Tudatos karrierépítés

A pályakezdés első éveiben gyakran fogalmazódik meg: „Tanultam, dolgoztam, itt is meg ott is, kipróbáltam ezt is meg azt is, de ahelyett, hogy megtaláltam volna a nekem való munkát, már egész jól meg tudom magyarázni, mit miért nem szeretnék csinálni.” S valóban, egyre több fiatal esetében szerteágazó és ellentmondásos ez a lista.

Középiskolásként vagy rögtön azt követően szerzett OKJ-szakképesítés(ek) egész sora; akár egymással párhuzamosan folytatott vagy éppen  félbehagyott, két-három szakon is újra elkezdett egyetemi, főiskolai tanulmányok; diákmunkák, valódi vagy hospitálás jellegű szakmai gyakorlatok, de nem ritkán igazi állások, vagy akár piacképes diplomák is rákerülnek.

„Ki nem kíván több lenni, mint amennyi?” – teszi fel a kérdést Lope de Vega. A válasz bennünk, ambícióinkban rejlik. Érdemes tudatosítanunk, mit is jelent a szó: ambíció. Fordíthatjuk törekvésnek, hiszen a mögötte lévő ige: az éleszt, élénkít (animate). Az ambíciót a mentális erővel, a lendülettel, pozitív előjellel felruházva a büszkeséggel, önérzettel is gyakran azonosítjuk. Ambícióink tetten érhetők a versengésben, a nyerési vágyban – lásd rangsorképzési hajlam –, és megnyilvánulnak a szándékban, a szenvedélyben. Mindennapjainkban az ambíció szót többnyire valamilyen jelzős szerkezetben használjuk: címkézünk, tipizálunk vele. Megkülönböztethetünk szakmai (például tanítói, újságírói), alkotói (mondjuk, zeneszerzői), politikai (amire a legjobb példa talán a  polgármesteri), személyes (önmegvalósításra irányuló) és szülői (a gyerekből olimpikont kell nevelni) ambíciókat. Mindezen ambícióinkat a genetikus adottságok, a társadalmi különbségek, de leginkább a családban, a kortárs csoportban, az iskolapadban megélt kölcsönhatások, szituációk befolyásolják. Számtalan példa van arra, hogy „sorskönyvet” megvalósítva választ valaki pályát – például az orvosit, mert az apja, a nagyapja és a dédapja is az volt. Vagy épp ellenkezőleg, a teljes tagadásba fordulva, ellenértelmű „sorskönyvet” követve gyökeresen mást választ: a pilóta és külkeres házaspár lányából könyvtáros lesz.

Az ambíció önmagában véve nem jó vagy rossz, hanem attól függően, hogy mi a kitűzött cél, és milyen módon, mekkora energiával törekszünk annak elérésére, vezethet kiteljesedett, örömteli élethez vagy zsákutcák, kudarcok sokaságához. George Stilman Hillard amerikai ügyvéd és irodalomtörténész szerint: „Az ambíció csak akkor ártalmas, ha nincs arányban a képességekkel. Ha valaki többet akar, mint amire képes, egyszerre lesz boldogtalan és kiszolgáltatott.”

Minden kezdet nehéz?

Ha a módszeres álláskeresés és a tudatos karrierépítés mellett döntesz, akkor célokat– pontosabban célrendszereket – és prioritásokat kell meghatároznod. Pályakezdőként – maximum három év szakmai tapasztalattal – rövid és középtávú célokat, valamint terveket érdemes elkülöníteni. A rövid táv az elindulásról, a karrier alapjainak a megerősítéséről, de gyakran a „hiánypótlásról” szól. Sokaknál viszont annak a karrierépítéssel látszólag alig összefüggő drasztikus döntésüknek a „bevállalásáról”, hogy önállósuljanak,  kilépjenek az eltartotti státusból. Amíg munkából származó saját  bevételeid nincsenek, vagy azokat csak a kedvteléseid fedezetére fordítod, addig a munkavállalási motívumaid gyengék és homályosak, a céljaid utópisztikusak, a saját ráfordításod, vagyis a tét – csakúgy, mint a ruletten, ahol, ha keveset  kockáztatsz, nem fáj a veszteség – elhanyagolhatóan kicsi. Ilyenkor az élete első állásinterjújára készülő pályakezdő a legtöbbet talán azon töpreng, hogy mekkora bért is kérjen, és az interjún – ahelyett, hogy önmagát adná – az ideális munkavállaló szerepét alakítja; majd ha alkalmazzák, már az első nehézségnél feladja, s még a próbaidő alatt kiszáll.

