Tíz évig harcolt egy német anya kislányáért

Maria azonban nem törődött bele a sorsába, nagy összegű kölcsönt vett fel, felfogadott két detektívet, és Pakisztánba utazott. Végül mégis a lánya nélkül, az anyagi csőd szélén kellett hazatérnie. Nasimát eközben az apja fogva tartotta, és egy távoli unokaöccséhez akarta feleségül adni. A szinte még gyermek Nasima és szerelme együtt szöktek meg, s ezzel kezdetét vette az idegtépő hajsza.

A még mindig akadozó jogharmonizáció világában, mely a globalizció dicséretétől hangos, az afganisztáni apa fogságéban sínylődő lánygyermeke érdekében az anya, ki Németországban dolgozik, az első jogi segítséget a százázharminchetedik oldalon kapja, meg a könyvben. A kötet témája nem is más, mint egy anyjától elszakított lénygyermek története, akik harcolnak, hogy a kislány visszakerülhessen szülőhazájába, még nem gondolva azt, hogy az afgán törvények mennyire apa-pártiak és, hogy a kislány kijuttatása tömérdek türelmet és nem kevesebb pénzt emészt fel. A helyzet bonyolultabb, mint egy bivalybürgözdi ügyvédi irodában gondolnák, hiszen az egekig szökő költségek ellenére is gondolkozhat a pakisztáni hatóság úgy, hogyha a lánygyermek Pakisztánban született, tehát pakisztáni állampolgár. Apja beleegyezése nélküli határátlépés pedig emberrablásnak számít, amit akár halálbüntetés követhet. A történetet olyan furcsaságok színesítik, hogy a német feleségnek nincs is értelme írnia pakisztáni férjének, hiszen az analfabéta. Levélcím hiányában a pakisztáni nagykövetség kilátástalan harcot vív, hogy megkeressék az apa címét egy olyan országban, Pakisztánban, mely kétszer akkora, mint Németország. Olyan szemmel kell néznünk a regényt, mint a teremtés hajnalán. A vegyes házasság 1982-ben történt és az anya csak 1993-ban tudja meg csak az apa pakisztáni címét. További komplikációkat okoz, hogy a jogi útra terelt anyai követelésben nem szerepelhet a gyermekrablás-  kifejezés, így hát Maria ( a Pakisztánban sínylődő Nasima édesanyja) az iszlamabadi Német nagykövetségre a probléma tárgyául csak a „gyerek jogellenes külföldre vitele szerepelhet.” Közben az információktól megfosztott anya szívszorító vergődésben él: ” Miért nem írt még Nasima (Maria Pakisztánban élő lánya) ? Negyedik osztályos létére ugyanis nem volt  kitűnő tanuló, de írni tudott, és ismerte a címünket is. Akkor hát miért nem válaszolt? Lehet, hogy elköltöztek, és egészen máshol lakik. Lehet, hogy nem kapta meg a leveleimet? Időközben újra rám tört a kétségbeesés, és már az is felvetődött bennem, hogy talán már nem is él.

Egy önzetlen segítő

Ayub kalandos terve a lány megszöktetésére kalandosnak bizonyult, ráadásul drágának, húszezer márkát kóstált. Az anyának ez rettentő pénz volt. Fejben összeszámolta, hogy mennyit spórolt eddig össze és hogyan teremtheti össze a még hiányzó pénzem, Vajon kap-e kölcsönt a banktól? Nem tűntek biztatónak a kilátások, de talán ötezer márkára volt kilátás. Ayub szerint ez kevés, de bele lehet vele vágni. Tudod, Mária , ez kevés, a de a lányod, olyan, mintha az enyém volna. Az ösztöneit Mariát óvatosságra intették, Ez a negédes ígéretözön már ismerős volt. Felszálltak egy buszra, Ayub ragaszkodott hozzá. Hogy Maria beengedje, ezt hullafáradtságával magyarázta. Felháborodott baritonján esküdözött, hogy segíteni akar. Míg Maria tollat és papírt keresett a hálószobában, Ayub oda is követte.- Mit akarsz? –vontam kérdőre. Mintha Maria már világosan megmondta volna neki, hogy az előszobában üljön le. -Ó, Maria! -sóhajtott fel erre. Már olyan régen belédszerettem, Mielőtt még Maria bármit is mondhatott volna, rárontott és az ágyra teperte. Maria veszettül védte magát, körmeivel arcába vájt, s végül sikerölt az „önzetlen segítőt „utcára lökni.

