Brodsky Velencéje

elmosódó vízjelek

Ki kicsoda? Joseph Brodsky / Joszif Brodszkij
(1940-1996) orosz származású amerikai költő, esszéista, 1972-től az USA-ban élt. Az orosz hagyományokhoz, a zsidó vallásos érzülethez kötődő, de széles látókörű európaiságból is táplálkozó költészetét intellektuális és érzelmi gazdagság jellemzi.

Nobel-díjas (1987). Magyarul: Post aetatem nostram (versek, 1988.)

 

Debütálás

DEBÜTÁLÁS

1

Minden vizsgát letéve, szombaton
a diáklány meghívta a barátját;
esteledett már, és az asztalon
a vörösbor bedugaszolva árvállt.

Vasárnap reggel zápor zuhogott;
s hogy levehesse szögről a ruháját,
nyikorgó székek közt lopakodott
a vendég; csak a szomszédok ne lássák.

A lány felkapta csészéjét s mohón
kihörpintette maradék teáját.
Még aludt a lakás e hajnalon.
Fürödni ment s a kád kopott zománcát

egész bőrével most érezte meg;
s a szappantól illatozó üresség
még egy új résen áramlik bele;
a világ, amivel ismerkedik még.

2

Az ajtót halkan kinyitó keze
bemocskolódott – elrejtette mélyen;
és megcsörrentek a zakózsebében
a borból visszajáró kopekek.

Az út üres volt. Csikkeket mosott
szét bő vizével az ereszcsatorna.
Eszébe jutott az a szög s goromba
szó hagyta duzzadt ajkát el, szitok,

mi még soha. Felfogva végül ezt,
el is pirult saját otrombaságán,
s ha troli nem jön, gyökeret ereszt,
úgy elcsodálkozott tulajdon száján.

Göncét ledobta, alig ért haza,
nem nézve a verejték illatában
úszó kulcsára, mely követve a
legelsőt, fordul majd sokféle zárban.”

1970

„Akit költőként különben Joszif Brodszkijként ismerhetünk, és akit ezúttal nem a szokásos anglománia írat angol nevén, hanem mert miután 1972-ben kiutasították a néhai Szovjetunióból és az Egyesült Államokban telepedett meg, prózát angolul írt. Így a Watermark című kis kötetkét is, amelyet most magyarul Velence vízjele – talán túlmagyarázó, de szépen alliteráló – címmel adott ki a Typotex, Hetényi Zsuzsa szép és gondos fordításában, alapos jegyzeteivel.

Brodsky nem bírta a nyári Velencét, télen járt oda, amikor munkahelye, egy amerikai egyetem öthetes szünete megengedte. Utolsó útja is ide vezetett, végakarata értelmében e város rég megtelt és újabb halottakat csak egészen kivételesen fogadó temetőjében nyugszik.

Tizenhét tél emlékei, elmélkedései, a város ihlette gondolatfutamai sorakoznak a könyvben, hol anekdotikus, hol dokumentáló, hol prózavers-, hol esszészerű, hol filozofáló, hol humoros formában. Brodsky valójában nem a városban, hanem a város kultúrájában, azaz az egyetemes emberi kultúrában barangol, sétál, vándorol. Idejét főképp az antikvitásban és kedvenc angol költői körében tölti, bármiről szóljon is, bár orosz mestereiről, példaképeiről sem feledkezik meg a velencei fagyoskodások közepette.

Főhőse azonban mindig a város, illetve e város elemi közege, a víz – és amelynek metaforája: a tükör. Egyáltalán Brodsky nyelve és gondolkodása metaforikus, metaforáinak megfejtésével pedig hiábavalóság, sőt vétek lenne kísérletezni. Szellemének lenyomatát, nézeteinek, véleményeinek visszaverődéseit persze magukon viselik e többnyire rövid, lazán kapcsolódó szövegek.

Megtudjuk, hogy az izzadságszagú nyári Velencén kívül még mi mindentől irtózik – mondjuk a zsarnokságtól a vásárlási lázig -, ám ez így leírva máris durva egyszerűsítés.

