Farhát

Egyszer fent, egyszer lent…

Lajos bácsi a negyediken elemében volt. Éjjel kettő körül járt, odaát a keleti parton esteledett. Arrafelé ilyenkor szoktak az asztalhoz ülni. A Víg utcai bérházat az éjszakai csend uralta, csak Sarlóséktől, a másodikról szűrődtek fel a kései ordibálás foszlányai. A körúton zörögve húzott bele egy villamos.

A nyugdíjas matematikatanár szinte tudomást sem vett minderről, épp a nyerési valószínűségeket elemző programnak vitte be az aktuális leosztást. Mackónadrágot és a szürke kabala mellényét viselte, melyet még a feleségétől kapott. Egy pillanatra az asszony fekete keretes képére nézett, majd a bal oldali monitorhoz fordulva, 50 dollárral emelte a tétet. Az egyik balek azonnal be is dobta a lapot.

Lajos bácsi két éve tűnt fel a virtuális asztalok mellett, hogy hetente 3-4 alkalommal megszabadítson pár száz dollártól néhány lelkes amatőrt. Eleinte a magányérzete csökkentéséért játszott, később a nyugdíkiegészítésért, miután pedig ráébredt a tehetségére, lányainak kezdett házra gyűjteni. Ha megkésve is, jóvá akarta tenni, hogy egy tanár gyerekeiként kellett felnőniük.

Lajos bácsi nem volt mohó, annak idején elég volt szétnézni a füstlepte tanáriban, hogy számot vessen az esélyeivel, melyek az utóbbi időben váratlanul nagyot javultak. S habár a régi fizetése tízszeresét is megkereste, hideg fejjel játszott, kerülve a magához hasonló profikat. A hírnév vajmi keveset jelentett neki, sokkal kevesebbet mint a genfi bankszámlája. Ezért saját korlátai ismeretében, Lajos bácsi a kockázatot minimalizálva, az egyenletes bevételre összpontosított. “Ki tudja mennyi van még hátra?”, gondolta. Ha időnként veszített sem esett pánikba, messzemenőkig bízott a statisztikai törvényekben.

A házban mégcsak nem is sejtették, hogy a halkszavú, szemüveges tanárt csak Kárpáti Karvalyként tartják számon az online póker bennfentesei.

Lajos bácsinak remekül ment a játék, aznap a még a lapjárás is kedvezőbb volt az átalagosnál. Négy körül szállt ki, 350 dollárt kaszálva. Miközben összehajtogatta a gyapjúmellényt, arra gondolt, milyen furcsa ahogy egyes tárgyak túlélik a gazdáikat. Átült a hitaszékbe egy kicsit rádiót hallgatni, és hamarosan elszunynyadt.

Fél kilenc körül ébredt. Kidörgölte az álmot a szeméből, majd elindult friss briósért. A lift megint nem működött, ezért kénytelen volt a lépcsőkön lecsoszogni.

Az első és a második emelet közötti fordulóban akadt össze a termetes Sarlóssal, aki frottírköpenyben kaptatott fel a ház aljában üzemeltetett kilós ruhaboltjából. Nyitás előtt mindig ellenőrizte az árut, nem bízott a feleségében. Így is rengeteget dühöngött, és amióta a Bérkocsis utcai új kínai üzlet megritkította a vevőkörét, hetente többször is Sarlóstól visszhangzott a ház belső udvara.

– Ne beszélj! – ismételgette ilyenkor üvöltve a feleségének, de megesett, hogy csak úgy általában szidalmazta a ferdeszemű kommunistákat. A jobb időket megélt használtruha kereskedő azért próbált adni a látszatra, a ház előtt még mindig egy hatéves BMW-vel parkolt.

Amint meglátta a fújtató Sarlóst, a lefelé igyekvő nyugdíjas matematikatanár igyekezett szorosan a falhoz húzódva elsurranni mellette. Ám a nagydarab ruhaboltos nem hagyta ki a ziccert. Amúgyis már feldühödött az előző napi forgalom láttán.

– Mi van tata – veregette vállon az öreget – leugrik a csarnokba egy kis farhátért? Ha marad még, hozzon már egy darabot a kutyámnak is!

Lajos bácsi pontosan tudta, hogy a ruhakereskedő sohasem tartott kutyát.

– Egyszer fent, egyszer lent – dünnyögte alig hallhatóan, a vigyorgó Sarlós mellett eloldalogva.

A reggeliző Sarlóst fél óra múlva hívta lentről a felesége.

– Nagy baj van, Pista! Az előbb volt itt két rosszarcú kínai. Valószínű, hogy a maffiától küldték őket, mert valami Karvalyt emlegettek. Teljesen őrültek voltak, és én még megszólalni sem mertem, amikor bedöntöttek a boltba egy mázsa fagyasztott farhátat.

“Farhát” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?