21. Red Bull Dolomitenmann Lienz, 2008. szeptember 6.

Idén remélhetőleg újra célhoz állhatunk. 110 csapat, 440 versenyző, egy 50 kilométeres táv 3000 méteres szintkülönbséggel. Verseny az idővel és egymással, egy közel négy órás kegyetlen küzdelem során. A Red Bull Dolomitenmann, hasonlóan mint a Cape Town-i, Cape Town Mann verseny. Minden csapat egy futóból, egy kajakosból, egy hegyi-kerékpárosból és egy siklóernyősből áll.

Négy videó, sajna reklámokkal. Csak kattints a képre, Esc -vel kiléphetsz.

Előzmény 2007-ből:

Elhoztuk a 44. helyezésért járó tapasztalatot a 110 csapatból.
Kemények voltak a srácok, beleadtak apait – anyait, pulzusmérővel tartották kordában indulatukat és vérsavasodásukat, hogy bírják a megpróbáltatást a célig.
Ez sikerült is! Mindenki teljesítette a feladatát, hiba nélkül, szigorú bírák előtt, akik sasszemmel figyelték és milliméter hibákért is diszkvalifikálnak.

Különösképpen a kajaknál, állnak őrszemet és visszaküldik azt aki szerintük hibázott, nem midig jogosan. Így történt ez Zolival is amikor csak fejjel kerülte a bóját, ami egyébként szabályos. Nem nyújtunk be óvást, nem azért mert nem jogos, hanem mert egy verseny nem erről szól.

 

Hogy az idénre nézve 2008-ban minimum 10, de lehetőség szerint 20 helyet javítsunk az eredményeinken, a következő receptre van szükség:
Egy jó hajó (kipipálva!), amit már nem gyártanak, de használtan még hozzá lehet jutni kéz alatt, ez elengedhetetlen a felfelé evezéshez a fehér vízben akadályokat kerülgetni, szlalomozni. Egy jó terep (pipa) a futás és bringázás edzésekre, nehéz a környéken 1700 méteres szintkülönbséget találni 20-40%-os emelkedővel.
A legkönnyebb dolga mégiscsak a siklóernyősnek van, ami az edzést illeti, mivel 100-150 méter szintkülönbséget könnyedén találni a futógyakorlatokhoz, az meg, hogy a versenyen fel kell túrázni a starthoz 2440 méter magasra, “elhanyagolható”, a futó és a bringás teljesítményéhez képest.
Idén (2007) még el is maradt ez a versenyszám az erős, néha viharos hátszél miatt. További finomítások és desszert a recepthez a nagyobb siker érdekében:
A futónak és a siklóernyősnek a versenynapon, reggel 7:00-re kell kiérni a az indulási pontra, a futónak feleslegesen csak azért, hogy majd a célban átöltözéshez leadja a csomagját, amit helikopter juttat el a helyszínre majd 10-kor el is startolhat. Három óra felesleg, két óra mínusz, alvásból.
Erre a feladatra talán még a siklóernyős is képes, hogy megkímélje a futót a korai 6:00 órai kelés okozta gyötrelmektől.
Ez nem csalás, ez tapasztalat, ellestük az ottaniaktól, akik már rutinosak, és az első tízben végeznek.

Tömören ennyi, a tapasztalatok reményeink szerint jövőre még közelebb juttatnak majd a dobogóhoz.

Naturelle team:
Bogos Tamás – Budapest, HUN (BERGLAUF)
Varga Gábor – Budapest, HUN (PARAGLEITEN)
Jávor Zoltán – Budapest, HUN (WILDWASSER-KAJAK)
Dobai Zoltán – Budapest, HUN (MOUNTAINBIKE)

110 csapat, 440 versenyző, egy 50 kilométeres táv 3000 méteres szintkülönbséggel.
Verseny az idővel és egymással, egy közel négy órás kegyetlen küzdelem során.
A Red Bull Dolomitenmann, hasonlóan mint a Cape Town-i, Cape Town Mann verseny.
Minden csapat egy futóból, egy kajakosból, egy hegyi-kerékpárosból és egy siklóernyősből áll.