Közelebb jutunk a költőhöz, ha magunk is megpróbálunk beleveszni a téli ködbe.” (Zappe László)

A kiadó:

 

Velence vízjele

 

Joseph Brodsky

Fordította: Hetényi Zsuzsa

 

„Sok holddal ezelőtt a dollár 870 líra volt, én pedig harminckét éves. A földgolyó is kétmilliárd lélekkel könnyebben forgott, és üres volt a stazione bárja, amikor megérkeztem azon a hideg decemberi éjszakán. Ott álltam és vártam az egyetlen embert, akit ismertem abban a városban. A nő, aki kijött volna elém, sokat késett.Minden utazó jól ismeri ezt az állapotot, a fáradtság és a nyugtalanság kevercsét. Bámuljuk az órákat és a menetrendeket, szemügyre vesszük a visszeres márványt a lábunk alatt, beszívjuk az ammóniát és a hideg téli éjszakákon a mozdonyok acélöntvényeiből áradó nehéz szagot. Mindezt elvégeztem.Az ásítozó bárpultoson és a mozdulatlan pénztároson, e Buddha-szerű matroná-n kívül egy árva lélek sem járt arra. Mégsem voltunk semmire sem jók egymásnak: már elpazaroltam teljes szókincsemet, amellyel nyelvükből rendelkeztem, az espresso már elhangzott, kétszer is.”

Tűnődő önéletrajz és Velence lírai leírása – elegáns, kedves, energikus, nosztalgikus.

Brodszkij, a Nobel-díjas költő Velence csábító és rejtélyes városáról ír ebben a rövid, erőteljes kötetben, amely egyúttal önéletrajzi esszé, prózavers. A 48 fejezet mozaikja -a költő 20 Velencében töltött telének emlékezetes epizódjai – asszociatív úton, megejtő szépséggel eleveníti fel a város építészeti és atmoszferikus jellegét. Azoknak, akik szeretik Velencét, Vivaldi zenéjét, Tiepolo vagy Tiziano művészetét, ez az álmodozás-gyűjtemény kihagyhatatlan.

By Rajkó Félix

 

Utószó:

Robert Morgannak

 

Sok holddal ezelőtt a dollár 870 líra volt, én pe-

dig harminckét éves. A földgolyó is kétmilliárd lé-

lekkel könnyebben forgott, és üres volt a stazione

bárja, amikor megérkeztem azon a hideg decem-

beri éjszakán. Ott álltam és vártam az egyetlen

embert, akit ismertem abban a városban. A nő,

aki kijött volna elém, sokat késett.

Minden utazó jól ismeri ezt a kellemetlen ál-

lapotot, a fáradtság és a nyugtalanság keverékét.

Bámuljuk az órákat és a menetrendeket, tüzete-

sen megvizsgáljuk a visszeres márványt a lábunk

alatt, beszívjuk az ammóniát és a hideg téli éjsza-

kákon a mozdonyok acélöntvényeiből áradó ne-

héz szagot. Mindezt megtettem.

 

 

Robert Morgan amerikai festő, Brodsky barátja, több

mint 30 évig Velencében élt. Brodsky műve az ő fotóival

illusztrált exkluzív, 50 példányos, kézzel merített papírra

nyomott kiadásban is megjelent 2007-ben. Egy példány

ára 5000 dollár.

 

Pályaudvar (olasz). Az olasz szavak jelentése a továb-

biakban megjelölés nélkül szerepel a jegyzetekben.


Page 2

6

Az ásítozó bárpultoson és a mozdulatlan

pénztároson, e Buddha-szerű matronán kívül egy

árva lélek sem járt arra. Ám semmire sem vol-

tunk mi jók egymásnak: már elpazaroltam teljes

szókincsemet, amellyel nyelvükből rendelkeztem,

az espresso már elhangzott, kétszer is. Már meg-

vettem az első csomagot abból, amit a következő

években úgy neveztem el, hogy Merde Statale

3

,

Movimento Sociale

4

és Morte Sicura

5

– ez volt éle-

temben az első csomag MS

6

. Úgyhogy fölvettem a

csomagjaimat, és kiléptem az utcára.

