A regény

Böszörményi Zoltán

 

A regényről

 

 

 

Böszörményi Zoltán

 

 

Illúziótlan, illat nélküli és színtelen volt a pillanat, amikor regényem utolsó mondata után leütöttem a pontot. Hittem, reméltem, ha befejezem, legalább hiányérzetem lesz, vagy valami ilyesmi.

 

De nem lett.

 

A barbadoszi délután épp olyan fényes, gomolyfelhőktől tarkított eget rajzolt fölém, mint azelőtt, annyi napon keresztül. A denevérek kétségbeesett fekete villámként szaggatták cafattá az esti levegőt, mint eddig.

 

Csak a pálmafák suttogása változott, mert a szél újabb rohamra indult, hogy megint és ismét meghódítsa a már számtalanszor bevett szigetet.

 

Végül, ünneplés gyanánt, rágyújtottam egy bőrszivarra. Erre az alkalomra tartogattam immár egy éve. Volt is vele elég gondom, mert nedvességtartalmát megőrizendő gyakran kellett gondoznom, párásítanom, babusgatnom, hogy készenlétben tartsam, mire elérkezik a nagy pillanat.

 

Regényírás közben sok minden történt velem. Volt, amikor majdnem ráment a bőröm. Feldúlt lelkem és szenvedélyeim szinte megöltek, miközben regényhőseim sorsa, élete felől kellett döntenem.

 

Most, visszagondolva azokra a napokra, bizarr, émelyítő érzés kerít hatalmába. Miközben mások kálváriájáról szőttem a mesét, a magaméról teljesen meg kellett feledkeznem, el kellett zsibbasztanom azt az eleven, nyugodni nem hagyó, gyötrő és maró kérdést: mi lesz velem? Hogyan tovább? Merre?

 

„Mennyire egyedül és elszigetelve érzi magát az író a saját bőrében, úgy érzi, nincs hova bújnia, maga elől nincs hová menekülnie. Önmaga csapdájában vergődik a nagyokos. Bezzeg ő panaszkodik, nem úgy, mint regényének hősei, akik meg sem mukkannak, eltűrik, bármi történik is velük. Némák. Hangtalanok. Nincs bennük hatalmi vágy, gőg, szenvedély, nárcizmus, szerelem, irigység, aggodalom, konok akarat és elszántság, rátartiság és léhaság, ripacs álnokság. Nem, ez mind hiányzik belőlük, mert ugye az íróban, egyedül benne léteznek a felsoroltak” – futott át bennem a gondolat.

 

Szivarfüst.

 

Előttem elkészült regényem kézirata.

 

Kóstolgatom címének szavait: „Az éj puha teste”

 

Máris villámként sújt rám a kétség, a gyanú ökle.

 

Szivarom füstje viszont azt is eszembe jutatta, hogy regényemmel kapcsolatban egy nagyon nehéz feladat vár még rám: a szöveg átírása, gyomlálása. Ami szinte egyenlő egy újjászületéssel. Újabb kálváriával, újabb keresztrefeszítéssel.

 

Mert feltámadni csak így lehet.

 

Így érdemes.

 

 

 

(Böszörményi Zoltán blogja

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?