A rövid távú célok meghatározásakor prioritásként kezeld, hogy mennyi bevétel szükséges az önállósodásodhoz. Ha nem áll rendelkezésedre konkrét adat, akkor számolj egy garzonlakás bérleti díjával és rezsijével, az átlagos életvitelű diplomás fiatal szerényen kalkulált étkezési, öltözködési, szabadidős költségeivel, s mindezekhez tégy hozzá cirka tizenöt-húsz százaléknyi befektetés a jövőbe típusú költséget. Elemezd, hogy van-e olyan   kompetenciahiányod, ami a középtávú céljaid elérésében akadályoz. Például: „a meglévő nyelvtudásom nem elégséges a végzettségemnek és az érdeklődésemnek megfelelő állás betöltéséhez”. Fontold meg, hogy emiatt kényszerülsz-e valamilyen átmeneti megtorpanásra: érdemes-e előbb külföldre menned nyelvet tanulni és mellette alkalmi munkát vállalni, vagy inkább a kényszerpályát, a nyelvtudást nem igénylő, alacsonyabb kvalifikációjú munkakört célzod meg? Végezetül mérlegeld, hogy van-e olyan többleted – például a munkaerőpiac által magasra értékelt végzettséged, szakmai tapasztalatod, kapcsolati tőkéd vagy más extra kompetenciád –, amely alapján már az első pályázati szakaszban eséllyel nevezhetsz a középtávú karriercélodnak (is)
megfelelő állásra. A középtáv legkevesebb három-négy, de olykor öt-hat évben mérendő.

A cél a perspektívát ígérő, a végzettségednek és az ambícióidnak megfelelő állás megszerzése, amelynek meghatározásakor kihagyhatatlan az alapos elemzés: felmerült-e a diplomád kézhezvételével vagy a meglévő egy-két éves munkatapasztalatod birtokában olyan lehetőség, ami neked gyors és biztos elindulást, illetve továbblépést ígér? Lelkesít-e még a rövid távú tervezésednél korábban megfogalmazott cél elérése, azaz szeretnéd-e magad kipróbálni abban a munkakörben, amelyre végzettséget szereztél? Van-e valami, ami – például családalapítás, más városba költözés, lakásvásárlás – megtorpanásra, kompromisszumos megoldásra, kerülőútra késztethet? Pályakezdőként, aminek a szakmák többségében legföljebb huszonhat-huszonnyolc éves korodig számítasz, a szakmai kompetenciákon – például a végzettségen, a nyelvtudáson, a számítógép-használaton – kívül rendelkezel- e a munkáltató számára vonzó speciális készségekkel? Ilyenek többek között a dinamizmus, a rugalmasság, a tanulékonyság, a terhelhetőség és az alakíthatóság. Bonyolultabb élethelyzetben néha csak
öt-hat korrekciós lépéssel juthatsz el eredeti célodhoz. Szemléltetésül álljon itt egy elképzelt példa. Adva van a marketinges diplomád, hozzá az érdemi nyelvtudás, s persze a jó kapcsolatrendszer, meg az elsöprő erejű kreativitás… Ám mindezekhez hiányzik az ambíció. Az első évben külföld, nyelvtanulás jön, mellette egy bevásárlóközpontban asszisztensi munka: eleinte csak a polcok feltöltése, később viszont már „kóstoltatás”, majd részvétel az alkalmi pultok, kirakatok berendezésében. További másfél év következik, szintén külföldön: segédasszisztenskedés egy reklámügynökségnél, ahol nincs mese, mert részben a tanulás, részben a munka közben napi nyolc-tíz órát töltesz el a számítógép előtt ülve. Kis idő múltán profi leszel a szövegszerkesztésben, a táblázatkezelésben, az adatbázisok szűrésében, s a grafikáid is egyre izgalmasabbak. Hazatérsz egy jó nevű ügynökséghez, személyi asszisztensi pozícióba… A főnök kiváló brandért felel, és jól is teszi a dolgát, röpke két esztendő múltán továbblép egy nagyvállalat igazgatói pozíciójába. S mert a munkádat elismeri, magával visz, legyen tiéd az egyik termékmenedzseri pozíció. 