Abban a valószínűtlen esetben, ha valaki kö-

vette volna tekintetével fehér London Fog ballo-

nomat és sötétbarna Borsalino kalapomat, nem

találta volna szokatlannak a külsőmet. Az éjsza-

kának biztosan nem esett volna nehezére, hogy

elnyeljen. A mimikri nézetem szerint előkelő he-

lyet foglal el az utazók holmijának listáján, és ak-

kor úgy élt bennem Itália, mint az ötvenes évek

fekete-fehér filmjeinek és mesterségem ugyan-

ilyen monokróm médiumának a fúziója. Így a tél

3

Állami szar.

4

Társadalmi mozgalom.

5

Biztos halál.

6

Olasz cigarettamárka.


Page 3

7

bizonyult az én évszakomnak, és azt hiszem, egy

sál volt az egyetlen dolog, ami hiányzott rólam ah-

hoz, hogy úgy nézzek ki, mint egy helyi léhűtő

vagy carbonaro. Úgy éreztem, észrevétlen vagyok,

beleolvadok a környezetbe, és beleillek egy ala-

csony költségvetésű krimi vagy inkább melodrá-

ma kockáiba.

S

zeles éj volt, s még mielőtt retinám bármit is

regisztrált volna, mérhetetlen boldogság öntött

el, orrlyukaimat megtöltötte az, ami számomra

mindig ennek szinonimája volt, a fagyos hínár il-

lata. Mások számára ezt jelenti a frissen kaszált fű

vagy a széna, megint másoknak a karácsonyfa és

a mandarin illata. Nekem a fagyos hínár jelenti

ezt, részben már magának a szónak a festői hang-

zása miatt (oroszul a hínár az a gyönyörű szó,

hogy vódoroszli

7

), részben pedig a jelentésében

rejlő apró össze nem illőség, a víz mélyében zajló

rejtett dráma miatt. Az ember ráismer magára bi-

zonyos elemek között: amikor magamba szívtam

ezt a szagot a stazione lépcsőjén, már réges-rég az

össze nem illőségek és rejtett drámák szakértője

7

A szóban a „víz” és a „növekedtek” elemek rejlenek.


Page 4

8

lettem. E szag iránti vonzódásom kétségtelenül az-

zal is magyarázható lenne, hogy a Balti-tenger mel-

lett töltöttem gyerekkoromat, a Montale

8

versében

szereplő vándorló szirén hazájában. De azért két-

lem, hogy innen eredne. Már csak azért is, mert

ez a gyermekkor nem volt olyannyira boldog (nem

szokott ugyanis az lenni, sokkal inkább az önutálat

és a védtelenség iskolája), ami pedig a Baltikumot

illeti, arról a részről, ahol én éltem, igazán csak egy

angolna volt képes kicsusszanni. Mindenesetre gye-

rekkorom aligha tekinthető bármiféle nosztalgia

tárgyának. Mindig is éreztem, hogy ez a nosztalgia

máshová vezethető vissza, valamire, ami az élet-

rajz keretein és a genetikai adottságokon kívül esik,

a hipotalamusz tájékára, ahol gerinchúros őseink

benyomásai raktározódnak őselemükről, például

azé az ichthusé

9

, ahonnan civilizációnk ered. Hogy

aztán az a hal boldog volt-e, az már más kérdés.

8

Eugenio Montale: L’anguilla.

9

Hal (a görög ΙΧΘΥΣ latinos átírása). A szó jelentése

kettős a szövegben: a gerinchúros hal fejlődéstani ősünk,

és ez a görög szó a Krisztust megnevező szavak – Ieszusz

Chrisztosz Theu Uiosz Szótér, Jézus Krisztus Isten Fia

Megváltó – kezdőbetűinek összeolvasása. Brodsky aLagúna

című versében is így ír: „gerinchúros ősöd, a Megváltó…”

 

Brodsky : Velence vízjele

 

www.typotex.hu

velemeny@typotex.hu

marketing@typotex.hu

Ki kicsoda? Joseph Brodsky / Joszif Brodszkij
(1940-1996) orosz származású amerikai költő, esszéista, 1972-től az USA-ban élt. Az orosz hagyományokhoz, a zsidó vallásos érzülethez kötődő, de széles látókörű európaiságból is táplálkozó költészetét intellektuális és érzelmi gazdagság jellemzi.

