyrészt az előadásuk vall erre. Valami finom charme ömlik rajtuk végig. Másrészt, ahogy egy-egy alakot a festő megfigyel, beállít, vagy amint a régebbi kritika mondta: jellemez, ahogy felénk fordul egy-egy arc – magukban az alakokban és mozdulataikban oly sok vonás van, hogy a néző bizonyos párisi otthonosságot olvas le róluk” (1939-ben tizenhat Karlovszky-portré volt, köztük az 1895-ös Nő gitárral is.
A természetes és közvetlen mozdulattal a néző felé forduló fiatal modell graciőz bája, lényének egész kifinomult kecsessége a párizsi nő fogalmát jeleníti meg, megidézve ifjabb Dumas, Zola vagy Maupassant legendás nőalakjait. A “parisienne” a századvégen egy újfajta, független, művelt és testi szépségében kiteljesedő nőtípust testesített meg. Egyszerre törékeny és kacér alakja számos festőt ihletett meg, köztük a Karlovszky portréművészetéhez közel álló, brit születésű James Tissot-t is, aki egy különálló festményciklust szentelt a parisienne nagyvárosi típusán.

A századvég haladó polgári művészete (Turgenyev, Maupassant, a francia impresszionista festészet stb.) a reneszánsz s a romantika után lényeges, ugrásszerű változást hoz a természet és az ember kapcsolatának ábrázolásában. Turgenyev, Manet és a korszak többi nagy művésze elevenen őrzik a kapcsolatot a reneszánsz harmonikus (a természetet és az embert egybefoglaló) szépségideáljával, s konkrétan a reneszánsz nagy művészeivel: Tizianóval, Giorgionéval, Rembrandttal stb. De épp ebben a bensőséges kapcsolatban mutatkozik meg az a lényeges fordulat, amely az ő szemléletükben végbement. Amit ők ábrázolnak, az ugyancsak az ember és a természet kapcsolata, de a természetben többé nem a reneszánsz teljes embere áll a középpontban, hanem a civilizált ember. S a művész – festő és író – is ennek a civilizált, nagyvárosi embernek a nézőpontjából közelíti meg a természetet. Az, amit ábrázol, az többé nem a reneszánsz harmóniája, hanem ennek épp ellentéte: a megbomlott harmónia. Az ember és a természet ezen kapcsolatának ábrázolása tartalomban és formában egyaránt újszerű effektusokat eredményez. S ezek az újszerű effektusok rendkívül széles skálán (részben a már említett hatások, részben eredeti élmények alapján) jelennek meg a századvégi magyar irodalomban. Mind gyakoribb az ember és a természet kapcsolatának ironikus ábrázolása – annak a pillanatnak lerögzítése, amikor a természettől messzekerült, nagyvárosi, civilizált ember mintegy idegen, diszharmonikus elemként bukkan fel a harmonikus, nagy természetben, a falu, a táj természetes kuliszszái közöttA reneszánsz szépségideálja, harmóniája után leginkább vágyakozó művészek tragikus ellentmondásképp a századvég emberének döbbenetes élményét: az ember és természet ellentétbe kerülését fejezik ki.(Révész Emese)

http://209.85.135.104/search?q=cache:KOARgclF-YMJ:www.elib.hu/02200/02228/html/04/623.html+Maupassant+n%C5%91alakjai&hl=hu&ct=clnk&cd=4&gl=hu

Kerekes Tamás

 

Nők, akik arra születettek, hogy szépek legyenek, hogy csodálják, ünnepeljék, imádják őket. Nők, akik merész hazugságokba bonyolódnak annak érdekében, hogy szeretőjüktől kicsikarják szerelme csalhatatlan bizonyítékát. Nők, akik tudományos szakszerűséggel tanulmányozzák a kiválasztott férfit, mielőtt szorosabbra fűznék vele kapcsolatukat, minden szokását, minden tulajdonságát meg akarják ismerni, hogy elkerüljék a csalódást. Nők, akik fondorlatos ügyességgel hálózzák be kiszemelt áldozatukat, aki mit sem sejt arról, hogy csapdába esett. Nők, akik már nem is emlékeznek rá, hogyan kezdődött a mára megszokássá kopott viszony, a szerelem vagy csupán az újdonság izgalma hajtotta őket egykor. Nők, akiket vonz a bűn, akik emésztő vágyat éreznek, hogy megismerjék az ismeretlent, megtapasztalják azt, amiről éjszakánként ábrándozni szoktak. Kötetünk Guy de Maupassant női témájú novelláiból válogat egy csokorra valót. Az író a női nem avatott ismerőjeként úgy véli, legyen akár egyszerű parasztlány, talpraesett polgárasszony vagy nemes úrhölgy, a vérbeli nő lelkének három rétege van: az egyik a mindig lobogó asszonyi nyugtalanság, a másik a jóhiszeműséggel kendőzött ravaszság, a harmadik a kedves gonoszság, a finom csalafintaság. Mindez pedig a világirodalom egyik leglebilincse-lőbb, legszórakoztatóbb elbeszélőjétől, klasszikus tökéletességgel felépített, kristálytiszta stílusban.

 

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?