 

 

Van aki csak azért jön el, hogy szurkoljon és átérezze a szenvedést, azt a gyötrelmet, és vért izzadást, amit a résztvevők arcán látni, bizony még a legkeményebbek is odateszik magukat. Oda KELL tenniük magukat, ha nem akarnak lemaradni, mert jön a Magyar csapat!

A feladat egyszerű

Futással kezdődik, pontban reggel nyolc órakor a falucska szívéből, el a hegyig onnan fel a hegyre, útjelzések alapján, 1761 méter szintkülönbség, szintidő alatt (három óra), rekord: 1h50p, fent a csúcson a futókat elsősegély és orvosok várják, hiszen a kiszáradt és végelgyengülésben, habzó szájjal célba értek, azonnal összeesnek, ilyenkor nem ritka a mentőfólia és a hordágy. (Az ernyőst reggel hétkor indítják útnak buszokkal a hegy lábáig, onnan gyalog a csúcsra, hogy mindenképp a futó előtt érjen oda)

A futó átadja a stafétát a bemelegített siklóernyősnek, aki folyamatosan figyeli, hogy mikor érkezik csapattársa, és már messziről hajtja a célba. Lent a faluban ekkor 25-30 Celsius, a csúcson, árnyékban 10.

Folytatódik a menet. Kétszáz méter szintkülönbség futva lefele, majd száz méter szintben, majd száz fel, a tizenöt kilós felszereléssel, ami önmagában elég megterhelő és már lehet is startolni az előre precízen behajtott ernyővel, amit csak ki kell göngyölni, fejfölé húzni futva és a levegőbe emelkedni, ami a fáradságot beleszámítva nem is olyan hétköznapi számukra sem, majd két GPS koordinátát érintve átrepülni egy másik hegyre és ott célba szállni. Innen százötven méter szintkülönbséget kell fölfelé, megfutni a zsinórok által, összehúzott ernyővel, egy másik start helyig, újra teríteni az ernyőt, start. Várakozni nem igen lehet, mert az idő megy, és még a gyenge hátszélben is indulni kell. Ezután már csak a sebességi lesiklás és újbóli célra szállás van hátra, egy kisméretű focipályára, mely körbe van véve magas labdahálóval, fákkal, s ritkán de be-be talál rájuk egy-két ernyős.

A siklóernyős átadja a stafétát a vadvízi kajakosnak, aki folyamatosan kémleli az eget és próbálja beazonosítani a csapattársa ernyőjét, ami magasról jön és könnyen összetéveszthető egy ugyanolyan színű, mintázatú ernyővel.

A kajakos futva teszi meg az utat a vadvízig, majd ugrás a habok közé és küzdeni a természet elemeivel, plusz a mesterséges, fentről belógatott akadály póznákkal 1 km.-es szlalomban.

Ha nem sikerül az akadályokat venni, nincs esély visszaevezni, a sodrás miatt, vagy kihagyja, vagy kievez a köves partra, és visszaszalad a hajóval, hogy aztán újra nekivágjon. Ember feletti a teljesítmény ez nekik is. Ez akkor látszik csak igazán, mikor az edzett, vízi sportolók a természetes közegüket elhagyva ugyan, de a célba éréshez ez kell, kimásznak és befutnak, de már nem a vállukon cipelik a hajót, hanem húzzák maguk után, nem törődve az amortizációval. Nekik van a legnagyobb szurkoló táboruk egybegyűjtve, révén, hogy a falu közepén van a pálya legnehezebb szakasza és a hídról, mindenki nekik drukkol, ami nagyon nagy energiát képes adni.

A Kajakos átadja a stafétát a bringásnak és kezdődik a hajrá!

Mint minden eddigi versenyágban a bringás is iszonyat kemény hajrával indul a már-már extázisban éljenző látogató tömeg hatására. A futás után ez lehet a legkeményebb kihívás. Nem csak azért, mert kétezer méter magasra kell feltekerni, néha mászni, hanem onnan, még a végelgyengülés után, még le is kell gurulni, s itt nagyon sok minden múlik a sebességen, aki pedig fáradt annak csökken a reakcióideje és nem képes leküzdeni az akadályokat, nagy a sérülés veszélye.

