Sólymos keresztje

Gyakorló antiszemita akcióban.

 

– Ott szarik! – üvöltötte Sólymos dobermanjának, amitől a Pribék névre hallgató rémült eb azonmód becsinált. Még a fülét is lelapította közben. Sólymos, a vékony testalkatú volt főtörzsörmester terepszínű gyakorlójában elégedetten nézett körül. A többi kutyás közül néhány elismerőleg pislogott, az idomítás ilyen foka tiszteletet parancsolt a kutyaiskolában.

– Lábhoz! – adott ki még egy fojtott vezényszót Sólymos, mire Pribék a nadrágszárához vágódott. A kiszuperált főtörzs hétről-hétre megvetéssel figyelte maga körül az amatőrök és ütődött ebeik szánalmas próbálkozásait. Különösen borsózott a háta az elkényeztetett kevenceikkel megjelenő, szavajárásával, belvárosi zsidó kurváktól.

Sólymos ki nem állhatta a zsidókat mióta Vass hadnagy elmagyarázta neki, hogy ők tették tönkre a hadsereget, sőt végső soron Sólymos is nekik köszönheti, hogy a létszámcsökkentés során leszerelték és, hogy azóta sem sikerült állandó munkára szert tennie. Vass hadnagy ugyan megígérte, az őrző-védő káeftéjében ad neki feladatot, ha visszavesz a pálinkázásból, dehát Sólymos már őrmesterként megszokta, hogy egy felessel kezdi a napot.

Így maradt a hétvégi kutyakiképzés, illetve az alkalmi védelmi feladatok. Rárérő idejében Sólymos ideológiailag is próbálta felvértezni magát, a kocsmai beszélgetéseken túl naponta órákat töltött a Vass hadnagytól kapott leselejtezett számítógép előtt. Volt főnöke azt is megmutatta neki, melyik oldalakon jut a globális összeesküvést leleplező leglényegibb információhoz. Sólymos főtörzs nem volt igazán fürge észjárású ember, de lassacskán mégis megjegyezte, hogy a zsidó világuralom létrejötte érdekében, hozzá hasonló becsületes sorstársaival együtt, módszeresen fosztják meg minden lehetőségtől.

Azt is megértette, hogy a közelgő katasztrófát megelőzendő, minden a hazájáért aggódó állampolgárnak cselekedni kell. Ennek szellemében Sólymos főtörzs dobermanját a csibészelés helyett a fogd, zsidó vezényszóval ingerelte támadásra. Hacsak meghallotta, a szóra Pribék eszeveszett őrjöngésbe kezdett.

A volt főtörzsőrmester örült az eredménynek, habár akkor lett volna teljességgel elégedett, ha vérebe segítség nélkül is felismerte volna az ellenséget, ahogy azt egy a náci időszakról szóló leírásban olvasta valahol. Dehát Sólymos tudta, nincs olyan ideális helyzetben, mint annak idején szellemi elődei, így bármilyen tanulékony is a kutyája, tökéletes viselkedést nem várhat el tőle. Azonban a letűnt korszak iránti vonzalma jeléül két horgkeresztet is tetováltatott magára, egyet a jobb füle alatt a felhajtott gallér takarásába, egy nagyobbat pedig a bal vádlijára.

Szombatonként, a kutyakiképzés végeztével Sólymos rendszerint az Újlipótvárosban járőrözött, vagy saját szavaival, vadászott. Gyanús célszemély láttán a póráz gyors megrántásával és egy rövid zs hanggal hergelte Pribéket. Szöges nyakörv nélkül talán meg sem tudta volna fékezni a feldühödött állatot.

– Jó kutya – veregette meg a lapockáját Sólymos, és adott neki egy jutalomfalatot. Sokszor addig követett egy-egy kiszemeltet, amíg az eltűnt egy kapualjban.

– Hogy élnek ezek! – nézett fel a polgári bérházak ablakaira, miközben saját, a honvédségtől megvásárolt egyszobás volt szolgálati lakására gondolt. Szerette volna megtudni vajon mi folyik odabent, miféle terveket szövögetnek ellene. Vass hadnagy is ezekről az összeesküvésekről beszélt. Mint volt katonát, a tervszövés amúgyis módfelett aggasztotta. A főtörzs emiatt rendkívül gyanakvóvá vált az utóbbi időben, még a hetvenötezer forintnyi megtakarítását is kivette, mert nem bízott a bankárokban.

– Az én pénzemen nem fogtok tovább élősködni! – állapította meg némi elégtétellel, ám hamarosan ismét elkomorult a leselkedő veszélyeket elemezve. Mindenesetre eltökélte, hogy bármi történjék is, élve nem adja meg magát. A gondolattól alaposan megszomjazott, egyébként is kora délután volt már, ezért a korábbi őrjáratai során feltérképezett kocsma felé került. Pribék apatikusan tűrte, amint gazdája a lámpaszlophoz erősítette a pórázát.

Sólymosból a harmadik cserkó után bújt elő a katona. Ekkor ötlött az eszébe, nem várja meg amíg a zsidó finánctőke végképp kiradírozza a Bokor utcából.

– A legjobb védekezés a támadás – idézte fel a régi hadászati bölcsességet, amit annak idején a kiképzés alatt maga is megpróbált az újoncokba plántálni. Ráadásul legutóbb Vass hadnagy is azonnali cselekvésre buzdította.

A főtörzs agya lassan forogni kezdett. Egy közeli videótéka elleni akción merengett, de még jobbnak tartotta, ha a nemzet szabadságszerető polgáraihoz Vass hadnagy segítségével alkalmas üzenetet intézve, egy ismert televíziós lakta Pozsonyi úti bérházban beveti a mindaddig a pincéjében rejtegetett tojásgránátot.

– Tönkretesznek mindent ezek a szemetek. Jobb lenne nélkülük a világ – állapította meg komoran. A főtörzs már túl volt az ötödik körön, kissé szédült, és a szemhéja is elnehezedett. Hunyorítania kellett, miközben akcója végrehajtását fontolgatta.

– Csak működjön – aggodalmaskodott, visszapergetve több esetet, amikor a gyakorlótéren kúszva kellett a döglött gránátot összeszedni.

A főtörzs egy pillanatra elbóbiskolt, ám előrebicsakló feje azonnal felriasztotta.

– Menni kell – motyogta és megpróbálta összeszedni magát. Megint a tervére gondolt..

– Pribék, lábhoz! – vezényelte szakszerűen a kocsma előtt, újult erőre kapva. – Megmutatjuk ezeknek a vérszívóknak – tette hozzá baljósan, miközben lehajtotta gyakorlója gallérját. Felnyírt tarkója alól előtűnt a kéklő tetoválás. Az őrmester kemény léptekkel indult meg, hogy a kiszemelt célpontnál elsődleges terepszemlét tartson. Pribék milliméter pontosággal igazodott a térdéhez..

– Schau mal, Papa! Ein Nazi! – hallotta Sólymos a háta mögül, az utolsó szóra az ujjal mutogató gyerek irányába fordulva. Még látta a megvillanó vakut, de kihúzni magát már nem maradt ideje.

 

Vélemény, hozzászólás?