Nobel-díjas (1987). Magyarul: Post aetatem nostram (versek, 1988.)

 

Debütálás

DEBÜTÁLÁS

1

Minden vizsgát letéve, szombaton
a diáklány meghívta a barátját;
esteledett már, és az asztalon
a vörösbor bedugaszolva árvállt.

Vasárnap reggel zápor zuhogott;
s hogy levehesse szögről a ruháját,
nyikorgó székek közt lopakodott
a vendég; csak a szomszédok ne lássák.

A lány felkapta csészéjét s mohón
kihörpintette maradék teáját.
Még aludt a lakás e hajnalon.
Fürödni ment s a kád kopott zománcát

egész bőrével most érezte meg;
s a szappantól illatozó üresség
még egy új résen áramlik bele;
a világ, amivel ismerkedik még.

2

Az ajtót halkan kinyitó keze
bemocskolódott – elrejtette mélyen;
és megcsörrentek a zakózsebében
a borból visszajáró kopekek.

Az út üres volt. Csikkeket mosott
szét bő vizével az ereszcsatorna.
Eszébe jutott az a szög s goromba
szó hagyta duzzadt ajkát el, szitok,

mi még soha. Felfogva végül ezt,
el is pirult saját otrombaságán,
s ha troli nem jön, gyökeret ereszt,
úgy elcsodálkozott tulajdon száján.

Göncét ledobta, alig ért haza,
nem nézve a verejték illatában
úszó kulcsára, mely követve a
legelsőt, fordul majd sokféle zárban.”

1970

„Akit költőként különben Joszif Brodszkijként ismerhetünk, és akit ezúttal nem a szokásos anglománia írat angol nevén, hanem mert miután 1972-ben kiutasították a néhai Szovjetunióból és az Egyesült Államokban telepedett meg, prózát angolul írt. Így a Watermark című kis kötetkét is, amelyet most magyarul Velence vízjele – talán túlmagyarázó, de szépen alliteráló – címmel adott ki a Typotex, Hetényi Zsuzsa szép és gondos fordításában, alapos jegyzeteivel.

Brodsky nem bírta a nyári Velencét, télen járt oda, amikor munkahelye, egy amerikai egyetem öthetes szünete megengedte. Utolsó útja is ide vezetett, végakarata értelmében e város rég megtelt és újabb halottakat csak egészen kivételesen fogadó temetőjében nyugszik.

Tizenhét tél emlékei, elmélkedései, a város ihlette gondolatfutamai sorakoznak a könyvben, hol anekdotikus, hol dokumentáló, hol prózavers-, hol esszészerű, hol filozofáló, hol humoros formában. Brodsky valójában nem a városban, hanem a város kultúrájában, azaz az egyetemes emberi kultúrában barangol, sétál, vándorol. Idejét főképp az antikvitásban és kedvenc angol költői körében tölti, bármiről szóljon is, bár orosz mestereiről, példaképeiről sem feledkezik meg a velencei fagyoskodások közepette.

Főhőse azonban mindig a város, illetve e város elemi közege, a víz – és amelynek metaforája: a tükör. Egyáltalán Brodsky nyelve és gondolkodása metaforikus, metaforáinak megfejtésével pedig hiábavalóság, sőt vétek lenne kísérletezni. Szellemének lenyomatát, nézeteinek, véleményeinek visszaverődéseit persze magukon viselik e többnyire rövid, lazán kapcsolódó szövegek.

Megtudjuk, hogy az izzadságszagú nyári Velencén kívül még mi mindentől irtózik – mondjuk a zsarnokságtól a vásárlási lázig -, ám ez így leírva máris durva egyszerűsítés.