Erre a versenyre megyünk, hogy megmutassuk a tiroliaknak, mi is az a magyar vircsaft!

“686-ról, 2441-re. Ide kellett nekünk siklóernyősöknek is felmásznunk, szerencsére cucc nélkül, mert azt a helikopter hozta fel. Gyönyörű volt a hely a sziklakatlan széléről, fentről körbenézve a sírás folytogatott, meg a légszomjam. Itt lett volna velem a váltás, de kicsúszott a limitből, így utolsó hármunkat elindították egyszerre. 200 métert kellett lefutnom a 20-30%-os lejtőn sziklák között és a dolomit kőfolyamon, aztán szintben, párszáz métert, majd fel 100 métert és szintén a tűhegyes dolomit sziklák alól a kőfolyamról elstartolni a nulla szélben, már itt kivoltam, de nem lazsáltam. Toltam neki, ájulás előtti pillanatokig, ilyenkor kicsit lassítottam a tempón de nem álltam meg. Következő feladat volt, hogy érintsek két GPS koordinátát, majd száljak le egy másik hegyen célra, aztán futás fel 150 méter szintkülönbséget és innen már csak a sebességi lesiklás maradt a célig.” – Varga Gábor gondolatai a 2006-os versenyről.

Magyarország idén két csapattal (Naturelle Team, Petzl Hungary) nevez a versenyre. Mindkét csapat igencsak tapasztalt, sportágában komoly múlttal rendelkező egységet alkot.

NATURELLE TEAM

Varga Gábor (siklóernyő): 2001 óta éjjel nappal csak a siklóernyőzésnek él, 2002-től társult be a Solaris Siklóernyős Sziget munkájába, amely azóta a legnagyobb önálló klubbá nőtte ki magát, az oktatói vizsgát tette le, aktívan oktat 4 éve, hátimotoros siklóernyővel, szervez túrákat és oktatja ezen nagyszerű formáját a repülésnek.
Stílusok: távrepülés, műrepülés.

Gawroche_onehand_sat

Dobai Zoltán (hegyi kerékpár): 1999 óta versenyez – 2001 óta a TREK Józsefhegyi SE-ben, Molnár Dénes edző irányításával. Fő szakágai: a cross country (OX), de maraton versenyeken (MX) és 2005 óta terep triatlon versenyeken (Xterra) is indul a X2S Team – YASEC csapat színeiben.

Bogos Tamás (futó): Kiskorom óta futok, de egyesületnél 2000 óta versenyzek, mint tájfutó. Másfél évig atlétizáltam is, 2006-ban és 2007-ben. Szinte minden nap a Bükkben edzettem 2002 és 2007 között, és eléggé sok helyifutó versenyen vettem már részt.

Tájfutásban és atlétikában is országos bajnoki címem van, és sok bajnoki érmet nyertem az évek során. Rengeteget utazom külföldre, sok pénzdíjas és tájfutó versenyen indulok, minden évben 35-45 versenyen veszek részt.

Jávor Zoltán (vadvízi-kajak): A víz az én közegem, gyermekkorom óta együtt élek vele. Legyen az sebesen folyó vadvíz, óriási hullámokkal teli óceán vagy akár „csak” egy kis tavacska.
Hat éves koromban kezdtem sportolni. Számos sportot kipróbáltam végül a síkvízi kajakozásnál kötöttem ki. Edzőim hamar felismerték képességeimet, 11 évesen nemzetközi versenyen képviselhettem Magyarországot. Innentől kezdve ifi keret tagságomig 7 éven át csak a kajakozásnak éltem.

 

A másik csapat 2007-ből

PETZL HUNGARY

Bott Máté (vadvízi-kajak)
Gaszner Róbert (hegyi futó)
Scmidel Károly (hegyi kerékpár)
Kovács Dénes (siklóernyő)

források: magicafe.hu, hotdog.hu

Vélemény, hozzászólás?