Munkahelyi kalandok – Alfahím

Már éppen a felmondásomat fontolgattam a cégnél, amikor rájöttem, fel lehet járni, cigizni a tetőre.

A többiek az épület előtt szokták szívni, a főnök távcsővel figyelte őket az ablakból. Véletlenül jöttem rá a lehetőségre. Próba tűzriadó volt, menekülés imitációja a hátsó lépcsőn, mindenki slattyogott lefelé. Én elindultam fel – és a tetőajtó zárjában egy bennfelejtett kulcsot találtam, amit rögtön a zsebembe csúsztattam.

Pár napig egyedül lopakodtam fel, de egyre inkább érleltem a gondolatot, hogy felhozok ide majd valami csajt magammal, persze, csak olyan jöhet szóba, aki nem pofázza ki rögtön a tetőt, hogy aztán az összes stréber itt vitassa meg nekem cigizés közben a portfolió alakulását.

Soha nem voltam túl népszerű, mindig is búvalbaszott, mogorva figurának tartottak a nők, pedig csak csöndes vagyok. Az első választásom Vandára esett. Harmincas, elvált, barna, egészségtelenül él, szerintem kávén kívül mást nem vesz magához, talán már az ereiben is az folyik. Az ilyenek tetszettek mindig is. Nem tiltakozott. Jól érezte magát a tetőn. Rálátni az egész városra innen.

Pár nap után, mert őt nem találtam a helyén, hirtelen ötlettől vezérelve Emit vittem magammal. Fiatal, kövérkés, de volt valami a nézésében. Túl nagy volt a szél fenn, meg kellett fognom, mindketten kínosan éreztük magunkat, így pár perc után a rossz időre hivatkozva lejöttünk. Azért még próbálkozom nála, van benne lehetőség.

Sorba vettem a csajokat a cégtől. Sőt, nem csak a csajokat, a nőket, férjes asszonyokat is sikerült mind felhurcolnom magammal a tetőre. Senki nem maradt ki, csak a jogi osztályról egy nő, aki szerintem leszbikus. Nincs vele bajom, de nem tetőzöm vele kettesben. Férficuccokat hord, rövid hajat, magasabb nálam, szélesebbek a vállai, mint nekem. A hangjáról már nem is beszélve. Nem férne be a három tenorba – és nem felfelé lógna ki.

Közeledett az ősz vége, egyre hidegebb lett, néhány napot eső miatt ki is kellett hagynom. Úgy terveztem, hogyha lesz még egy napsütéses délelőtt, akkor egyszerre viszem fel az összes nőt, sőt még a jogász csajt is, ne sértődjön meg, elfér a többi mellett.

A csütörtök alkalmasnak látszott. A főnök tárgyaláson, sürgős munkám nem akadt éppen. Hideg volt ugyan de szélcsendes, napsütötte délelőtt. Sorban begyűjtöttem őket. Tizenegyre mindegyik fenn volt, ott, szépen sorban, kivételesen jól elvoltak egymás mellett. Rágyújtottam, élveztem a társaságukat és hirtelenjött népszerűségem.

Kurva meteorológusok, tehetségtelen lúzer banda. Orkánszerű szélről egy szót sem szóltak még reggel, pedig több csatornán is megnéztem az időjárás jelentést indulás előtt.

Hirtelen támadt, nem tartott tovább két percnél, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy felkapja mindegyiket, személyzeti anyagok szálltak a szélben, fényképek, diploma másolatok, ajánlások és referenciák forogtak a minitornádó közepén. Kapkodtam utánuk, de reménytelenül. A nők, mint ahogy mindig is, kicsúsztak a kezem közül. A hátsó lépcsőn távoztam. A felmondásom írásban küldtem el.

“Munkahelyi kalandok – Alfahím” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Rögtön láttuk kedves Anna. Ilyen régi komposztálódott könyvmolyok, mint én, simán: amikor pl Csokonai Lili Tizenhét hattyúk -ját olvastam, simán tudtam hogy férfi írta. Itt pedig .. nem azonosította be az írót az 1.sz 1sz-ben beszélő hőssel. Tudja, ez irodalmi tárca, amit írt..

  2. Most megnéztem az adatlapját és elpirultam. U.i. azt hittem, hogy egy alfahím Ön, de aztán láttam, hogy nem töltötte kia az adatlapját: akkor biztosan nő.
    Kedvelt és tipikus női bemutatkozások:
    Valahol valaki
    Egyszer majd kiderül:))

    ( 🙂 )

Vélemény, hozzászólás?