Közelebb jutunk a költőhöz, ha magunk is megpróbálunk beleveszni a téli ködbe.” (Zappe László)

A kiadó:

 

Velence vízjele

 

Joseph Brodsky

Fordította: Hetényi Zsuzsa

 

„Sok holddal ezelőtt a dollár 870 líra volt, én pedig harminckét éves. A földgolyó is kétmilliárd lélekkel könnyebben forgott, és üres volt a stazione bárja, amikor megérkeztem azon a hideg decemberi éjszakán. Ott álltam és vártam az egyetlen embert, akit ismertem abban a városban. A nő, aki kijött volna elém, sokat késett.Minden utazó jól ismeri ezt az állapotot, a fáradtság és a nyugtalanság kevercsét. Bámuljuk az órákat és a menetrendeket, szemügyre vesszük a visszeres márványt a lábunk alatt, beszívjuk az ammóniát és a hideg téli éjszakákon a mozdonyok acélöntvényeiből áradó nehéz szagot. Mindezt elvégeztem.Az ásítozó bárpultoson és a mozdulatlan pénztároson, e Buddha-szerű matroná-n kívül egy árva lélek sem járt arra. Mégsem voltunk semmire sem jók egymásnak: már elpazaroltam teljes szókincsemet, amellyel nyelvükből rendelkeztem, az espresso már elhangzott, kétszer is.”

Tűnődő önéletrajz és Velence lírai leírása – elegáns, kedves, energikus, nosztalgikus.

Brodszkij, a Nobel-díjas költő Velence csábító és rejtélyes városáról ír ebben a rövid, erőteljes kötetben, amely egyúttal önéletrajzi esszé, prózavers. A 48 fejezet mozaikja -a költő 20 Velencében töltött telének emlékezetes epizódjai – asszociatív úton, megejtő szépséggel eleveníti fel a város építészeti és atmoszferikus jellegét. Azoknak, akik szeretik Velencét, Vivaldi zenéjét, Tiepolo vagy Tiziano művészetét, ez az álmodozás-gyűjtemény kihagyhatatlan.

By Rajkó Félix

 

Utószó:

Robert Morgannak

 

Sok holddal ezelőtt a dollár 870 líra volt, én pe-

dig harminckét éves. A földgolyó is kétmilliárd lé-

lekkel könnyebben forgott, és üres volt a stazione

bárja, amikor megérkeztem azon a hideg decem-

beri éjszakán. Ott álltam és vártam az egyetlen

embert, akit ismertem abban a városban. A nő,

aki kijött volna elém, sokat késett.

Minden utazó jól ismeri ezt a kellemetlen ál-

lapotot, a fáradtság és a nyugtalanság keverékét.

Bámuljuk az órákat és a menetrendeket, tüzete-

sen megvizsgáljuk a visszeres márványt a lábunk

alatt, beszívjuk az ammóniát és a hideg téli éjsza-

kákon a mozdonyok acélöntvényeiből áradó ne-

héz szagot. Mindezt megtettem.

 

 

Robert Morgan amerikai festő, Brodsky barátja, több

mint 30 évig Velencében élt. Brodsky műve az ő fotóival

illusztrált exkluzív, 50 példányos, kézzel merített papírra

nyomott kiadásban is megjelent 2007-ben. Egy példány

ára 5000 dollár.

 

Pályaudvar (olasz). Az olasz szavak jelentése a továb-

biakban megjelölés nélkül szerepel a jegyzetekben.


Page 2

6

Az ásítozó bárpultoson és a mozdulatlan

pénztároson, e Buddha-szerű matronán kívül egy

árva lélek sem járt arra. Ám semmire sem vol-

tunk mi jók egymásnak: már elpazaroltam teljes

szókincsemet, amellyel nyelvükből rendelkeztem,

az espresso már elhangzott, kétszer is. Már meg-

vettem az első csomagot abból, amit a következő

években úgy neveztem el, hogy Merde Statale

3

,

Movimento Sociale

4

és Morte Sicura

5

– ez volt éle-

temben az első csomag MS

6

. Úgyhogy fölvettem a

csomagjaimat, és kiléptem az utcára.