Vonzások és csábítások

Érdemes áttekintenünk, hogy a tudatos tervezést és a karrierépítést milyen vonzások könnyítik, illetve milyen csábítások nehezítik. Kezdjük a kompenzációval, azaz a bérrel és a béren kívüli juttatásokkal. A kiadványokban, az internetes portálokon egyre több bértábla, bérkalkulátor található. Messzemenő következtetéseket levonni ugyan nem érdemes belőlük, támpontként mégis jól használhatók. Szemléltetésül: a call centeres munkatársi pozíciók közül legfeljebb három kategóriát szoktak megkülönböztetni. Eszerint az éves alapfizetés: 1 743 600 Ft, 2 208 947 Ft, 2 675 825 Ft. A teljes bruttó jövedelem: 1 898 368 Ft, 2 479 351 Ft, 2 807 102 Ft. (Partnering folyóirat, 2006/3. 6. oldal). Ám mindezekhez képest – pró és kontra – igen nagyok az eltérések. Sok call centeresnek a fizetése nem éri el a havi bruttó százezer forintot, de olyanról is tudunk – igaz, ő holland nyelven szolgáltat –, akié meghaladja a négyszázezret. A választható béren kívüli juttatások gyakorisági sorában 2005-ben az otthoni internet, az önkéntes egészségbiztosítási hozzájárulás, valamint az üdülési csekk állt az élen, s furcsa, de a nyelvtanfolyam csak a tizennegyedik helyen szerepelt. Az ennél magasabb preferenciájú, vagyis a dolgozói elégedettséget erőteljesebben befolyásoló – ugyanakkor lényegesen ritkábban alkalmazott –  úgynevezett különleges juttatások gyakoriságát a mobiltelefon és a vállalati gépkocsi vezette, miközben a kultúra, a sport és a fitnesz támogatása a hetedik helyre szorult (Partnering folyóirat, 2006/3. szám, 13–14. oldal).

Számos pályakezdő vallja azt, hogy „kihívást jelentő munkakört keres, ahol a meglévő elméleti tudása mellett magas fokú kreativitását is kibontakoztathatja”. Ám amikor az interjún felteszem a kérdést, hogy miben is  nyilvánult meg ez idáig a kreativitása, akkor a válasz igen sokszor a tanácstalanságot sugalló csend, jó esetben pedig valamely hobbi, kedvtelés említése. Valódi referenciaértékkel bíró produktumokról – például a kezdő marketinges által tervezett plakátról, reklámkampányról – csak kevesektől hallok, látok bizonyítékot. Majdnem ennyiszer hallom azt is, hogy az illető nagyfokú önállósággal bír, ezért szívesen vállal felelősségteljes megbízást, sőt vezetői pozícióra is alkalmasnak tartja magát. Az interjún aztán kiderül, hogy a szüleivel lakik, és mind ez idáig csak önmagáért és a tanulmányaiért vállalt felelősséget, meg vezetőként sem próbálta ki magát, sem a HÖK-ben, sem valamelyik  más diák- vagy nonprofit szervezetben. A márka, a cég és termékeinek a hírneve,
de még az iparág presztízse is joggal vonzza a pályakezdőket. Így aztán pláne nagy a meglepetés, amikor a  pályázó a motivációs levelében egyetlen konkrétumot sem sorol fel állítólagos vonzalma alátámasztásául, vagy éppen ellenkezőleg, olyasmiket ír, amelyek egyértelmű bizonyítékai a tájékozatlanságának, s persze a felszínességének: hiszen a konkurens vállalat termékét említi egyik évek óta használt kedvenceként.

