Ne higgyétek, hogy ezzel vége a történetnek

Lánykori félposzt-oszt-modern mittoménmim.

 

Ne higgyétek, hogy ezzel vége a történetnek!

  

Té is megtért az Aranykor végén.

– Kolbászt is töltöttünk apádból – fogadta Pé – ím, végy belőle!

És Té evett a kolbászból, melyet atyja combjából készítettek.

A kérők mind kértek még e fertelemből, s Pé adott nékik.

Inni viszont a legfinomabb borokat itták, igaz, nitroglicerinnel. Szívek dobbanása, dobok puffanása egymást vezérelték.

Az [emberi] szív tulajdonsága, hogy átveszi környezete ritmusát.

– Hát nem haltatok meg  – kérdezte Té hangtalan, s jobbra-balra tekintett étele fölül. Tekintetének villanása a bábjátékosok és mímusok falára vetítette az árnyakat: csontkezek fogtak csontokat és kupákat: koponyák és halálkaszák. Té sorban megérintette az asztalnál ülőket ÉS tapasztalta: a semmi az. (Ezért ne higgyünk szemeinknek !) Ámde látva látta az asztalnál ülőket, akik érintésére mind megmozdultak, mintha eszükbe ötlött volna egy gondolat vagy megmoccant

volna bennük a lelkiismeret (ami, ugye, nyilván képtelenség). Mind érdeklődve fordultak Pé felé, mintha magyarázatot várnának tőle. Té közben anyjához lépett aki kéztőcsonkokat rágcsált özvegyhez illő étvágytalansággal.

– Gondoltad hát fordult fiához kacagva Pé, hangja mégis szomorú volt -, hogy v a l ó b a n apád húsát kínálom néked? Kísértetnek alítsz, mert bár látva látsz, de nem  t a p a s z t a 1 s z ? Nem érinthetsz  e n g e m? Azt hiszed, végtelen idő rendeltetett néked, hogy megvárhasd ifjú apád visszatérését? Hétszer hét emberöltő is kevés lenne ahhoz. Amit látva látsz, de nem tapasztalsz, gondold meg, így ráébredsz majd arra, hogy te magad nem létezel már, te vagy a kísértetalak s mi VAGYUNK itt, mi mind ÉLŐK vagyunk. Ha pedig tapasztalod is, de nem érintheted a TÁRGYAT, az kétségtelen bizonyítéka nem-létezésednek…

– S mi végre – ellenkezett anyjával. Ám nem csupán látom, de tapasztalom, hogy a kérők mind látnak és tapasztalnak engem.

– Figyelmezz! Csupán képzelnek téged – oktatta fiát a j ó anya. Kérdést intézett a kérőkhöz:

– Milyen ember a fiam, Té? (MERT több fia is volt néki a kérőktől, kiket ágyába fogadni volt kénytelen, hiszen inkább befogadta az undok magvakat, mintsem beszennyezze  s z ű z i lepedőjét. Ezek a fattyak sem kerülhetnének el apáik sorsát, csakúgy étekké lettek, mint apáik!)

A (félbehagyta a falatozást, a húst illendően a tányérra helyezte). A TE fiad, Té (újsütetű szokás volt még a fiakat atyjukról nevezni) magas, szőke és merev ember.

B (félvállról) Té? Miként apja. Jelentéktelen szőrmók makedón hegyivad!

C Ellenkezőleg! Ha mint egy környűllakó, mégis vállas, izmos, erős! Lábszőrei  csimbókokban a tehénganyétól, kezei szurtosak a szénégetéstől. És ostoba, mint a föld, melyen élősködik. Paraszt.

D (nem illik a többi közé – íját pengette, mélázott) Gyöngyhajú, kecsded, akárha testvérem lenne: nyúlánk, finom. Csípője erős, fara gömbölyű!

E (tőrével piszkálta körmét, s unszolásra szólalt meg) Én tisztán látom! Jelentéktelen ember a trón várományosa! Királynénk! Nem kevés vagyont, hírnevet szereztünk ahhoz, hogy betöltsd végső vágyunk s hatalomba emeld egyikünket! Vess véget az örökös próbának s akárha vakon is, de válassz! Té ahhoz mindenképpen gyönge, hogy a trónt elfoglalhassa. Amit emlőidből magába szívott, az lehet, hogy a szférákban nektár, de itt a földön epénél keserűbb. Nem hiába utasította el fonnyadt tömlőidet akárhányunk! (Erre felzúdultak a kérők, mind a maga hatalmi, jogáról harsogott, egynémelyek tiísakodtak, mások pártütésre szervezkedtek – )

Pé magához hívta fiát, aki letérdelt, s ölébe hajtotta fejét.

Mozdulatát féreértve a. kérők mind elneszültek s várták a kegyes jelet, mellyel egyiküket ágyasházába hívta volna az agg királynő.

– ÍME, ímé a tapasztalás és képzelet! – mondta a gyöngysugarú Ifjú királyné, akit Té látott. – Látás, tapasztalás, képzelet   híján vagy valamelyiknek, nem állíthatod, hogy tudsz a dolgok felől.

 

Jóval később. (A történetnek ezt a szakaszát J. D. Morrison amerikai költő A vég c. dala alapján rekonstruáltam. A szerző megjegyzése.)

 

Apuci megérkezett a flottaösszetartási gyakorlatról. Le sem mosta homlokáról a henger sóját  beült a dolgozószobába egy dupla ír viszkivel, és vette az Admiralitás Értesítőjét, hogy elolvassa a taktikai elemzést.

Anyuci szájszpréjével bíbelődött.

Megérkezett Pubika is. Kavicsokat dobált barátaival a tengerparton, amikor megpillantotta a limuzint fönn, a régi országúton.

Pubika megállt a hallban az akváriumnál. Balra, a dolgozószobában Apuci olvasott,  jobbra, a party-szobában Anyuci motozott a porcelánok között tollseprűjével.

„Apám” – szólt a fiú.

„Igen, fiam?” – kérdezte az Apa.

            „Meg akarlak ölni …” mondta halkan, a Fiú.

„Anyám!” – szólt a Fiú.

            „KÍVÁNLAK TÉGED !” – üvöltötte hangtalan a Fiú.

(da capo al fine)

 

Megjegyzés: Szerző úgy tekinti, hogy az Apa a(Tudást, az Anya a Képzeletet személyesíti meg. A Fiú [a megismerésre törekvő] ember.

Szerző: D. Gyenes István

Adjatok a citerának! Részeges, teljesen megbízhatatlan csávó voltam, . Össze-vissza hazudoztam a csajaimnak, átvertem őket. A csillagos ég nem szakad rám. A legjobb évjárat kevesebb lett velem egyel -mindenki menő lett a suliből, csak én nem. Sikertelenségem frusztrált, hibát hibára halmozván. Nem kíméltem az autómat, ami lakásom is volt egyben, már széjjel van rohadva és kis c kategóriás az eredetvizsgája. Jobbára áll és egy Ford Bronco lakóbódéval a platóján. 2007-ig szerettem volna élni legalább, akkor fölfordultam volna. Nem így történt, de ezt se bánom. Mondanom sem kell, hogy sajnálatosan bekövetkezett halálom ellenére a fittyethányásom is zavartalan.

“Ne higgyétek, hogy ezzel vége a történetnek” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?