Az arab Káma-Szutra

Illatos kert

Rögtön megnyugodtam, amikor megtudtam:a méz és gyömbér keverék bedörzsölése is használ , de még a langyos víz is segíthet. Legalábbis ezt ajánlja egy középkori mohamedán munka.

A harmadik században keletkezett Káma-szútra kései, 15. századi arab párja Az illatos kert , az arab világ szerelmi kultúrájába enged bepillantani. Ez a világ egykor-talán most is – gazdag lehetett, egy vers azt állítja , hogy Allah a világ bujaságából kilenctized részt Arábiának ajándékozott.

Egy sejk az egyik tuniszi vezírnek levél formájában írja le tanácsait a dicséretre méltó és megvetendő nőkről és férfiakról, a nemzés műveletéről , a férfi és női nemi szervekről  , a nők fondorlatáról és hűtlenkedéseiről , az időleges tehetetlenség okairól és kiküszöböléséről és külön fejezet foglalkozik a kisméretű hímtagok megnövelésére és dúsítására szolgáló javallatokkal.

A szakmunka tárgyalja a születendő gyermek nemének megállapítását is.

Álszemérem nélkül , de nem frivol hangnemben ír a testi szerelem emelkedett-extatikus pillanatairól.” Csaknem minden fontos megállapítást szellemes túlzásokkal tarkított mesegyöngy illusztrál , melyek rendkívül emlékeztetnek Bocaccio novelláira , csakhogy azoknál sokkal szabadszájúbbak. Olvasásuk közben a szerelem tudományán keresztül tekinthetünk be az Ezeregyéjszaka pezsgő , vérbő , prűdnek aligha nevezhető világába ” /A Lazi Kiadó előszava/

Muhammad an-Nefzami -a szerző-szerint a nő csupán az egyesülés végett szereti a férfit.

A nők örömére szolgáló hímtag legyen legföljebb tizenkét ujjnyi /három tenyérszélesség / vagy legalább hatujjnyi /másfél tenyérszélesség /hosszú.

A nők által szeretett férfi mellkasa legyen erős , a hátulja izmos , tudja , hogyan uralkodhat a magján , és legyen biztos a merevedése.

A nőnek , aki méltó a férfiak tekintetére , a dereka legyen karcsú , az alakja gömbölyded és buja. A haja legyen fekete, a homloka széles , szemöldöke éjsötét , nagy fekete szemének fehérje élettel teli. Arca tökéletesen ovális , orra finom , szája kecses ívű , ajka és nyelve vérbőn piros. Lehelete édes illatú , nyaka karcsú és erős , mellkasa és hasa széles , keble dús , hasa arányos formájú , köldöke szépen horpadó. Ágyéka legyen domború , vulvája előretörő és húsos , a pihék szélétől a fenékig keskenyedő , nem lucskos , de tapintása lágy , sugározzon belőle hév és ne ontson kellemetlen illatot.

Tudjon annyit , mint a mindenkori haza bölcse.

Combja és fara legyen erős , csípője széles , dereka szépen hajló , keze és lábfeje finom , a karja telt , a válla fejlett.

A szerző szerint- viszont-  a lankadatlan férfi zsírban sült , mézben úszó tojássárgáján él , fehér kenyéren , amihez kizárólag érett muskotálybort iszik , ezért éjjel-nappal szeretkezik , a hímtagja csak álmában pihen.

Nem szabad, hogy az aktus közben a nő kerekedjen felül , mert húgycsőgyulladás lehet a vége ,s a férfinak szeretkezés után kerülnie kell a nehéz munkát , mert az káros lehet az egészségre..

A szeretkezés befejezése után tilos azonnal felkelni, vizet inni

A szeretkezés különféle módjai

Bár a hatalmas Allah nem hagyta tájékozatlanul népét:.”Az asszonyok a ti termőföldetek. Menjetek a földjeitekre tetszésetek szerint! “/Korán II.,223/-a könyv a szeretkezésnek az arab világban ismeretes 11 módját ismerteti ,de az indiai népeknél dívó szokásokat is számba veszi

Ezek közül a recenzens különösen ajánlja a:

-arkhimédeszi csavar

a bukfenc

a struccfarok

a zokni felhúzása

a mozsártörő

szivárványíj

és a cserebere -módozatait.

Kerülni kell az álló helyzetben végzett közösülést , mert megterheli a térdizületet és idegrángást okozhat. Oldalról viszont hajlamossá teheti a szervezetet a köszvényre és idegzsábára. Csökkenhet a férfierő és romolhat a látás. Öreg nőkkel a közösülés halálos méreg- figyelmeztet a szerző. A forró országokban szeretkezés következtében bekövetkezett bajok közt említhető a hirtelen , minden előzmény nélküli megvakulás. Férfiaknak kerülni kell a selyem használatát , mert rossz hatással van a hímtag képességére. Tilos a burnót és a hideg víz .A bakkecske vére és a méz keveréke helyreállítja a férfierőt –a férfi magja az élet vize

.A koriander üzenete

A kötet szerelmi jóslásokkal is foglalkozik ,a magyarok számára is ismert Harún ar Rasíd királyról szól a történet.

A király egyszer csak megkívánta feleségét és otthagyta társaságát. Az asszony nehéz napjait élte és ezért visszautasította , ezért a király búsan letelepedett társai közé. Hanem rövid idő múlva az asszony megpróbáltatásai megszűntek. Elküldte szolgálólányát a királyhoz egy tálka koriandermaggal.

A király nem értette, mit üzen asszonya. Az udvari költője az alábbi verset költötte:

Cukorfehér koriandert

Küldött neked az a némber.

Tenyeremen megforgattam,

Hosszan pörgettem agyamban

Hogy megtudjam , mit jelenthet,

S nem is találtam , csak egyet:

A nő annyit üzen , uram

Hogy vulvája már készen van

Mindenképp hasznos végigolvasni a kötetet, noha a szerző megjegyzi , hogy pusztán a Korán olvasása is nemi gerjedelmet kelthet.

 

Kerekes Tamás

 

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?