Nők a volánnál -és a pedáloknál…

A korszerű feminista eszkatológia szerint a nők mindenolyannal rendelkeznek, ami a gépkocsivezetéshez szükséges,és csakis a fallokrata diszkrimináció ködöli a társadalmi tévképzetet a nők autóvezetésre való kevésbé alkalmasságáról.Amúgy oktatója válogatja

Természetesen, amit a nő joggal elvárhat, az az udvariaság. Megérkezik a nő a gépjárműoktatásra, és hát istenem! Igényesen öltözve persze. Namost az én oktatóm tipikus fallokrata állat volt. Homo Phallus Spermicus. Azért, mert vezetni tanulok, nem öltözök majd rőzseszedő nénének! Kényelmes, jólszellőző miniszoknyában és magassarkúban érkeztem, ésmivel télen ferdén tűz be a nap az autóba, úgy gondoltam, hogy a szisszkóimat is előbarnítom a szezonra.

Erre mit mondott az a fallokrata barom (tanfolyamonként átlag két nőt dugott meg az oktatottak közül, viszont azért jelentkeztem hozzá, mert ő volt az országos bajnok a nőiszegmensben az elsősikeres rutin- és gyakorlativizsgák vonatkozásban). Arra már nem emlékszem jól, milyen autótipuson vizsgáztam, olyasmin, mint az apukámé volt. Szóóval megkérdezi az a barom, hogy hol a lapostalpú cipőm! Csakhogy ! Csakhogy én ám nejlonszatyorral érkeztem (Skála kópé, a szíve mindig a vásárlóké!) és beszállván az autóba, plimm, kiléptem a pipellőimből, mert autóvezetés közben nem muszáj a sarok megemelésével hosszabb s karcsúbb lábikót mutatni.

 Természetesen kiszálláskor igényes nő már gondoskodik a megfelelő látványról…


De az autóban odabent egy tökre fölösleges a cipősarkat veszélyeztetni.

És elemelt sarokkal kupplungolni.

 
Az autó karbantartásához is öltözzünk tutajosan. Viszont a hajcsit nem árt hátracsattolni, különösen járó motor esetében. (A motor az ott van, ahol olyan büdös olajszagú és forró az autó, pl kispolszkiban hátul.)

Jellemző a fallokraták beszűkült szexista tudatára, hogy nem képesek egy ilyen képet másként értékelni, mint jellegzetes sexista előítéletekkel.

 

Így jár, aki a jól szellőző miniszokcsiját nem látja el megfelelő sliccel (fölvágással) hátul, így kiáll neki!

 

Szerző: Takarítónő az akadémiánál

Az akadémiánál dolgozom. Az akadémiánál dolgozom. Félállásban, másfél műszakban. Úgyhogy tudom, amit tudok.

“Nők a volánnál -és a pedáloknál…” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Én praktice annyit érzek, hogy ha nő lennék, nyáron nem vezetnék piros műbőr micsodába, hogy ott sikálódjon a nedvecskés talpingóm és a poopsimat se szivesen tenném a műbőrre le tangapánttal messetvén

  2. Anna, maga a jekatyerinburgi területen lévő Jaroszlavkában postásnő? Mert ott tudom, hogy a doktornő lehajtottszárú gumicsizmában vágja föl magát az UAZ cvolánjához, kék mackógatya, ződ gardigány és bóhhos nyélonykendeő (szto gram vodku)

Vélemény, hozzászólás?