A csokor

A Kossuth tér sosem nyugszik. Erre sétálva töpreng el leginkább azon az ember, hány olyan zakó suhan el mellette,

aminek zsebe befolyásos emberek névjegykártyáitól dagad.

A Kossuth tér sosem nyugszik. Erre sétálva töpreng el leginkább azon az ember, hány olyan zakó suhan el mellette, aminek zsebe befolyásos emberek névjegykártyáitól dagad. Az én zakóm otthon maradt, csak kora őszi poliészter kabátom fed, zsebében pár kajajeggyel, és a nagyon befolyásos fodrászom névjegykártyájával. A közlekedő öltönyök után most Lexusok és Audik szele csapkodja a kabátom itt, a járdaszegélyen billegve, a zöldre várva. Egy Bentley megáll, és alázatosan kivárja, míg áthalad előtte a hátitáskás diák, a hajléktalan, a részeg punk,
és én is. A közlekedési lámpa igazságot szolgáltat. A lóerők nyugodni kényszerülnek, legalább arra a kis időre, amíg a bűvös zöld fény erre kötelezi. Aztán a hatalom ismét átkerül a Bentley sofőrjének kezébe, és tekintélyét végigfröcsköli az út szélén állókon, akár az őszi eső pocsolyáit.
De hogy kerül ide, a Kossuth térre pár tarka, fonnyadozó virágcsokor?
Akinek füle van, hallja meg – mondja a Biblia. Akinek szeme van, lássa meg. A virágot, és a virág mellett kuporgó valószerűtlenül öreg és ráncos asszonyt, aki itt ül a Kossuth tér szegletében, a felsőkategóriás járművek kifutóján, a sikertől duzzadó mellkasok forgatagában.
Tudom, hogy talán az a 3 csokor biztosítja az esti vacsorát. Zsömle és parizer. Persze csak ünnepnapokon.

A néni látványán tűnődve beugrik, hogy holnap valakinek névnapja lesz, lábaim már akaratlanul fordítanak is az asszony irányába.
A fekete kendő alól hála és áldás különböző nyelvi szerkezetei áradnak rám.
-Nem venne két csokrot? – formázzák száraz ajkai a kérdést.

– Köszönöm, de csak egy hölgyet ismerek, akinek holnap van a névnapja.

Kettőszáz forint a csokor ára. Kikeresem a megfelelő címletet, majd a csokorral a kezemben haladok tovább a metró felé.
A csokor átadásakor egy őszinte mosolyt kapok viszonzásul. A kopottas, hervadó kerti virágok ellenére.
Napközben egy kérdés kezdte magát agyamba fészkelni.
Vajon mennyi boldogságot tudnának teremteni a dagadó zsebű zakók?

Szerző: szívében szögesdrót

Csak hang legyen és fény!

“A csokor” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?