A végzettség és a sajtóban szereplő, megpályázandó munkakör megnevezése igen gyakran szinte szó szerint megegyezik, ezért a pályakezdők többsége úgy gondolja, hogy neki csak a meghirdetett magas preferenciájú állást érdemes megpályázni. Javaslom, keresd, ismerd fel és a pályázati anyagodban mutasd be az olyan praktikus, ámde nem egyszer lényeges apróságokat, amelyek a munkáltató számára az alkalmazásod révén előnyt jelenthetnek: a kiszemelt munkahely és lakóhelyed közelsége; a cégnél már dolgozik egy-két ismerősöd vagy családtagod, akik jól ismernek, és szívesen ajánlanak is; a cég (optikai) termékeinek és szolgáltatásainak a minőségét tapasztalatból ismered, miáltal a cég ügyfeleinek tulajdonképpen sorstársa vagy, hiszen ötéves korod óta felváltva viselsz rövidlátó szemüveget vagy kontaktlencsét…

Valódi esélyek

Érdemes megvizsgálnod azokat a lehetőségeket is, amelyek valódi esélyt kínálnak az első munkahelyed megszerzésére. Először is, vedd észre és használd ki azt, amibe már „belebotlottál”, azaz érdeklődj a szakmai gyakorlatod helyén, ahol jól érezted magad, és ahol veled is meg voltak elégedve. Ugyanilyen egyszerű út, ha a családi, ismerősi kapcsolatod révén kapsz ajánlatot. Félreértés ne  essék, itt nem arra biztatlak, hogy jogtalan előnyszerzésen törd a fejed – tehát ne a tulajdonos vagy a főnök csókos protezsáltja szerepében tetszelegj –, hanem arra, hogy tartsd szem előtt: aki emberi kvalitásaidat, értékrendedet már jól ismeri, az felelősséggel, meggyőződésből ajánl, s ha megfelelsz a szakmai alkalmassági feltételeknek, akkor be is fogsz válni. „Evidens” karriercél és elindulás, ha olyan állást pályázol meg, ami szó szerint azonos a végzettségeddel. Ebben az esetben nincs is más dolgod, mint hogy a pályázati anyagodban bemutasd: komolyan vetted és kihasználtad az egyetemi éveket, jó eredményeket értél el, indultál az OKTV-n és más pályázatokon, ösztöndíjat is elnyertél, a diplomamunkád témája, értékelése, a kötelező szakmai gyakorlat pedig mind-mind azt mutatják, hogy céltudatosan készültél például a gépészmérnöki pályára. Vannak olyan lehetőségek, amelyek a „megerőszakolható” kategóriába sorolhatók be, tehát határterületei annak, amire a pályakezdő képesítése szól, esetleg ami a hobbija révén vált számára ismerős tereppé. Például közgazdászdiplomát szereztél pénzügy szakon, bár egyelőre el sem tudod képzelni, hogy a munkanapjaid egészét az íróasztalhoz, számítógéphez kötve töltsed. Ám amióta csak az eszedet tudod, sportolsz, a kosárlabda a mindened, tavaly már az első bírói vizsgát is letetted. Az utóbbi években pedig – mindegy, hogy azok Budapesten vagy vidéken zajlottak – minden komolyabb streetballbajnokságon megjelentél a barátaiddal. Ha mindezeket jól végiggondolod, és szívesen dolgoznál egy verseny vagy  meg sportprogramokat szervező cégnél olyan munkakörben, amely részben szervezői, részben pedig játékvezetői –, akkor ebbe talán már egy kis pénzügy is beleférhet…

Végezetül: néha csak úgy magától összeáll a kép. Jön egy „fura ötlet”, aminek tulajdonképpen nincs is köze a képzettségedhez, a hobbidhoz, de még a munkatapasztalatodhoz sem, hiszen merő véletlen folytán került a látóteredbe. Kipróbálod, megtetszik, és már el is jegyezted magad – talán egy egész életre szólóan.

