Egy varrólányból felfedező lesz

Isabel Allende regénye

Isabel Allende: Lelkem, Ines

www.geopen.hu
info@geopen.hu
babucse@geopen.hu

„Kissé belemerültem ezekbe a részletekbe, de rá akartam világítani, hogyan szánta el magát Pedro de Valdivia, hogy hátrahagyja Perut, ahol mindent átszőtt az ármány és a korrupció., és belevágjon Chile ismeretlen területeinek meghódításába, amelyben társául szegődtem. A Las Salinasi ütközetet, valamint Diego de Almagro halála pár hónappal Cuzcóba való érkezésem előtt történt. Akkoriban én is Panamában tartózkodtam, ahol többen látni is vélték Juan de Malagát (Ines, az egyszerű varrólány Újvilágba elkalandozó férjét- Kerekes Tamás), s hírekkel szolgáltak felőle. A Spanyolországba igyekvők, illetve az onnan érkezők mind a kikötőben találkoztak. Sokféle népség megfordult arrafelé-katonák, udvaroncok, krónikások, szerzetesek, tudós emberek, kalandorok és banditák-és mondhatom, mindjük majd megfőtt a trópusi párában. Nos, velük küldözgettem üzeneteimet a négy égtáj felé, ám férjem válasza csak nem akart megérkezni. Ezalatt azzal tartottam fenn magam, amihez értettem: varrtam, sütöttem, csontokat raktam helyre és sebeket gyógyítottam. Nem segíthettem azonban a pestisben szenvedőkön, vagy a vért nyúlóssá tevő lázban kínlódókon, a franciakórosokon és az arrafelé hemzsegő mérges rovarok által megcsípett embereken, mert ezekre nem volt gyógyír. Anyámhoz és nagyanyámhoz hasonlóan rendíthetetlen egészségnek örvendek, nem kaptam el semmiféle bajt a trópusokon. Később Chílében túléltem a tűzforró sivatagot is, a dermesztő özönvízszerű esőket, melyek náthalázban másvilágra küldték a legellenállóbbakat is, de túléltem a tífusz-és a himlőjárványt, pedig én ápoltam és temettem el a bűzlő áldozatokat.
Egy szép napon a kikötőben rekedt sóner legénységével elegyedtem szóba, s megtudtam, hogy Juan már jóval azelőtt hajóra szállt és Peruba indult, követve azoknak a spanyoloknak a példáját, akik hírét vették a Pizarro és Almagro által felfedezett kincseknek. Szedtem hát a sátorfámat, és a megtakarított pénzemen egy csoport dominikánus szerzeteshez csatlakozva sikeresen keltem útra déli irányba, mivel egyedül nem kaptam rá engedélyt. Azok a papok az inkvizíció követei is lehettek, ámbár sohasem mertem megkérdezni, mert azóta is kiráz a hideg e szó puszta hallatára. Nem feledhetem azt az eretnekséget égető máglyát, amelyet nyolc-vagy kilencévesen láttam Plasenciában. Ismét magamra öltöttem fekete ruhámat, és eljátszottam a vigasztalhatatlan feleség szerepét, csakhogy segítsenek eljutnom Peruba. Az atyák meghatódtak hitvesi hűségem láttán, amely hajtott előre a férjem nyomában, aki nem vitt magával, s akiről azt sem tudtam, hogy merre jár. Engem persze nem a hűség késztetett, hanem véget akartam vetni annak a bizonytalan állapotnak, amiben Juan hagyott. Évek óta nem szerettem már, jóformán az arcára sem emlékeztem, s attól féltem, ha megpillantom, meg sem ismerem. Meg aztán nem akartam Panamában maradni, az átmenőben odavetődő katonák éhségének és az egészségtelen éghajlatnak kiszolgáltatva.”

A valódi történelmi személyiségről, Ines Suarezről(1507-1580) mintázott figura élt, létezett, sőt hódított. Nemcsak férfiakat, de részt vett Chile meghódításában és Santiago városának megalapításában. Nagy politikai befolyással rendelkezett élete vége felé, noha a regényben még gyilkosságtól sem riadt vissza az őt éhesen megkörnyékező martalócok miatt.
Peru, Panama, Chile, indiánok, kecsuák, aztékok, emberáldozatok elevenednek meg egy nagyformátumú hölgy képzeltbeli tollán és a visszaemlékezések marquezi futamai nemcsak a képzeletbeli Eldorádót hódítják meg, hanem remélhetően a magyar olvasót is. Jó regény

A kiadó:

A szemrevaló, szegény fiatal spanyol varrólány, Inés Suárez 1537-ben kalandvágyó férje keresésére indul az Újvilágba. Csábító külseje miatt már a hajóút során hajmeresztő kihívásokkal kell megküzdenie, de nem kevesebb küzdelem várja Amerika földjén sem. Elverekszi magát egészen a perui alkirályságig, ahol egy kaland során megismerkedik az akkor már neves spanyol konkvisztádorral, Pedro de Valdiviával, akivel szenvedélyes, mindent elsöprő szerelembe esnek. Valdivia éppen Chile meghódítására készül, ahová vele tart elválaszthatatlan társnője, okos tanácsadója: Inés Suárez is… S az igazi kalandok ekkor kezdődnek csak a fiatal nő életében.

