Az új gerinc

Új gerincre várva…

Igazán régóta várok már erre a műtétre. Eddig nálunk nem csinálták, ha valaki ilyesmit akart, külföldre kellett utaznia.

Dr Hanák, a sebészprofesszor is azt mondta, hogy évekig kint dolgozott, ott tanulta meg az új eljárást. Azt is hozzátette, hogy a gerincátültetés igazi jótétemény az emberiségnek, azért is jött haza, hogy végre mi is részesülhessünk midebből.

Én rendkívül szerencsés vagyok, az elsők között juthatok új gerinchez. A legkorszerűbb, igen flexibilis, minden irányba hajló amerikai típust kapom. Bár eleinte meglehetősen zavart, hogy Hongkongban gyártották, ám dr. Hanák megnyugtatott, hogy emiatt nem kell aggódnom. Több tucatot ültetett már be ebből a fajtából, különösen a diplomatáknál és az üzletkötőknél vált be.

Valójában elég sokáig tartott amíg megértettem a rugalmas gerinc fontosságát, és ebben egy cseppet sem segített régimódi, merev neveltetésem, szöleim ugyanis a szálfaegyenes tartásban hittek. Manapság azonban szinte nélkülönözhetetlen az ellenállás nélkül, nádszálként hajló, ám alkalmasint eredeti állapotába villámsebesen visszacsapódó gerinc.

Ezért is várom annyira ezt a műtétet. Hanák professzor a nyakcsigolyákkal kezdi majd, és fokról fokra lefelé haladva cseréli majd őket újakra. Nem teljesen veszélytelen a műtét, hiszen az eredeti gerincemmel együtt a gerincvelőmet is eltávolítják, és ennek a funkcióit egy a tarkómba ültetett mikroprocesszor indiai szoftvere látja majd el.

Amikor a professzort arról faggattam, hogy mi történik, ha netán a program meghibásodik, azt felelte, hogy ennek kisebb az esélye mint egy valódi gerincsérülésnek, de ha mégis bekövetkezne valami hiba, a mumbai szoftvervállalat ügyfélszolgálata az interneten keresztül is képes hatékonyan kezelni a problémát. Még az elképzelhető legrosszabb esetben is legfeljebb egy-két órát kellene mozdulatlanul eltöltenem. Ha pedig minden a várakozásnak megfelelően alakul, nem lesz többé gondom a hajlongással, a váratlan alakváltoztatással.

Minden okom megvan tehát a bizakodásra, ismét sínre kerül az életem. Úgy tűnik, hogy ez a Hongkongban készült amerikai gerinc az indiai szoftverrel tényleg csodákra képes.

 

“Az új gerinc” bejegyzéshez 5 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?