Abban a valószínűtlen esetben, ha valaki kö-

vette volna tekintetével fehér London Fog ballo-

nomat és sötétbarna Borsalino kalapomat, nem

találta volna szokatlannak a külsőmet. Az éjsza-

kának biztosan nem esett volna nehezére, hogy

elnyeljen. A mimikri nézetem szerint előkelő he-

lyet foglal el az utazók holmijának listáján, és ak-

kor úgy élt bennem Itália, mint az ötvenes évek

fekete-fehér filmjeinek és mesterségem ugyan-

ilyen monokróm médiumának a fúziója. Így a tél

3

Állami szar.

4

Társadalmi mozgalom.

5

Biztos halál.

6

Olasz cigarettamárka.


Page 3

7

bizonyult az én évszakomnak, és azt hiszem, egy

sál volt az egyetlen dolog, ami hiányzott rólam ah-

hoz, hogy úgy nézzek ki, mint egy helyi léhűtő

vagy carbonaro. Úgy éreztem, észrevétlen vagyok,

beleolvadok a környezetbe, és beleillek egy ala-

csony költségvetésű krimi vagy inkább melodrá-

ma kockáiba.

S

zeles éj volt, s még mielőtt retinám bármit is

regisztrált volna, mérhetetlen boldogság öntött

el, orrlyukaimat megtöltötte az, ami számomra

mindig ennek szinonimája volt, a fagyos hínár il-

lata. Mások számára ezt jelenti a frissen kaszált fű

vagy a széna, megint másoknak a karácsonyfa és

a mandarin illata. Nekem a fagyos hínár jelenti

ezt, részben már magának a szónak a festői hang-

zása miatt (oroszul a hínár az a gyönyörű szó,

hogy vódoroszli

7

), részben pedig a jelentésében

rejlő apró össze nem illőség, a víz mélyében zajló

rejtett dráma miatt. Az ember ráismer magára bi-

zonyos elemek között: amikor magamba szívtam

ezt a szagot a stazione lépcsőjén, már réges-rég az

össze nem illőségek és rejtett drámák szakértője

7

A szóban a „víz” és a „növekedtek” elemek rejlenek.


Page 4

8

lettem. E szag iránti vonzódásom kétségtelenül az-

zal is magyarázható lenne, hogy a Balti-tenger mel-

lett töltöttem gyerekkoromat, a Montale

8

versében

szereplő vándorló szirén hazájában. De azért két-

lem, hogy innen eredne. Már csak azért is, mert

ez a gyermekkor nem volt olyannyira boldog (nem

szokott ugyanis az lenni, sokkal inkább az önutálat

és a védtelenség iskolája), ami pedig a Baltikumot

illeti, arról a részről, ahol én éltem, igazán csak egy

angolna volt képes kicsusszanni. Mindenesetre gye-

rekkorom aligha tekinthető bármiféle nosztalgia

tárgyának. Mindig is éreztem, hogy ez a nosztalgia

máshová vezethető vissza, valamire, ami az élet-

rajz keretein és a genetikai adottságokon kívül esik,

a hipotalamusz tájékára, ahol gerinchúros őseink

benyomásai raktározódnak őselemükről, például

azé az ichthusé

9

, ahonnan civilizációnk ered. Hogy

aztán az a hal boldog volt-e, az már más kérdés.

8

Eugenio Montale: L’anguilla.

9

Hal (a görög ΙΧΘΥΣ latinos átírása). A szó jelentése

kettős a szövegben: a gerinchúros hal fejlődéstani ősünk,

és ez a görög szó a Krisztust megnevező szavak – Ieszusz

Chrisztosz Theu Uiosz Szótér, Jézus Krisztus Isten Fia

Megváltó – kezdőbetűinek összeolvasása. Brodsky aLagúna

című versében is így ír: „gerinchúros ősöd, a Megváltó…”

 

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?