A távollét hibái

Az anyát más is nyugtalanította. Nasia (Maria lánya) vészes gyorsasággal  kezdte elfelejteni anyanyelvét, a németet Nagyon gyerekesen fogalmazta a gondolatait, mintha nem is tizenegy éves lett volna, csak nyolc. További bonyodalmakat okozott az is, hogy a követség munkatársai szerint , feleslegesnek tűnt az anyának Pakisztánba utazni, mert a pakisztáni törvények értelmében a lány pakisztáninak számított, mely fölött csak az apa rendelkezhetett. Egy német anya által elkövetett leányrablási kísérletet a pakisztáni törvények akár halálos ítélettel is büntethették volna.

Az anyai szív

1994 elején csoda történt. Másfél év hallgatás után telefonhívás jött Pakisztánból. Muztfahr volt (Maria pakisztáni férje, aki a távollét alatt második feleségre is szerzett, amire a pakisztáni lehetőségek lehetőséget is adtak). Úgy beszélt velem, mintha mi sem történt volna. Megkérdezte, hogy vagyok, boldog új évet kívánt, mintha az év csak most kezdődött volna el. Maria csak állt a kagylóval, és nem győzött csodálkozni. A háttérből lánya hangját is hallotta.

-Apa, apa, én is hadd beszéljek anyával! hajtogatta folyamatosan, nekem meg (Mariának) könnycseppek gördültek végig az arcomon. Maria ügyvédnője szájába rágta a szerencsétlen anyának, hogy adja meg a férj a telefonszámát. Maria hazudik, megesküszik rá, hogy nem fordul a rendőrséghez, s még arra is megesküszik, hogy még mindig szereti férjét. Gyomorfordító jelenet.

A szökés lehetősége egyre messzebbnek tűnik, egy magánzsaru hatvanezer márkát kér, az anya eladósodik, megbetegszik, a kislányt szigorú iszlám elvek alapján nevelik, iskola helyett sokszor kecskét és birkát őrizni, arcát el kell fátyoloznia, minden lépését ellenőrzik.

Még kölölyök-gólya koromban, mikor kezdő recenzens voltam, amikor megígértem, hogy soha nem árulom el egy könyv végét. Most is ezt teszem. Önöknek is végig kell izgulniuk ezt a dokumentarista próza eszközeivel, de a szív könnyeivel írt kötetet, hogy hogyan oldódhat meg ez a látszólag reménytelen helyzet. Annyit mindenestre elárulok, hogy felbukkan egy fiatal jóképű pakisztáni fényképész, komoly házassági ajánlattal és a kerekek mozgásba lendülnek. Érzéseim alapján úgy érzem, hogy a kötet inkább a hölgyolvasók érdeklődésére számíthat, de gondolják meg , hogy egy olyan puskaporszagú recenzens is tövig rágta körmét az idegességében, míg a kötet végére ért. Hiába, no, a legjobb regényeket maga az élet írja

 

A kiadó előszava

Egy német nő és egy pakisztáni férfi szerelmével kezdődött…

Kislányuk, Nasima neve azt jelenti: tavaszi virág. Nasima hároméves volt, amikor apjával először látogathatta meg Pakisztánban élő nagyszüleit. Apa és lánya attól kezdve majdnem minden karácsonyt ott töltöttek, a kislányt pakisztáni rokonai kényeztették, mint egy kis hercegnőt. De pár évvel később Muhztfahr másodjára is megnősült. Maria, a német feleség, mit sem sejtett erről. Ahogy véget ért a karácsonyi szünet, folytatódott a tanítás, de Maria nem kapott hírt sem a gyermekéről, sem a férjéről. Az aggódó anya bizonyosra vette, hogy valami baj történt. Arra álmában sem gondolt, hogy a férje esetleg elrabolta Nasimát. Pedig Muhztfahr úgy döntött, most, hogy már gazdag embernek számít szülőhazájában, új feleségével és lányával ott telepszik le.

Maria azonban nem törődött bele a sorsába, nagy összegű kölcsönt vett fel, felfogadott két detektívet, és Pakisztánba utazott. Végül mégis a lánya nélkül, az anyagi csőd szélén kellett hazatérnie. Nasimát eközben az apja fogva tartotta, és egy távoli unokaöccséhez akarta feleségül adni. A szinte még gyermek Nasima és szerelme együtt szöktek meg, s ezzel kezdetét vette az idegtépő hajsza.

 

Maria Nazar és Nasia Nazar: Tíz év apám fogságában
Ulpius Kiadó – www.lpiushaz.hu

Kerekes Tamás

 

Szerző: Kerekes Tamas

Okos pilóta alagútban nem katapultál hírlapíró vagyok

Vélemény, hozzászólás?