Hadd mondjak erre példát: egy közeli ismerősöm lányának a nappali tagozaton frissen szerzett, jeles tanári diplomájával nem sikerült elhelyezkednie. Bántotta őt nagyon a dolog, de annyira azért mégsem, hogy feladja a próbálkozást, és más szakterületű állás után nézzen. A családtagok aggódtak, mert meglátásuk szerint
botrányosan üresen teltek a napjai. Szinte magától értetődött, hogy rábízták: adja el elhunyt nagymamája házát, az árából pedig vegyen egy kis lakást, ahová beköltözhet. Az ingatlan röpke másfél hónap alatt, és igen jó áron kelt el, meglett belőle az új lakás. Ám ennél több is történt, a lány ugyanis rádöbbent, hogy ő bizony nagyon érdekesnek találja az ingatlanközvetítést. Be is iratkozott egy szaktanfolyamra, ahol kiválóan vizsgázott, sőt az
egyik oktatója nyomban állást ajánlott neki. Azóta eltelt négy év, és a lány egyike lett a cég legeredményesebb ingatlanforgalmazóinak. Ma már egy önálló iroda nyitását tervezgeti.

Frusztráló korlátok

Végezetül hadd szóljak röviden azokról a korlátokról, amelyek akadályozzák, s persze a sikertelenség terhével is frusztrálják a pályakezdőket. A „szamárlétra” majd minden szakmára jellemző, azaz bizonyos szintek komoly szakmai tapasztalat nélkül, pályakezdőként nem tölthetők be. Vannak persze pályák, ahol ez evidencia – a transzplantációkat végző szívsebész posztját például egyetlen frissen felavatott orvos sem akarja megpályázni –, más helyütt viszont, mint a HR-nél is, az ilyesmi talán nehezebben ismerhető fel. De ha tetszik, ha nem, „be kell állni a sorba”. Az elméleti ismeretek mellé el kell sajátítani a gyakorlati tapasztalatot, a szakma fortélyait. Sajnos, sokan nem hajlandók tudomásul venni, hogy ha nem rendelkeznek az alapelvárások között szereplő képességekkel – például nem beszélik a cég hivatalos kommunikációs nyelvét –, akkor hiába a szakképzettség, az elhivatottság és a megnyerő személyiség, szemernyi esélyük sincs. Azt is nehéz – pontosabban fájó – beismerni, ha a karriercélként megálmodott pálya vajmi kevés állást kínál, a verseny ráadásul kiélezett, ezért még a kiemelkedő tudással, speciális tapasztalattal bíró legjobbaknak sem biztos, hogy minden úgy sikerül, ahogy azt szeretnék. A hatalmas ambíció mellett a referenciaértékű kapcsolat itt tényleg sokat számíthat. Önkritika, bölcsesség és önbizalom kell ahhoz is, hogy az ember felismerje: nincs esélye, vagy néhány sikertelen próbálkozás után  töretlen önbizalommal legyen képes továbblépni. Az állásbörzék egyikén találkoztam egy – a harmincas évei közepén járó – fiatalemberrel, aki gyakorlatilag még sohasem állt alkalmazásban, habár hogy eltartsa magát, itt meg ott feketén vállalt bizonyos alkalmi munkákat, így valódi pályakezdőnek számított. Elmondta, hogy ő a pályakezdését sehol másutt nem tudja elképzelni, mint egy bizonyos, amúgy nem is ezen a földrészen működő, különleges profilú cégnél. Ennek érdekében évtizede levelez a cég vezetőivel, és rendszeres időközönként tájékoztatja őket arról, hogy az érdeklődése, s persze az ambíciói változatlanok, meg hogy ő mennyi mindent tesz meg a tudása szinten tartása érdekében… No, nem szaporítom tovább a szót, fogj egy lapot, s kezdd a címmel: Nekem olyan állás kell…

Tóth Éva Mária
humánmenedzsment szakértő
kuratóriumi társelnök
Humán Erőforrás Alapítvány

forrás: www.allas-start.hu  

Vélemény, hozzászólás?