Útiemlékek a régi Moszkvából

A cári Oroszországról nekem is csak olvasmányélményeim vannak. Esetleg a Mojszejev együttes élőben, az alapító még a cári balettben kezdett. Ez az utazás nem volt ennyire rég, de egy más világ mégis.

A vörös főváros, Moszkva. Sokan tévesen hiszik, hogy a Tér a rendszerről kapta a nevét, nem, évszázadok óta így hívják.

Moszkva hatalmas, átláthatatlan, kemény hely volt. Fizikai erőnlétet igénylő. Az átszálláshoz egyik metróvonalról a másikra, kilométereket kellett gyalogolni jól kiépített alagutakban. Talán, hogy valamennyire élményszerűvé tegyék a kényszerű sétát, az átjárókban mindenhol szobrokat, hatalmas színházi üvegcsillárokat helyeztek el. Ki és beszállásnál mindenki tolakodott, furakodott, pedig a metró szinte percenként érkezett, hely mindig akadt rajta.

Még a szocialista hiánygazdálkodás ideje alatt jártam ott. Amit mindig kapni lehetett: barna kenyér, halkonzerv, grammra kimért, darabonként színes papírba csomagolt, konfettinek nevezett csoki. Vodkát szigorúan igazoló iratok bemutatásával, csak nagykorúaknak.

Az éttermek jók voltak -már ha valakinek volt türelme kivárni azt az 1-2 órát, amíg asztalhoz jutott. Elegáns berendezés, udvarias pincérek, különleges ételek. Bármit rendeltem, pezsgőt, kaviárt, nem lehetett néhány rubelnél többet költeni. A csirkéhez porcelántálban kézmosó vizet tettek az asztalra. (Egy rubel 17 békebeli Ft-volt…)

Az üzletek üresen tátongtak. Az élelmiszerboltokban a tojás, a tej reggel hatkor elfogyott. Friss gyümölcsöt, zöldséget sehol nem láttam árulni. Talán egyszer uborkát, a kint töltött több hét alatt.

Mi értelme egy teljesen üres, cipőnélküli cipőüzletnek? Üres polcok, az eladók unottan, felsőbbrendű nézéssel támaszkodtak. Mindig, minden üzlet nyitva tartott az esti zárásig. Az is, ahol semmiféle áru nem volt. Ahol meg igen, ott pénztárgép helyett fagolyós számológépen abakuszon kalkulálták a számla végösszegét.

A rendszer sajátossága lehetett, az életerős, jobb kiállású férfiak kivétel nélkül egyenruhában járkáltak az utcán, Rendőr, katona. Esetleg matróz. Nem, dolgozni nem láttam fiatal, kisportolt férfit. Az egyenruhások mentek az utcán, sétáltak, siettek, esetleg csoportokban beszélgettek, cigarettáztak.

A nők férfias benyomást keltettek. Nagydarabok, széles vállúak, magas, erős testalkatúak voltak, nálam jó egy fejjel magasabbak sokan. Ami még feltűnt rajtuk, a frizurájuk. Öltözködni, divatozni nem volt lehetőségük, szörnyű, öreges, konzervatív outfit, nyári forróságban is több felesleges réteg az eléggé zárt nájlonruhák alatt. Viszont majd minden fodrász szerzett néhány külföldi újságot, a hajakat abból nézték ki, a nők trendi frizurája így éles ellentétben állt a ruháikkal.

A kollégiumot, ahol laktunk, nem részletezem. Előtte nem láttam csótányt soha. Néhány nap után, már nem zavart, hogy az ágyamban nyüzsögnek, lesöpörtem őket, és aludtam. Patkány a zuhanyzóban. A mellékhelységet a Nagy Honvédő Háború óta nem takarították ki. A folyosón terjengő szagokat csak négydimenziósan lehetne szemléletesen ábrázolni, így meg sem kísérlem.

Magát a rendszert legjobban a lépcsők jellemezték. Az egyik fok 20 centi magas, a következő 30, majd megint 20 centis, végül egy félméter magas lépcsőfok. Éberségre szoktatta a polgártársakat.

Az oroszok, a moszkvaiak nagy tűrőképességgel rendelkeztek. Az egyik nap kánikulai melege november végi havas esővé alakult át másnapra. Kihívóan extrovertált, mindenkivel szóba elegyedős természetemnek végre nem kárát, hanem hasznát vettem. A néhány nappal azelőtt megismert, szovjet- távolkeletről származó kollégista kölcsönkabátja mentett meg a biztos fagyhaláltól.

Kiépített kapcsolati hálóm azután megnyitotta az éttermek hátsó kapuit is, így várakozás nélkül, némi csúszópénzért már hétvégén is asztalhoz jutottunk este. Napközben általában büfékben ebédeltünk, kisebb sorállás után pirozskit, halat, uborkát ettünk. A tányérra több helyen négyzet alakúra vágott dekorációs kartont tettek. Helyiek felvilágosítottak, az a szalvéta.

Szentpétervár egy más világ volt, arisztokratikus, lepukkadtan is elegáns és nagyvilági, ezért majd külön útilevelet érdemel.

Szerző: Sági Anna

A trendet nem követem, hanem diktálom. Éljenek a bobók! (bourgeois bohemian) Nagyvárosi filantróp vagyok. Cosmopolita, egészséges mértékben sznob és úrinő. Tudom, mikor illő megjelenés a black tie és hogy kell használni a halkést. Ja, és gondolkodásom erősen irónikus. Úgyhogy csak óvatosan:)

“Útiemlékek a régi Moszkvából” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Ah, Maszkva. A szomszéd kisfiű mámocskája maszkvai úrinő volt. A babuska küldött zongorát. A brezsnyevi idők délnapjai vótak -de a bábuska a régi orosz nagypolgári lakásban élt, ahol született. Pápocska elmesélte, hogy a Praszpekt-en vagy hol a lakás egy szobája volt kb akkora, mint egy régi budai úrilakás. Érdekes játékokat is küldtek az onokának bábuskáék, pl lemez locsolóautót, kb egyméteres modell, világító lámpákkal (=persze locsolt is!) a kormánykerék kormányzott benne s a váltókar is járta az útját, csak a pedálkák álltak fixen. A műámocska a klimaktériom idején elvált a pápocskától, hazahúzta a szíve, de aztán mára, mire Maszkva tele lett mercikkel és felhőkarcolókkal, ő pedig 64 éves, visszatért..

  2. Ó Oroszország!
    Üres élelmiszerüzletek, viszont olcsó kaviár az étteremben, valóban.
    És: Kvász az utcán, kishordóból, minden műszaki cikk fillérekért, nők az építkezéseken, nyugat-rajongó diákok (mi már oda – a nyugathoz – tartoztunk a szemükben).
    Egyszer meg kell írnom nekem is…

Vélemény, hozzászólás?