 

1942. augusztus 2-án született Peruban, ahol diplomata apja, Tomás Allende (Salvador Allende unokatestvére) akkor állomásozott. Néhány évvel később a szülők elváltak és anyja a három gyerekkel hazaköltözött Chilébe. Az asszony nemsokára ismét egy utazó diplomatához ment feleségül, Isabel néha velük utazott, de a legtöbb időt szeretett nagyszülei santiagoi házában töltötte.
1962-ben feleségül ment Miguel Frías mérnökhöz, 1963-ban született lányuk, Paula, 1966-ban fiuk, Nicolás.
Isabel első munkahelye az ENSZ élelmiszer és mezőgazdasági szervezetének santiagoi részlegében volt, később újságíró lett, és a “Paula” magazin tanácsadó rovatát vezette, ezen kívül egy televíziós csatornának interjúkat és híradót készített.
Salvador Allende elnököt 1973-ban meggyilkolták, az országban jobboldali katonai junta vette át a hatalmat. Isabel és családja is veszélyben volt, ezért Venezuelába menekültek.
Isabelt nagyon megrendítette, amikor megtudta, hogy Santiagoban maradt nagyapja halálán van. 1981. január 8-én elkezdett írni neki egy levelet, ebből a levélből nőtt ki első, rövid idő alatt világhíressé vált regénye, a “La Casa de los Espiritus ” (A szellemek háza). A könyv egy meg nem nevezett latin-amerikai országban élő család majd’ száz éves története, a középpontban a nagyszülőkkel.
Isabel azóta minden január 8-án gyertyát gyújt, elmélkedik – és új könyvbe kezd.
Műveit sok nyelvre lefordítják, előadókörutakat tart világszerte. Egyik ilyen útján, Californiában ismerkedik meg William Gordon ügyvéddel, az ismeretségből szerelem lesz. Isabel elválik első férjétől, az Egyesült Államokba költözik és 1988-ban feleségül megy Gordonhoz, akivel azóta is Californiában élnek.
Sikereit tragédia árnyékolja be, lánya halálos beteg lesz. Isabel hónapokat tölt a beteg ágyánál, és “Paula” című regényében állít neki emléket. A könyv megjelenése után évekkel később volt csak ereje új műbe kezdeni.
Isabel Allende, a “mágikus realista” az egyik legnépszerűbb író napjainkban, több mint 35 millió könyve fogyott, 27 nyelvre fordították le.

http://www.isabelallende.com/

Kapcsolódó oldalak:
http://www.isabelallende.com/
http://www.absoluteastronomy.com/encyclopedia/i/is/isabel_allende.htm
http://www.isabelallende.com/curious_frame.htm
Utóirat:
„Bánom már a diétákat, a hiúságból elutasított ínycsiklandozó falatokat éppúgy, mint ahogy nagyon sajnálom azokat az alkalmakat a szeretkezésre, amelyeket függőben lévő ügyek vagy puritán erények miatt szalasztottam el” – olvasható Isabel Allende legújabb, Aphrodité című kötetének borítóján. Azt hiszem, sokan vannak, akik inkább valami efféle könyvet szeretnének a kezükben tartani az éppen aktuális szuperdiéta-ismertető helyett
A chilei írónő, Isabel Allende Peruban született, de élt Bolíviában, Libanonban, Santiagóban, Brüsszelben, ma pedig az Egyesült Államokban, Californiában lakik. Apja rokona az egykori chilei elnöknek, ezért az 1973-as puccs során, amelyben az elnök, Salvador Allende is életét vesztette, a családot Venezuelába száműzték. Isabelle újságíróként 1964 és 1973 között chilei lapokban publikált, majd 1975-től közel egy évtizedig, 1984-ig a venezuelai El Nacional munkatársa volt.
1981-ben tudta meg, hogy 99 éves nagyapja a halálán van, így leveleket kezdett írni neki, ebből született meg a később világhírűvé lett regénye, a Kísértetház, amely magyarul is megjelent, és ebből készült az azonos című mozifilm, Jeremy Irons és Meryl Streep főszereplésével.
Allende életében létezik egy másik nagyon fontos levelezés is. Az Aphrodité receptjeit édesanyja írta. Különleges kapcsolat van kettejük között, hogy együtt tudtak dolgozni egy efféle erotikus könyv megírásában. Az édesanya Chilében él, és Isabel minden nap levelet ír neki, ahogy egyszer nyilatkozta: “soha nem vágták el a kettejük között feszülő köldökzsinórt”. Hogyan kell elképzelnünk kettejük kapcsolatát a mindennapokban – teszem fel a kérdést. “Édesanyámmal közel harminc (!) évig napi levelezést folytattunk – avat be kettejük kapcsolatába. – Megosztottuk egymással életünket, történeteinket, álmainkat, receptjeinket, pletykáinkat. Ő a legrégibb barátom.” És ha már az Aphrodité kerül szóba, azt is tudni szeretném, miért gondolja, hogy a 21. században szükség van egy olyan könyvre, amely történeteket, afrodiziákumokat és különleges szerelmi étkek receptjeit sorakoztatja fel. “Most, amikor már léteznek tabletták, amelyek javítják a férfiak teljesítményét az ágyban, nem biztos, hogy valóban szükségünk van olyan könyv(ek)re, mint amilyen az Aphrodité – mondja az írónő, – de mindenesetre nem jó, ha a szex vagy a bujálkodás mechanikusan vagy rutinból megy.
http://64.233.183.104/search?q=cache:TXZzfrb3XHsJ:www.elle.hu/article.php%3Fid%3D1935+Isabel+Allende&hl=hu&ct=clnk&cd=6&gl=hu&lr=lang_hu

Kerekes Tamás
thomaskerekes@msn.com

 

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?