Esterházy Péter

Az elefántcsonttoronyból

 

Esterházy Péter: Az elefántcsontoronyból

Magvető Kiadó

 

„ A  sajtónak tehát nem segítőkésznek kell lennie, nem jó szándékúnak, nem progresszívnek(ez mind következmény volna), a sajtónak SZABADnak kell lennie. Az újságíró akkor a legjobb, ha szabadságában szamárságot beszél, pontatlan, tendenciózus stb. Az bizony nem jó, az árthat, ez a szabadság megkerülhetetlen rizikója. Viszont azt, aki állandóan melléír, annyiban szabad csak, hogy szamár, pontatlan és tendenciózus, azt majd elsöpri a szakma vagy/és a nép haragja”( Esterházy Péter)

 

 

Isten bocsássa meg nekem, de eddig én távoltartottam magam az illető úgynevezett szépprózájától, és a továbbiakban is ehhez tartom magam. Én rólam aztán nem mondható el, amit fiatalabb, a posztmodernnel feleslegesen eltöltött évek után fiatalabb kartársaink: “Mindannyian a Mester seggéből bújtunk ki”. Én nem, s nem is óhajtok megismerkedni a Mester szépprózának nevezett, általam erősen vitatott életművével Viszont nagy publicista, ha az elkerülhetetlen modorosságokat, manírokat, affektáltáságot, stb. leszámítjuk. Azt vettem ugyanis észre, hogy noha a szövegek a demokratikus átmenet mámorában íródtak, már megfogalmazzák a felvetett problémák megoldásainak  lehetetlenségét, s ezért, mint azt később majd recenzens- társam megjegyzé: időszerűek ma is. Az igazán jó publicisztikák (Bálint György, Szerb Antal, Krúdy Gyula, Molnár Ferenc stb. ilyenek. Az igazán jó publicisztikák ugyanis kiállják az idő próbáját. Szívesen idézem pl. azt a példát, amikor a fiatal Molnár Ferenc elment megtanulni írni, azaz haditudósító lett, de mivel beszámolói annyira korrektek voltak, a velünk hadban álló hatalmak vezető lapjai is átvették ezeket a cikkeket és fizettek a másik oldalon(?) álló írónak Esterházy is így ír.

A 167 oldalas karcsú és elegáns kötet kereken ötven írást tartalmaz( kedvenceim a Torgyán díj, és az Egyé’ apa, egyé’ csak), de majd minden cikkben találtam ércnél maradandóbbat, és itt most nem föltétlenül a „Földet vissza nem veszek” bon mot -jára tessék gondolni.

Az ország gondjaival és lelkiismeretével szigorúan számot vető, jól író ember portréja bontakozik ki a cikkek folyamából, ami egyértelműen szimpatikussá teszi a szépprózája alapján számomra nem igazán „frekventált, és kurrens” írót.

Mivel szinte azonnal elfelejtem a vicceket a reveláció erejével hatott a következő passzus:

 

1 Kádár János hazatérőben, a Szovjetunió felett átrepülve, táviratban üdvözölte Mihail Gorbacsovot, az SZKP titkárát.

2. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hétfőn, úton Belgrádba, Magyarország területe felett átrepülve a gép fedélzetéről táviratot intézett Kádár Jánoshoz, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárához.

„ Alatta ennyi:” Egy légi jó barát.”

Csak nagyon sajnálom, ha húsz év múlva megint kiadják írónk válogatását, már a fiatalabb nemzedéknek értelmező szótár kell e helyzetkomikumhoz.

Úgy érzem napjainkban megint roppant aktuális, amikor az író a politikai közbeszédben rendszeresen(baj esetén) fölbukkanni „mi” személyes névmásunkról beszél, amit Beke kata fogalmazott meg az ÉS-ben, azaz, hogy ő nem vett fel külföldi hiteleket, nem épített erőművet Bicskén, és így tovább. Hogy az én, te, mi, ti, ők nélkül a mi sem azt jelenti, amit jelent: együvé tartozást, szolidaritást , szeretetet, és hazaszeretetet. Hanem csak a személyesség és felelősség hiányát.

Eltelt húsz év, mindenki jogállamot akart, meg termékszerkezet-váltást, és most itt tartunk.

Csak remélem, hogy negyven év múlva már nem lesz aktuális

 

Kerekes Tamás

 

 

 

 

Két éven át írtam a Hitelbe ezeket a háromflekkeket, kéthetenként, 88. október 13-ától 90. szeptember 25-ig. Egyik-másik íráson lehetett volna talán igazítani, kiegészíteni, lábjegyzetelni, de végül is nem nyúltam egyikhez sem, mert az egészet akartam békén hagyni, nem akarva megzavarni azt az időt, amely itt, akár egy jó, régi premodern regényben vagy egy valóságos “naplóban”: múlik. Mert mintha ilyen könyv lenne ez is: múlik benne az idő.”
A szerző

 

 

Egy másik megközelítés

A szerző szerint, roppantul élvezné, ha volna neki egy szép, elegáns, hűvös, nyugodt Elefántcsonttornya csaküldögélne benne elzárkózva a „társadalom problémái elől”, de sajnos, – úgy tűnik – a zajos, zűrös, bolond világ eseményei a torony falai közé is beszivárognának. Így aztán, ez sem védene meg semmitől.

Ízelítőül néhány téma, (s néhány zárójeles megjegyzés tőlem): kibontakozás; szomorúmanók országa; szavak megszámlálása; vállaljuk a felelősséget (akkor még nem, ma már bevállaljuk); hol a mi szobánk az Európa-házban (úgy tűnik túl nagy a ház, még mindig keressük); kis nyelvtanóra Esterházyval, különös tekintettel az ikes igékre és a pártra, aki…  (azóta is, aki a kft, a bizottság, a bíróság stb., amely szavunk elfeledve); a november 7-i  ünnepségek diszkrét bája; Hrabal és a szerző Párizsban; „mi a magyar?, mostanság talán az volna a válasz, hogy a sértett, vagy inkább sértődött, az a magyar.”(jelenthetem, még mindig). Aztán, egy, a könyvtáros szívemhez közel álló írás arról, miért is nem sikerülhet rendet raknunk saját könyvespolcunkon. Aki ezt már megpróbálta, annak a cikk kapcsán felidéződnek hiábavaló próbálkozásai, s jókat derül majd olvasás közben. Nekem, könnyeim potyogtak.

De térjünk vissza a rendszerváltás témáihoz. „Az átmenet” című írásban olvashatjuk „De majd jó lesz vagy jobb lesz, ha nem így lesz, ha a szavak visszanyerik higgadtságukat, nagyvonalúságukat.” Gyönyörű gondolat. Igen, higgadt, nagyvonalú szavakra és gondolkodásra lenne szüksége ennek az országnak, de ez még várat magára. Ki tudja, meddig? Talán, addig, amíg minden „még kap fogni egy vajszínű árnyalatot”, de – érzésem szerint – az még odébb van. Egyelőre, csak éles kontúrok vannak és erős színek. Leginkább feketék és fehérek.

A cikkek ma is pont olyan aktuálisak, mint mikor íródtak. Az eltelt 20 év is kevés volt ahhoz, hogy a problémák megoldódjanak. Valószínűleg, a bajok túl mélyen gyökereznek.

Jó szívvel ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik érdeklődnek a rendszerváltás időszaka iránt, akik még meg tudták őrizni józan ítélőképességüket és persze, azoknak, akik szeretik Esterházyt és az ő egyéni humorát.

http://konyvbarat.gportal.hu/gindex.php?pg=25969309&nid=4184477

 

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?